Váratlan, sikoltó kín szorít
rá, hogy a testemmel törődjek:
tarkómra húzza abroncsait,
de a szívemhez szárnyak verődnek.
Száz éve kísért már ostobán
ez a túlvilági előleg,
nehéz föld, mély tenger a szobám,
de a szívemhez szárnyak verődnek.
Mert egy messze sugárzó létben
madár voltam, embernél erősebb,
gép nélkül, a kék égben éltem.
S nevetek, ha rám támad a kín,
mert tudom, madár leszek megint,
és a szívemhez szárnyak verődnek.
*
Orbán Ottó írása Karig Sára verseiről
rá, hogy a testemmel törődjek:
tarkómra húzza abroncsait,
de a szívemhez szárnyak verődnek.
Száz éve kísért már ostobán
ez a túlvilági előleg,
nehéz föld, mély tenger a szobám,
de a szívemhez szárnyak verődnek.
Mert egy messze sugárzó létben
madár voltam, embernél erősebb,
gép nélkül, a kék égben éltem.
S nevetek, ha rám támad a kín,
mert tudom, madár leszek megint,
és a szívemhez szárnyak verődnek.
*
Orbán Ottó írása Karig Sára verseiről