Van dallamos eső,
s van, melyben mintha sok
ezer apró verő
táncolna a dobok
membránján. Ostoba,
kamaszos csepegés
s érett zápor. Van a
bársonyfüggöny - s a kés.
Van külföldi eső és
olcsóbb, itthoni fajta;
van párás nézelődés
és zúgó, sűrű hajsza;
van eső, mely mesél,
s van, mely paragrafust
magol. Ez ösztökél,
hogy fürgén körbefusd
a parkot - az elaltat.
Van szomorú s vidám;
van éjszakai alkat,
s van, mely csak délután
esélyes. Van, amelyben
fellélegzel, s akad,
amely megül a mellen,
nyomaszt és fojtogat.
Van Byron-zuhogás
és Tóth Árpád-i permet;
van, melyben a tudás
kérdez - s van, mely felelhet
a nemtudás nevében.
Van karcsú, van kövér;
van pokoli, van éden-
kerti (hol összeér
e kettő, ott viharra
számíthatsz). Van, mely ápol,
s van, mely a bőrt kimarja.
Van, mely elűz a háztól,
s van, melyben hazagondol
az utazó. Van édes,
van sós; van fájdalomtól
feldúlt s idilli; éhes
és jóllakott. Van ismert
eső, s van ismeretlen.
Van kormánypárti és (mert
mi is eshetne szebben):
ellenzéki eső.
Civil s katonai;
van persze, férfi, nő.
S titkosszolgálati
eső is van (de erről
egy szót se). Tétovázik
hosszan az egyik - eldől
a sorsod, míg a másik
esik. Van, mely növeszt,
s van, melyben összetöpped
a test. Csak mindig ezt!
- súgják a cseppek. Többet
soha! - szaggatja meg
habos ingét a felhő.
Van eső, mely meleg,
s van dermesztő. Van első,
s van utolsó eső. Van,
mely tisztít s mely beszennyez;
naplót körmöl a józan,
fohászkodik a szenthez
a révült. Van eső, mely
temetési menetnek
dúdol. Mint éltető tej,
nővére ott ered meg,
ahol az újszülöttet
mosdatják. Van mogorva
eső, s van, mely előtted
hajbókol. Más locsolja
a szeles hegytető
szikláit, más a katlan
ösvényét. S van eső,
amely leírhatatlan.