De ahogyan az idő telik, ahogyan az ember ízleli, tanulja a halál szavait, ahogyan minden halad, áttűnik a maga útján, álomszerű városokon, kerteken visszafelé, egy ősi állapotba, a gyerekkoron át, a puszta és üres földhöz, ahol Isten lelke lebeg, úgy válik a hívő ember számára érdektelenné a szépség.
forrás (121.p)