Minél több viszonyban mondok csődöt, annál jobban látom, hogy az emberek legnagyobb szerencsétlensége (helyesebben szerencsétlenségük és süllyedésük mértéke), hogy olyan kevesen képesek közülük a barátságra. Pedig ez az egyetlen igazán emberi kapcsolat. Szülök és gyermekek viszonya, szerelem, pajtásság, bajtársiasság, mind indulatok, szenvedélyek, érdekek szövetkezése, az emberi faj és a társadalom használ ki általuk.
Egyedül a barátság az, ami a mienk, lelkünk magasabb köreié. A szép az volna, ha minden más viszonyt is lassan barátsággá tudnánk alakítani; erre vágytam én, de talán csak az apámmal s tanítványaimmal sikerült valamelyest. Inkább az szokott történni, hogy a barátok érdekeik biztosító szelepeként használnak bennünket, vagy éppen valami fizikai indulatok pártolnak át abban, amit barátságnak hisznek. [...]
Domokos Mátyás írása a 2005/05. HOLMI-ban Sárközi Mártáról: itt