Egy Renoir-tanulmány*. A szerző - dán vagy svéd - jól látja: vannak festők , akik a képpel mondanak valamit. És vannak másféle festők, akik az emlékkel mondanak valamit, amit a kép - később - kivált a nézőben.
Minden nagy művészetnek ez egyik titka. Renoir kitűnően festette meg, amit festett : a hús, a selyem, a gyümölcs, minden anyagszerűen, izgalmasan, buján valóság képein. Amíg nézzük képeit, egy nagy művész zsenije mutat valami valóságosat, bűvöletesen érzékleteset. Cézanne és még néhányan lefestenek egy pipát, három almát, egy körtét, nagyon egyszerűen, mintegy tőmondatban. De később visszaemlékezünk valamire, amit a Cézanne-kép még mondott. Ez a többlet a másik, a többdimenziós művészet. Ez így van irodalomban is.
* Egy Renoir-tanulmány...- valószínűleg Jens Thiis (1870-1942) norvég művészettörténész
Renoir: den franske kvinnes maler (Oslo, 1940. Gyldendal) című írásáról van szó