Keservesen konganak az elmúlt évezredek a szívben,
míg ide vergődtünk, ahol vagyunk, a szakadékig,
itt konganak, vesztüknél jobban bolondságukat siratják,
minden kapkodásukat és harcukat, méginkább győzelmeiket,
sokba kerültek és hiába. Most ül romjain az ember
és nem tudja, hol lakik. Elvonul kis életébe,
kopácsol, arat, iratokat készít, ki mit tud,
ritkán tekint az égre, ahol gúnyosan nyargalásznak
hajdan vélt tudásainak s álmainak paripái,
csattogó fegyvereinek elszabadult fenevadjai.