Mint pályaudvart a habos füst
Úgy leng körül a ködös bánat
(Szorongó gyermek a lélek
Félszegen vágyódik utánad.)
Mérhetetlen messze az ablak
Mögötte állsz és még sem látlak
Mint eltűnt gyermeket kutatlak
Még itt vagy és mégis várlak.
Vonat füttye esteli órán
Keresztül hasítja a csendet
Álmából tépi ki egy sínpár
A várakozót ki elmerengett.
És elringatott a tarka lárma
S megzavart a jelzőtáblák
Hunyorgó színes jelbeszéde
(A révülőnek drága ábrák.)
Eltűntél apró pontba zárva
Már csak idegen tájak látnak
Az estét szellők simogatják
E versecskét küldöm utánad.
forrás: Bálint Endre Hazugságok naplójából Magvető kiadó, 1972.