Így kezdődött, igen, igaz,
lassan egy teljes éve már ennek is, hogy egy este
(nyilván tavaszodott akkor is), mivel épp
üres volt az ágyam és hideg,
hosszú idő után először újra
meghallgattam a Goldberg-variációkat,
azt a felvételt, tudod, amelyet voltaképpen, ha jól
emlékszem, még neked
vettem valaha, talán valamelyik születésnapodra, de téged
nem érdekelt, alighanem
hideg volt neked és túlságosan
fémes, meg talán
túlságosan pontos és szenvtelen is, nekem viszont
épp erre volt szükségem akkor,
a cembalóra és Jarrettre, Gouldot
például bizonyára akkor se raktam volna be, ha történetesen
már ismertem volna akkoriban.
Szóval a Goldberg-variációk megint,
hosszú idő után, és mint utólag mindig kiderül,
mindig hajszálpontosan
életem fordulópontjaira időzítik magukat
az egyes felvételek, és mindig
pont az talál meg, ami kell,
akkor épp a hideg, hogy a hideg ágyban
még hidegebb legyen, és most már
mindegy az is, hogy neked nem jelentettek semmit,
se Jarrett, se Gould,
mert CD-gyűjteményeink azóta már
más-más lakásokban állnak,
és más-más polcokon.