A műalkotások határtalanul magányosak és talán a kritika férkőzhet hozzájuk legkevésbé. Csak a szeretet foghatja fel, tarthatja meg őket és lehet igazságos irántuk. - Adjon mindig sajátmagának és érzésének igazat minden ilyen fejtegetéssel, ismertetéssel vagy bevezetéssel szemben; ha mégsem lenne igaza, benső életének természetes növekedése lassan és idővel más megismerésekre fogja vezérelni. Hagyja meg ítéleteinek saját csendes, zavartalan fejlődésüket, amelynek, mint minden előrehaladásnak, mélyről, belülről kell jönnie és semmivel sem kényszeríthető, vagy siettethető. Mindent ki kell hordoznunk, mielőtt megszüljük. Hagynunk kell minden benyomást, egy érzés minden csíráját egészen önmagában, a homályban, a kimondhatatlanban, az öntudatlanban, a saját értelmünk számára elérhetetlenben beteljesedni, s mély alázattal és türelemmel kell várnunk egy új világosság életrehozásának óráját: egyedül ez nevezhető művészi életnek, a dolgok megértésében és az alkotásban.
Itt nincsen időméricskélés, itt nem számít egy év, és tíz év semmi. Művésznek lenni annyit jelent: nem méregetni és nem számlálni; érni, mint a fa, amely nem sürgeti nedveit s tavaszi viharokban vigaszosan áll, nem félve attól, hogy a nyár ezután nem is jöhet el. Bizonyosan eljön. De csak a türelmesekhez, akik úgy élnek, mintha az örökkévalóság lenne előttük, oly gondtalan csendben és messzire nézve. Naponta újra tanulom, tanulom fájdalmak között, melyeknek hálás vagyok: minden a türelem!
Szabó Ede fordítása
forrás: R. M. Rilke LEVELEK EGY FIATAL KÖLTŐHÖZ, Egyetemi Nyomda, Budapest, 1947.
*
Ugyanez a levélrészlet Báthori Csaba fordításában is olvasható egy korábbi bejegyzésben
a teljes levél
a teljes levél