Azt tartják az emberek, hogy mindenki önmagát ismeri a legjobban, s eljön egy idő, amikor majd a tudomány eszközeivel mindent kiszámíthatunk, megismerhetünk és legyőzhetünk kedvünk és és igényünk szerint. S így a folyó partján, szemben a sziget erdőjével s a hatalmas ég alatt, ha magába száll az ember, akkor siralmasan ráeszmél, hogy semmit sem tud önmagáról, és az az érzése, hogy sohasem ismerhet meg semmit, és sohasem győzhet le semmit, mert a világ végtelen, s csak tájékozatlanul bolyong benne a lélek, és örökké változó, hogy ujjaink között újra és újra szétfolynak a már egyszer összefogott dolgok. Mindig egyedül vagyunk, és mindig alá vagyunk rendelve a mindennek, ami a számunkra alig egyéb a semminél, mert megismerhetetlen, és sohasem lehet felette hatalmunk. Ha valaki megkérdezné most tőlem, hogy mennyivel érzem magam tudatosabb és felsőbbrendű lénynek, mint az a hangya, amelyik itt sütkérezik a talpam körül a napban, nem tudnék rá világos, elfogadható választ adni. Hiszen még csak azt sem tudom, hogy mit tud rólam ez a hangya, kicsoda, honnan jött, miért él, és micsoda hatalmat gyakorolnék felette, ha most rátaposnék, és szétmorzsolnám a lábam egyetlen ujjával -hiszen nemsokára összetalálkozom majd a rokonaival, mikor én a sírban fekszem, s ők hosszú karavánsorban megindulnak felém gyorsmozgású lábaikkal és roppant csápjaikkal, hogy szétszedjenek és felfaljanak, mintha csak az ő táplálásukra teremtett volna a teremtőm.
Kassák Lajos Anyám címére (részlet)
Azt tartják az emberek, hogy mindenki önmagát ismeri a legjobban, s eljön egy idő, amikor majd a tudomány eszközeivel mindent kiszámíthatunk, megismerhetünk és legyőzhetünk kedvünk és és igényünk szerint. S így a folyó partján, szemben a sziget erdőjével s a hatalmas ég alatt, ha magába száll az ember, akkor siralmasan ráeszmél, hogy semmit sem tud önmagáról, és az az érzése, hogy sohasem ismerhet meg semmit, és sohasem győzhet le semmit, mert a világ végtelen, s csak tájékozatlanul bolyong benne a lélek, és örökké változó, hogy ujjaink között újra és újra szétfolynak a már egyszer összefogott dolgok. Mindig egyedül vagyunk, és mindig alá vagyunk rendelve a mindennek, ami a számunkra alig egyéb a semminél, mert megismerhetetlen, és sohasem lehet felette hatalmunk. Ha valaki megkérdezné most tőlem, hogy mennyivel érzem magam tudatosabb és felsőbbrendű lénynek, mint az a hangya, amelyik itt sütkérezik a talpam körül a napban, nem tudnék rá világos, elfogadható választ adni. Hiszen még csak azt sem tudom, hogy mit tud rólam ez a hangya, kicsoda, honnan jött, miért él, és micsoda hatalmat gyakorolnék felette, ha most rátaposnék, és szétmorzsolnám a lábam egyetlen ujjával -hiszen nemsokára összetalálkozom majd a rokonaival, mikor én a sírban fekszem, s ők hosszú karavánsorban megindulnak felém gyorsmozgású lábaikkal és roppant csápjaikkal, hogy szétszedjenek és felfaljanak, mintha csak az ő táplálásukra teremtett volna a teremtőm.