Ide is? Minek? Még egy félgótikus
Kis csíkos templom, amit elrontottak belülről.
Alja-barokk. Szerencse, hogy sötét van.
Gyerünk innen. De várjunk, ott valami fehérlik.
Egy hatalmas orr, egy domború fej, a falban. És alatta egy lant?
No, nézzük csak meg. Boccherini sírköve.
Hogy kerül ide? Persze, Luccában született,
Bár Madridban élt. Hiszen emlékszel talán
A Madridi őrjárat-ra lemezen.
De én nem ezt hallottam tőle először.
Elég későn hallottam a nevét is.
És a hely meg az idő is eléggé furcsa volt.
Gödöllő, tornaterem. Voltunk benne százan.
Még többen is. Egy kevés rohadt szalma.
Onnan pedig kimenni csak az udvarra lehetett,
Ahol vastagon állt a hó, abban mosakodhattunk,
De aztán - emlékszel? hideg tél volt - keményre fagyott,
Különben is televizelték - de hiszen emlékszel, egyszer
Bejutottál, megvesztegetted az őrt és kivittél mosakodni.
Képzelheted, milyenek lettünk két hét múlva.
De nem én Voltam az egyedüli költő a tornateremben.
Ott volt Dilinós Dönci, aki nem sokkal azelőtt
Fasiszta cikkeket írt, de mióta rájárt a rúd,
Már csak arról beszélt, hogy kiket kell akasztani.
És ott volt egy másik, aki később a zömök vezért
Olyan szép versekben dalolta meg, de igazi
Költő volt néha, és meg kell hagyni azt is,
Hogy jó bajtárs volt és remekül viselkedett:
Bakancsával fenyegette a megfertőzött zsidókat
Akik a német katonák dalát, a Márikám-at énekelték odabent.
De nem ők voltak a vigaszom, hanem egy vöröshajú nyomdász,
Aki hetykén és gúnyorosan viselte el, ami történt.
A Boccherini menüettjét is ő fütyörészte egész nap,
Azt a gúnyos, pizzicatós menüettet,
Amely csúfot űzött mindenből és magából
A menüettből is. Amikor tífusz ellen
Oltottak be minket, és a katonaorvos megjegyezte,
Hogy eléggé piszkosak vagyunk, akkor is
Ezt sziszegte fülembe, és valahányszor elkenődtem,
Elkezdte dúdolni külön énnekem, és ettől
Visszatért belém a bátorság, és nevettem újra.
Aztán, hiszen tudod, hamar kikerültem onnan,
Mert kivétel voltam többnyire, ő pedig ki a frontra,
Ahonnan haza is jutott, isten tudja, miképpen,
Be is lépett a pártba, de régóta nem hallottam felőle,
Azt sem tudom, nem vándorolt-e ki valamilyen alkalommal.
De most itt a sötét templomban eszembe jutott,
És gondolatban térdet hajtok, de nem Ferencnek,
A szelídnek, a szegénynek, a szuperköltőnek, a szentnek,
Hanem a gúnymenüettnek, Boccherini pizzicatóinak,
Meg Rottmann Andornak (akinek nyugodtan kiírhatom a nevét,
Mert megmagyarosította később, csak elfelejtettem, hogy mire),
Meg C-nek, aki ott lakott akkor, közel a gödöllői tornateremhez,
Amit nem tudtam, hiszen még nem ismertem abban az időben,
De később, amikor még rosszabbra fordult a sorsom, elrejtett magánál,
Meg A-nak, aki ugyancsak megmentette az életemet,
És K-nak, a koszorútlanul kimagasló költőnek, akit
Titkos követségbe küldtem hozzád és aki belépve
Összecsapta bokáját és "K. L. miniszteri titkár",
Így mutatkozott be a zsidótlanító osztag
Állig fölfegyverzett parancsnokának,
Nem beszélve néhány nőről, akinek a nevét
Nem írom le, mert nem szívesen szerepelnének együtt e papíron
Szóval, mindenkinek e sötét templomban, aki akkor
Az ép eszemet megőrizni segített.