Miközben én még azon tűnődöm, hogy melyik választ várod...?
A teljes beszélgetést eredetileg fél tucat kazetta tartalmazta, ebből csak a most közölt - befejező - rész kazettája maradt meg. Egy előző szakasz kazettájáról a szöveget még 1980 februárjában leírtam; ez 1992-ben ugyancsak az Orpheusban jelent meg.1 A két rész nem közvetlen folytatása egymásnak, de tartalmilag szorosan kapcsolódnak; a fontosabb összefüggésekre ebben a szövegben lábjegyzetekben utaltam. A könnyebb olvashatóság érdekében kevés kihagyást, stiláris javításokat és alcímekkel jelölt tagolást alkalmaztam.
Az interjúval, félbehagyott feldolgozásával és a kazetták letörlésével összefüggő indítékaimat az 1992-ben közreadott rész bevezetője tartalmazta. Lényege, hogy saját hibámból nem voltam képes a fölvett anyaggal, különösen pedig Hajas csak nagyon kevesek által ismert elbeszéléseivel akkoriban lelkileg megbirkózni. Azzal, hogy Hajas esetében Isten kereséséről van szó, ahogy Beke László állítja,2 azért nem tudtam mit kezdeni, mert nekem Isten minden, semmiből nem különíthető el, keresni azonban csak valamit tudok. Noha nem lehetetlen, hogy valaki életének egy pillanatában mindennel találkozzék, de ezt, azt hiszem, emberként senki sem éli túl. Amig Hajas élt, lelkének mélyében ugyanolyan őserdei késztetések lappangtak, akárcsak bennem vagy többi beszélgető társában. Ettől még Isten esendő gyermekei vagyunk, de ha egymás szemébe nézünk, nem tanácsos elfeledni, hogy a tükör mélyéből tigrisek és leopárdok néznek vissza ránk, akik ugyancsak Isten teremtményei. Egyik happeningjének magnetofonról elhangzó refrénje (mialatt eszméletlen testét meztelen hátán lábánál fogva vonszolták az üvegcseréppel teleszórt színpadon) arról tanúskodik, hogy Hajas nagyon is tisztában volt ezzel. Nem tudom másképp értelmezni az ott monoton ismétlődő magnetofonszövegét: "Ne hagyd megtéveszteni magad!"
Hajas félelmetes, véres elbeszélései, melyek viszolygó faszcinációmat elsősorban kiváltották, akarva akaratlanul ezeket a késztetéseket és a velük összefonódó fenevadat mutatják meg szokatlanul pőre formában. A nyomorúság és esendőség kegyetlen szövegbe transzformált tárgyi bizonyítékai, és megalkotásuk egyben azt is jelentette, hogy valamit talán tényleg kereshetett. Valami nagyon konkrétat és nagyon emberit.
Hajas elbeszélései a nyilvánosság számára nyomtatásban eddig nem jelentek meg. Ameddig élt, személyisége eleven teljességgel közvetítette esztétikai és etikai világát. Halála után csak azok a dolgok közvetíthetnek, amelyeket megcsinált. Az említett elbeszélések nélkül sok minden nem értelmezhető eléggé azokból a reflexiókból, melyeket munkássága és lénye a kortársakban kiváltott
Az interjúval, félbehagyott feldolgozásával és a kazetták letörlésével összefüggő indítékaimat az 1992-ben közreadott rész bevezetője tartalmazta. Lényege, hogy saját hibámból nem voltam képes a fölvett anyaggal, különösen pedig Hajas csak nagyon kevesek által ismert elbeszéléseivel akkoriban lelkileg megbirkózni. Azzal, hogy Hajas esetében Isten kereséséről van szó, ahogy Beke László állítja,2 azért nem tudtam mit kezdeni, mert nekem Isten minden, semmiből nem különíthető el, keresni azonban csak valamit tudok. Noha nem lehetetlen, hogy valaki életének egy pillanatában mindennel találkozzék, de ezt, azt hiszem, emberként senki sem éli túl. Amig Hajas élt, lelkének mélyében ugyanolyan őserdei késztetések lappangtak, akárcsak bennem vagy többi beszélgető társában. Ettől még Isten esendő gyermekei vagyunk, de ha egymás szemébe nézünk, nem tanácsos elfeledni, hogy a tükör mélyéből tigrisek és leopárdok néznek vissza ránk, akik ugyancsak Isten teremtményei. Egyik happeningjének magnetofonról elhangzó refrénje (mialatt eszméletlen testét meztelen hátán lábánál fogva vonszolták az üvegcseréppel teleszórt színpadon) arról tanúskodik, hogy Hajas nagyon is tisztában volt ezzel. Nem tudom másképp értelmezni az ott monoton ismétlődő magnetofonszövegét: "Ne hagyd megtéveszteni magad!"
Hajas félelmetes, véres elbeszélései, melyek viszolygó faszcinációmat elsősorban kiváltották, akarva akaratlanul ezeket a késztetéseket és a velük összefonódó fenevadat mutatják meg szokatlanul pőre formában. A nyomorúság és esendőség kegyetlen szövegbe transzformált tárgyi bizonyítékai, és megalkotásuk egyben azt is jelentette, hogy valamit talán tényleg kereshetett. Valami nagyon konkrétat és nagyon emberit.
Hajas elbeszélései a nyilvánosság számára nyomtatásban eddig nem jelentek meg. Ameddig élt, személyisége eleven teljességgel közvetítette esztétikai és etikai világát. Halála után csak azok a dolgok közvetíthetnek, amelyeket megcsinált. Az említett elbeszélések nélkül sok minden nem értelmezhető eléggé azokból a reflexiókból, melyeket munkássága és lénye a kortársakban kiváltott