mintha felülről, a sziklatetőről
szédülne súlyát elfeledtető
hullámokba - a lélek visszahőköl.
a mélység, a magasság: levegő,
egy lélegzetnyi űr, lebegve benne
a tett nem tett, a beszéd nem beszéd,
semmivé lenni ma semmi se lenne,
csak szélzúgás, csak lombok közt a szél...
zúgjon, ha zúg! akár korlátlanul?
ez kell: ültőhelyedben elrepülni.
/mérsékletet felejtve/ így tanulj
egy lélekkel lehűlni, felhevülni -
kitárt karral, fejedet hátraszegve
beleveszted magad az elemekbe.