A mécsest még, igen, le kell ugranom a mécsesért
az alsó házba, a kereszt alá kell, kell, hogy mindig
égjen ottan egy kis lángocska, mondta az erdei
ház fél szemére vak gondnoka, bár nem tudom,
folytatta, hogy a fiatalúr hogy van ezekkel, mármint
a vallásossággal, vagy esetleg nem-e ateistának tetszik
lenni, persze, közöm nincsen hozzá, csak úgy
kérdezem, nem, nem kell válaszolnia, csak napok óta
nem beszéltem senkivel, ilyenkorra tele lesz a fejem
mindenfélével, aztán az első emberre rájazúdítom
az egészet, nézze el nekem, a vörösfenyőről meg ne
feledkezzen meg, tudja, a ház mögött, begyújtani a
legjobb azzal, kurva egy sár van, gyerekkoromba
ilyenkor már méteres hóban húztuk le a hegyről a
rönköket, valami poshadtság van mindenen,
megborult a rend, legalábbis én úgy tapasztalom,
az évszakok eltűntek, az emberek meg megvadultak,
na nem tartom fel tovább, ja, a mécses, nézze meg
majd sötétedés után, szép fénye van így a keresztnek
a gyertyánok között szerintem, a kulcsot a tuskó alá
tegye, ha elmegy, akkor a vörösfenyő, meg, ha kedve
van, a kereszt, de nem erőltetem.