Hízelegni a vezetőségnek: bonyolult, kényes és aprólékos tudomány. Gyakorlati módszertana igen hasznos lehet a karrierről álmodozó személyiségek számára. E tudomány elmélete még egyáltalán nincs kidolgozva. A hízelgés gyakorlata tehát vakon és tapogatózva halad előre, rendszertelenül, hebehurgyán, gyakran homlokegyenest ellenkező eredményt hozva a hízelgőnek.
Tankönyveket! Kötetekre menő irodalmat!
Hiszen a hízelgésnek nemhogy a technikája, de még az alapvető módszertana sincs kidolgozva. A legegyszerűbb kérdések sincsenek tisztázva. A felbecsülhetetlen értékű gogoli és scsedrini útmutatások a hízelgést illetően, fájdalom, elavultak.
– Hogyan hízelegjen az ember: finoman vagy durván? Nehéz eligazodni.
Egyik serény tisztviselő például örömmel hízelegne és igyekszik is teljes erejéből, s az eredmény mégis – semmi. Mindig mellé vagy fölé talál.
Nemrég a kormányzósági újság szerkesztője jelenlétemben fölhívta a kormányzósági végrehajtó bizottság elnökét és a következőket mondta:
– Gvozgyilin elvtárs? Itt Ugozsdajev. * Megkaptuk a cikkét, Gvozgyilin elvtárs. Ma megy a nyomdába. De meg kell mondanom önnek, Gvozgyilin elvtárs, meg kell mondanom, egyenesen és őszintén, mint párttag a párttagnak, tekintet nélkül arra, hogy ön magasabb pozíciót tölt be, mint én: önt, Gvozgyilin elvtárs, le kellene lőni!
A telefonkagylóból sercegés hallatszott, válaszul e meglepő mondatra. De Ugozsdajev nyomban megindokolta kijelentését.
– Igen, Gvozgyilin elvtárs, le kellene lőni! Haladéktalanul lelőni azért, mert ön nem ír naponta cikket az újságba. Mekkora tehetség vész el önben, és ön még csak nem is sajnálja. Pedig a témája elég unalmas volt. "Rendet kell teremteni a gabonabegyűjtésben." És micsoda stílus! Micsoda gondolatok! Micsoda tehetség! Marat plusz Plehanov, plusz Anatole France és még plusz Gribojedov!
Tankönyveket! Kötetekre menő irodalmat!
Hiszen a hízelgésnek nemhogy a technikája, de még az alapvető módszertana sincs kidolgozva. A legegyszerűbb kérdések sincsenek tisztázva. A felbecsülhetetlen értékű gogoli és scsedrini útmutatások a hízelgést illetően, fájdalom, elavultak.
– Hogyan hízelegjen az ember: finoman vagy durván? Nehéz eligazodni.
Egyik serény tisztviselő például örömmel hízelegne és igyekszik is teljes erejéből, s az eredmény mégis – semmi. Mindig mellé vagy fölé talál.
Nemrég a kormányzósági újság szerkesztője jelenlétemben fölhívta a kormányzósági végrehajtó bizottság elnökét és a következőket mondta:
– Gvozgyilin elvtárs? Itt Ugozsdajev. * Megkaptuk a cikkét, Gvozgyilin elvtárs. Ma megy a nyomdába. De meg kell mondanom önnek, Gvozgyilin elvtárs, meg kell mondanom, egyenesen és őszintén, mint párttag a párttagnak, tekintet nélkül arra, hogy ön magasabb pozíciót tölt be, mint én: önt, Gvozgyilin elvtárs, le kellene lőni!
A telefonkagylóból sercegés hallatszott, válaszul e meglepő mondatra. De Ugozsdajev nyomban megindokolta kijelentését.
– Igen, Gvozgyilin elvtárs, le kellene lőni! Haladéktalanul lelőni azért, mert ön nem ír naponta cikket az újságba. Mekkora tehetség vész el önben, és ön még csak nem is sajnálja. Pedig a témája elég unalmas volt. "Rendet kell teremteni a gabonabegyűjtésben." És micsoda stílus! Micsoda gondolatok! Micsoda tehetség! Marat plusz Plehanov, plusz Anatole France és még plusz Gribojedov!