Vasadi Péternek és Thomas Mertonnak
Ma egész nap nem beszéltem. A kert frissen
sarjadt füvén a tölgyek lombárnyéka.
A harkály, a mókus a szokott időben
érkezik az etetőhöz. Szél és madárhangok,
otthonos embertelenség.
Ma egész nap nem beszéltem, mégis mintha
valaki folyton kérdezne, és mintha valaki
folyton válaszolna is a kérdésekre. Nem
bennem zajlik ez a párbeszéd, és mintha
csak úgy vennék részt benne, mint az ajtót
kitámasztó gömbölyű hordalékkavics.
Önnön sötét centrumába roskadt figyelem.
Ma egész nap nem beszéltem, az életem
fele eltelt, kezemen növényi nedvek
ragacsos, sárga foltjai. Részvéttel irtom
a gazt.
Álmomban egy ismeretlen erdőben jártam,
kezemben egy gyümölccsel. Csak azt
tudtam, hogy ez a gyümölcs gyógyír minden
fájdalomra. A fák áttetszők voltak. Láttam
a fák lüktető szívét. Ébredés után volt egy
negyed óra, amíg tényleg nem volt más,
csak előjelek nélküli üresség.
A közeli kolostor harangja hármat üt.
Az ásó a földbe szúrva áll.