Az angyal, aki nekünk híreket hoz
– s miről hoz híreket, s kinek, s ki ez –,
meglobogtatja, ami nem lehet rossz,
minden kiadása kivételes.
Főleg az állványzat rendkívüli,
mintha röpítené az eseménysor,
minden hír az angyallal van teli,
száll a földet érő lábtól a lény-por.
A pestis ily vonzó sohase volt még,
üzenet jön Camus Idegen-ének,
hogy vízjelévé feketül a holt lég,
csigavonalak és keresztek égnek.
És kecses, mint a sose-volt divat,
és mozgásában színpad-röpte-sport van,
és zörömböl, susog – most védd magad,
lásd, kényes igazság lehetsz a porban –:
lásd, kegyes hazugság, izzítható
és hűthető, mint leng az égiekkel,
és mozgásráccsá alakítható
az a néhány megadott gondolatjel:
próbálgatod szinte, tükör előtt,
mint aki kezdetét s végét veszi,
nézd a hírangyalt, se férfit, se nőt
nem látnak mindent látó léptei,
csak áthaladnak, fogyó súlyukat
mindig megújítván velünk, lesőkkel,
kik hozzá mérik helyben-útjukat,
kiknek ő az adott következő hely.