És most hová? Az útnak itt a vége.
Hol a hajó, lehet hajó nekem,
hogy átvigyen valami túli révbe
ezen a végső, roppant tengeren?
Ó, az az út! Eleven seb a lábam,
szárizmaimban izzó vashuzal -
Mennyit mentem! Magát mégsem találtam
se lényeiben, se tárgyaiban.
Nem, nem igaz, hisz folyton megtaláltam,
maga volt minden fény és értelem,
maga virágzott tavasszal a fákban,
maga kéklett fel őszi reggelen.
Rátaláltam és el is veszítettem.
Mindenben ott volt, s mégsem volt sehol.
Hisz éppen ez a megérinthetetlen
csoda hajszolt, mint kopót a nyomon.
És hiába. Mert minden földi testben,
combok, karok, vállperecek mögött
- tudnia kell - én csak magát kerestem,
s mindig porrá vált ujjaim között.
És most hová? Ezen a szürke parton
tanácstalanul keresem nyomát.
Mint a sziklák, olyan kopár az arcom,
lefoszlott rólam ez a szép világ.
S értelmetlenül feszülnek az izmok,
s a levegő is itt olyan nehéz.
Mert ameddig test, szabadulni nincs mód.
Minden szenvedés testi szenvedés.
megjelent a RONDÓ c. kötetben, 5 - 6 p. Tevan kiadó, 1992