Reggel hét. Ébren vagyok. A távoli múltból
furcsa emlékfoszlány-üzenet sugárzik át:
Sztálinváros 1952! Mao Ce-tung brigád!
És persze ami ezzel jár: legyőzhetetlen
a béketábor és szemünk fénye, a Párt.
Aki ezt tagadja, nem hazafi, a népnek, a nemzetnek árt!
Bár „önkéntes” rohammunkánkat akkor még
közmunkának nem nevezték, sok haszna nem volt:
kiásattak velünk egy árkot, majd betemették,
miközben föntről harsányan pattogó dal szólt.
Nem, fiam, lányom, unokám, ezek nem ugyanazok,
mások – mert felnőttet játszó éretlen kamaszok,
akik semmibe veszik a múltat, eltékozolják a jövőt,
akiknek példa a hazug, az álszent Tegnapelőtt –
túléltünk néhány vezért, pártot és álforradalmat,
bennünket nem a hatalom – eszünk és szívünk igazgat!
2014 szeptemberében
forrás: Élet és Irodalom, 2014. október 10. 14. p.