Alkudoznak. Folyton megállapodnak
Tárgyalásokon és csúcstalálkozókon
Hol ezen, hol azon a kontinensen.
Fölhalmozódnak bombák, rakéták, nukleárisok.
És egyre újabb világskorpiókat
Szabadítanak rá a megcsúfoltatott,
A szennyben elveszendő, régi földre.
Fölfegyverzik az őrült skorpiókat!
Képzeld, amint a skorpiók vonulnak
A Távol-Kelet és a Távol-Nyugat között
A földön, levegőben, óceánon!
De te csak ne félj, édesem, nekünk
Már nem kell megtanulnunk skorpióul:
Mire a jól kifundált, előre legyártott,
Gondosan tárolt pompás pusztítás
Kiköveteli elrendeltetését,
Mi már a színtérről bizony leléptünk.
Bottal üthetik nyomunkat, és akkor,
Ha a bolondbombától bőszülő, saját
Magába maró skorpióvilágnak
Hirtelen véget vet egy bumm - na, bumm!
Nem mondom én, hogy nem kár érte, kár
Sok mindenért, nem sok mindenkiért,
Kár, kár ezért, azért, a képeid
Mámoros fájdalmáért egyebek közt -
Van ellenpélda is: bezzeg az én
Fantáziátlan verseimet ki a fene bánja?
Aztán meg akkor az úgynevezett
Emberiséggel nem kell többé együtt -
Éreznünk. De azért előre inni
Sem kell a medve bőrére, mivelhogy
Az emberiség nem vész ki mindenestül:
Az elit, vagyis az életrevalóbbja
Áthajózik a Holdra, Marsra és egyéb kihűlt
Égitestekre, és ott, a hasznosítható
Kőzetek között vastag űrruhában,
Műoxigénberendezéssel élve
Folytatják technológiájukat.
A földet meg itt hagyják ebadóba.
Hát nem látod? már most úgy bánnak vele,
Mint ahonnan költözni készülődnek,
És csupa olyan képet festenek,
Ami éppen oda illenék, a földi
Nehézkedésen túli művilágba
Fejlett ízlésű dekorációnak,
Mintha tudnák, hogy ott megszabadulnak
Mindentől, ami itt fölösleges volt.
És senki sem tud egy Berzsenyi-sort sem.
És ott majd nem tűnik föl senkinek,
Hogy Istenfia nem követi őket.
megjelent Vas István RÁÉRÜNK c. kötetében, 54 - 56.p.
Szépirodalmi Könyvkiadó Budapest, 1983