Meudon, 1927. december 12.
Az igazat megvallva, engem úgy agyonhajszolt az élet, hogy semmit sem érzek. Az évek során (1917-1927) nem az eszem, hanem a lelkem tompult el. Csodálatos megfigyelés: az érzésekhez kell az idő, nem a gondolathoz. A gondolat villám, az érzés pedig a legtávolabbi csillag sugara. Az érzésnek nyugalmas időre van szüksége, félelemben nem tud élni. Egyszerű példa: amíg másfél kiló halat megforgatok lisztben, gondolkodni tudok, de érezni nem: zavar a szag! Zavar a szag, zavar a ragacsos kezem, zavar a sercegő vaj, zavar a hal: mindegyik külön-külön és az egész másfél kiló együtt. Az érzés, nyilván, követelőzőbb, mint a gondolat. Mindent vagy semmit. Én a saját érzésemnek semmit sem tudok adni: sem időt, sem csendet, sem magányt: én mindig emberek között vagyok: reggel 7-től este 10-ig, 10-re pedig úgy elfáradok, hogy mit érezhetnék akkor! Az érzés erőt követel.[...]
forrás
forrás