Az öröm is, mint az élet annyi más alapvető tartozéka, a fény és árnyék, a jóság és a bűn minden változatát magában hordozza. Amint megfogalmazásához közeledik az ember, torlódnak az egymásnak ellentmondó jelenségek. Frázisok, kopott, soha be nem tartott, álszent szavak. Csak az álörömök, a bűnök örömei, és a sok rossz, kusza, hazug öröm mögött elrejtve találunk rá azokra az alig megfogalmazható szerény örömökre, amelyekkel tékozló fiú módjára valóban bekopogtathat az ember az Atya kapuján.
Igaz, hogy az Atya egyformán fénylik; jóknak és gonoszoknak egyaránt, de az oly nehezen elért és megfogalmazott erkölcsi követelményekről mégsem mondhatunk le az emberi történelem, a társadalmi együttélés és az etika jegyében történő mérlegelésünkben.
Tovább vizsgálva az egyén örömét vagy az érzéki örömöket és ezeknek gyakran gaztettekbe fajuló kihatásait látva és - rövid tartamát ismerve, éppen mert fizikai, materiális jellegűek - nehéz volna ezeket bírálat nélkül az öröm fogalmába sorolni.
Öröm volna az adomány, a segítés, a jótett, amivel másokon, az arra rászorulókon segíthetünk. Tehát a "jó cselekedetek". De ezeket is megronthatja az érdek (ami sokszor indítója) vagy a megsegített hálátlansága, ami gyakran önvédelemből fakad. Hisz a legtöbb ember nem szívesen fogadja el azt a gyengeségét, hogy rajta segíteni kell. Belerúg, megrontja a harmadik, a kívülállók irigysége, tehát a jócselekedetekhez is hozzánő a bűn - amit az emberi természet hordoz.
Fölvetődhet a kérdés: akkor tehát nem is élhetünk örömmel, nem is lehet semmiben zavartalan örömünk, hiszen a rossz, a bűn ott leselkedik minden jó mellett?
Talán azért is olyan halhatatlanok Shakespeare drámái, mert még erre is válaszolnak. Shakespeare-nek nincsenek egyetemes ábrándjai az emberi természetet illetően -sem anyagi, sem lelki vonatkozásban. Olyannak ábrázolja az embert, amilyen. Jónak, rossznak, elvetemültnek és játékosnak, ezért érvényes még ma is, ötszáz év múltán és tovább...
Hol is találjuk meg az örömöt? A bensőnkben, ott, ahova Jézus küldte a körülállóit. " Ha imádkoztok, zárkózzatok be, ahol senki sem lát és imádkozzatok titkon és az Atya megfizet nyilván." Vagyis a léleknek csak a legbensőbb rezdüléseit őrizhetjük meg a romlástól. De ellen tud-e állni a zene, a költészet, a dal, a művészet, tehát a lelki, szellemi tartalmú élmény a világ, a társadalom, a környezet rontásának? Az a szeretet, mely a nagy művek felé vezethet, nagyon szerény a kielégülésben, vagyis az örömérzésben. Elég egy dallam, néhány Mozart-taktus, egy Rembrandt-rajz, és emelkedett, megronthatatlan pillanatokban részesül a lélek, vagyis igazi öröm tölti el. Hiszen az öröm nem mennyiségi fogalom. Nem kell hozzá sem pénz, sem külső társadalmi keret, csak a lélek, a szellem csiszoltsága, a szép dolgok befogadására való készség - amit viszont nem könnyű elérni.
Hogy kinek a közelében élünk, kik mellett jó ülni, kivel jó együtt lenni - ha ezt megválogathatjuk, talán ez az örömteli élet egyik feltétele.
A palló, ami átvezeti életünket egyik oldalról a másikra, nincs erősen rögzítve. Az alatta húzódó mélység elég ijesztő. Kapaszkodnunk kell a korlátba, és figyelnünk kell, hova lépünk. Örömeink, akár valaminek az elérése váltja ki, akár csak a lét öröme - nem határtalanok. Nem feledkezhetünk meg arról, hogy törékeny ez a palló. És vegyük figyelembe azt is, hogy valaki, valakik szembe is jöhetnek, vagy mellettünk elhaladhatnak. Ha nem gondolunk rá, akkor összeütközhetünk és a mélybe zuhanunk. Tehát öröm lehet a lemondás is, a belátás, vagyis az áldozat - sokkal inkább, mint a diadal.
Erre intettek a próféták, a görög bölcsek és a Megváltó!
forrás: Borsos Miklós A TORONYBÓL c. tanulmányokat és vallomásokat tartalmazó kötete, melyet a Szépirodalmi Könyvkiadó jelentetett meg MŰHELY sorozatában, Budapesten, 1979-ben. Ez a Vallomások fejezet első írása, 117-119.pp