Az emberhez
Az emberhez, aki egyedül van, csakis hozzá szólok –
ahhoz, aki felriad in media nocte létének pőreségében
– mintha tudatának túloldalán támadna fel, valóságosnak
és idegennek lát mindent – mintha lámpással érkezett volna
valami sötét helyre, ismeretlen tárgyak közé, s ahogy lép,
megvilágítja és átformálja őket. Nem vártak rá akkor és ott,
a helyen, amelyik merőben más hely is lehetne...
A dolgok
A dolgok a maguk módján beszélnek hozzánk – Néha
énekelnek.