(Halottak könyve, Ani-papirusz, XIX. dinasztia,
British Museum 10470)
Ó, Napkorong, ura a fénynek,
kelet hegyén ki felragyogsz naponta,
sugaraid, ó, vesd igazhangú Uszir*-Ani orcájára:
téged dicsőít reggelente s nyugosztal este.
Igazhangú Uszir-Ani szárnyas lelke
immár tevéled száll fel az égre,
útra kél a Nappali Bárkán, révbe ér az Éjjeli Bárkán,
együtt bolyong a soha örökkön el nem fáradó csillagokkal.
Idvezlégy, Harahti Héper, tenmagad teremtője!
Mily szép a te megvirradásod ég s föld határán,
amikoron sugaraiddal beteríted a Két-Országot,
égi királyságod láttán ujjonganak az istenek valahányan.
Homlokodon az órák kígyó-úrnője,
fejed ormán észak s dél koronája
elparancsol minden akadályt előled.
Keményen áll Dzsehuti** szent bárkád orrán,
ellenségeid sorra elveszejtve.
Az Alvilágnak éji lakói elébed jönnek,
szép arcod szomjúhozóan.
Hozzád tértem, hozzád szegődtem,
korong-valód hogy napról-napra lássam,
utam nem állja, vissza nem fordíthat senki!***
Újulnak tagjaim szépségedbe merülve,
miként kegyelmed minden részesének,
közéjük tartozom,
kiket boldogítottál már a földön.
Imé, az öröklét birodalmát elértem,
az öröklét birodalmával egy vagyok már.
Te akartad, hogy így legyen, Uram...
* Ozirisz. A fordító a sokkal későbbi görögösített névváltozatok helyett az eredeti óegyiptomi neveket használja
** Thot
*** Célzás a túlvilág kapuit őrző démonokra
Fény és sötétség, élet és halál talán sehol sem forrott olyan drámai testvériségbe, mint a Nílus-völgy sokezer éves messzeségében, ahol a lét princípiumát jelentő Napisten nappali bárkáján hajózott át az égen, majd a horizont túlsó partjához érve, az éjjeli bárkán végigvándorolt a holtak tartományán. S bár a végső számadáson "igazhangúnak" bizonyult, megdicsőülésre érdemes lelkek lényükben és nevükben az örökkévalóság urával, Ozirisszal azonosultak, az Alvilág sötétjében sóvárogva várták az éji Nap érkezését. A "Halottak könyve"-ként ismert, képi ábrázolásokkal kiegészült misztikus írásmű, melynek fejezetei a sírokban őrződtek meg, a falakon és papirusztekercseken, a lélek halál utáni sorsát taglalva, páratlan gyűjteménye a mélységből kiáltó naphimnuszoknak. A halotti papiruszok között vannak több méter hosszú, épségben megmaradt, remekmívű példányok, mint a XIX. dinasztia korában élt Ani, thébai írnoké; ám e sorok írója az ásatások alkalmával kezében tartott kifosztott múmiák kebelén talált, parányi tekercseket,sóhajtásnyi fohásszal vagy himnusztöredékkel, melyek a levegő érintésére néha szemlátomást porlottak semmivé. Ani naphimnusza bepillantást enged az óegyiptomi hitvilág szövevényeibe. Láttatja a napbárkát és annak útvonalát, az emberfejű madárnak ábrázolt lélekforma, a "Ba" szabad csapongását, s egy sajátos egységbe szublimálódó ellentmondással döbbenti meg a kutató elmét: az Ozirisszá lényegült Ani valójában a fény urával egyesül és a halálon túli feltámadásban részese a kozmikus világrend folytonosságának.
fordította és a jegyzetet írta Grigássy Éva