Picassóval háromszor álmodtam. Az első álmomban (mély depressziós fázisban voltam, híján minden önbizalomnak), még mindig tisztán emlékszem, egy konyhában voltunk, nyilván az ő házának a konyhájában, óriási konyha volt, zsúfolásig tele ennivalóval, képekkel, festékekkel. Átbeszélgettük az egész éjszakát. A második alkalommal (akkor is tele voltam kétségekkel és bizonytalansággal) álmomban lóháton láttam Picassót. Galoppozott, elképesztő könnyedséggel vett minden akadályt, végtelenül kecsesen és elegánsan. Végül még egyszer álmodtam vele, megint a mélységes elbizonytalanodás állapotában. Ezúttal végtelen tengert láttam, amilyen Rimininél, a kikötőből.Sötét, viharfelhős eget, fakózöld hullámokat fehér taréjjal, mint viharos napokon. Egy férfi szelte erőteljes karcsapásokkal a hullámokat, tonzúrás feje a tarkójára tapadó ősz hajcsíkokkal újra meg újra előbukkant közülük. Egyszer csak felém fordult: Picasso volt az, odaintett nekem, hogy kövessem valahová, ahol pompás halat ehetünk.
Nem kell pszichoanalitikusnak lenni ahhoz, hogy rájöjjünk: Picasso valamiféle védelmező istenség volt számomra, karizma, géniusz a szó mitológiai értelmében, oltalmazó, tápláló, életadó. Picasso számomra az alkotó örök archetípusát testesíti meg, az öntörvényű teremtőt, aki elemi erővel zúdul a világra, ellentmondást nem tűrve, örömöt árasztva.
Valójában csak egyetlen egyszer láttam Picassót, Cannes-ban, amikor a Cabiria éjszakáival voltam ott. Szokott stílusában volt öltözve: baszk sapka, narancssárga nyersvászon zakó, matróztrikó, rövidnadrág. Valaki össze akart ismertetni bennünket, de abban a nagy kavarodásban nem sikerült összejönnünk.
Nem kell pszichoanalitikusnak lenni ahhoz, hogy rájöjjünk: Picasso valamiféle védelmező istenség volt számomra, karizma, géniusz a szó mitológiai értelmében, oltalmazó, tápláló, életadó. Picasso számomra az alkotó örök archetípusát testesíti meg, az öntörvényű teremtőt, aki elemi erővel zúdul a világra, ellentmondást nem tűrve, örömöt árasztva.
Valójában csak egyetlen egyszer láttam Picassót, Cannes-ban, amikor a Cabiria éjszakáival voltam ott. Szokott stílusában volt öltözve: baszk sapka, narancssárga nyersvászon zakó, matróztrikó, rövidnadrág. Valaki össze akart ismertetni bennünket, de abban a nagy kavarodásban nem sikerült összejönnünk.
Az írás Federico Fellini Játszani, mint gyermek c. kötetében található (135-136. pp.)
fordította : Schéry András