Az ember – itt a tél – megáll a fordulóban,
a veszni hitteket elveszteni valóban:
mi volt az út, a tét, az izzadás, a kincs?
Tilalom, hogy a más kártyáiba tekints,
magad veszted el a hihetetlen valódit
a bölcs káprázatért, hatalmas füstje bódít,
aztán, már vesztesen, csak egy dolgod marad:
bebizonyítanod, azért is, igazad;
megeshet a bukás, de fennen a rögeszme
győzelmesen lobog, napot homályba vesztve!