Darányi Sándor VÉGÜL IS ÉRDEKTELEN


Nem az számít, másutt megszokhatja-e az ember,
hanem hogy a hazáját apránként veszti el,
az öregedéssel, mikor kezd minden visszaköszönni:
százéves poénok, pofátlan ócskaság, mely kiötlőjének új csak,
a pöffeszkedés, hogy valami eredetit ő is az asztalra szart.

Miért lenne titok, hogy a költészet tanult viselkedésforma? Ugyan –
csak azon tör ki, aki hajlamos rá, és különben is,
a célja fontos, nem az indítéka,

a játék, a profanizált szent, a túl visszfénye itt
Kukutyinban; a bizonytalanság vége, szakadás
a vonzás nélküli űrön, feltörő
mámor a megfosztatás szünetében.