csak jelenés, csak magát kellető
szemforgatás: a játszó, mintha verne
a szíve, tragédiát ad elő,
pedig nevetnek rajta, mert nem erre
kíváncsiak...szívemet otthagyom
magam mögött az üres színpadon -
időm lejárt, a fülledt izgalom
már alig izgat, inkább távozom
a színről most, de ismét megjövök
jó időben. behunyom a szemem,
hogy lássak mást is. itt van az örök
látványosság: a puszta életem -
hogy mit terem, kiszikkasztotta bár
négy forró évszak... ez még nem a nyár.