Mintha elfújták volna minden nyugtalanságomat, félőrült idegességemet. Az akarat és a félelem kettős rabságát oldották le rólam ezek a tétova fénypontocskák az égen. Amit akar az ember és amitől fél, az a változás. A csillagok végtelen állandóságukkal arra figyelmeztetnek, hogy lényegében úgysem változik semmi. A lényegtelen dolgok miatt pedig minek idegeskedni?
Aztán meg : amitől igazán rettegünk, ami ellen az irtózat görcsével tiltakozik a lélek, sőt a test is fájdalmas idegességével, az az, hogy talán mi magunkban változik, romlik el valami - valami képesség vagy boldogság, vagy tisztaság, ami gyerekkorunkban a miénk volt -, talán az a tisztaság, boldogság vagy képesség, ahogyan látni tudtuk a világot; s hogy ez nem veszett el, s hogy ma is önmagunk vagyunk, ezt mondják a csillagok, ha fölnézünk rájuk rossz éjszakákon, s úgy tudjuk őket látni éppen, mint valaha.
Visszanéznek hű-közönyös fénnyel s azt mondják : "Az vagy, aki voltál, ne idegeskedj."