Vajda Mihálynak
Az óvoda felé ballagtunk,
és az elkerített játszótér gazában
egy fekete labda ült: kismacska.
Az ülése nézés, a rég eltűnt
játszótér szeme: a múltat látja,
nem a jelent, azért ül mozdulatlanul,
és én látom a jövőt, mert mögötte
ugyanolyan sötéten a bokrok között
ott az anyja.
A kerítésen túlról nézik az
emberkertet, meglátták a lányom, szőke
fej, az egykor ide épülő ház
szeme: járása nézés, az én
lépteimhez szemüveg kell, de
ott vagyok mögötte, mi is egyformák
vagyunk, a macska bólint, mindig
ilyen volt és ilyen is lesz
a világ.