Bájhő. Csak az ecetfa leng.
Zörög a rozmár-parlament.
Harminchat fok. Végösszegül
a felsőház ma összedül.
Sok csont kihullhat estelig,
mielőtt gépre tesztelik.
Van szőke rozmár, nagymenő,
fekete, szőrös, vakmerő.
Az elnökük: Konfucius.
Szakálla kender, ősi juss.
Az ajtó előtt díszhuszár.
A neve Hegel. Kézen áll.
Kinn a lovakat nyergelik,
míg a költőket hergelik:
"Lenn ösztönösség, fönn tudat –
hol van önből az öntudat?
Zsil, Szajna, Temze tárul, ó!
Ki úszik, nemzetáruló."
Odabenn bridzsel hét ökör.
Jobb egy pohár, mint két gödör.
A hegedűt a falra kend!
Zokog a rozmár-parlament.
Szecska, szerencse, szánalom
csüng az ecetfaágakon.
Süvítik felhők, tengerek:
aki rozmár, rossz nem lehet!
Ha csont törik, ha fal hasad,
ecetfaág lesz kardvasad,
hát jól figyelj, ha zeng a víz!
Még kér a nép. Öt óra tíz.
Az egész Párizs és Bakony
pamlagod alatt silbakol –
s hálnak az utcán. Nincs tovább.
Sűrűsödő éj a világ.
forrás (9-10. pp)