Rilke, kedves Rilkém, akinek köszönhetem, hogy verseim felhangzanak egy általam nem ismert nyelven . . . emlékszik-e rá, mennyire megdöbbentett, hogy ilyen túlzott magányban találtam, midőn megismerkedtünk? . . . Apró kis kastély, rettenetesen egyedül a meglehetősen borús, roppant hegyi tájban; ódon szobák, sötét bútorokon, szűkös napokon merengők – ettől elszorult a szívem . . . Nem értettem ezt az annyira elkülönült létet . . . Úgy tetszett kedves Rilke, mintha Ön a tiszta időbe zártan élne, s féltettem attól az egyhangú, áttetsző élettől, amely az azonos napokon át világosan láttatja a halált.
forrás: Szabó Ede RILKE világa, Európa Könyvkiadó, 1979., 10. p.
 | ||
| a XIII. sz-ban épült Muzot-i kastély |
