A leszámolás, 1–14-ig
Nem kell senki. Magam se kellenék
magamnak. S így nincs is senki. Csupán volt.
Már jelenléte is ennyi: kitáncolt
a színről. Sok volt, kevés volt, elég.
Hogy emlék-házam én lakom: kiét?
A konkrétumokat, akár a kámfort,
eltünteti valami, ami rám forrt,
törvényszer irtja véletlenszerét.
Egy kínos részlet van: hogy részletek
vannak. Egész jól elmegy mind a többi,
bár hitvány egész annak, ami nincs, hogy
bármi is van kívüle, nem-levőn. Mi
nem-levő? Ő. Az. És ez rontja meg,
azt, ami jól csak abban áll, ha megrogy.