A város nem a felbukó napoknak
vízszínen sodródó csalétke már.
Az üvegpaloták csengése zordabb
tekintetedre. S úgy lóg ki a nyár
a kertekből, mint fejjel le, unottan,
legyilkolt bábok halmaza.
De a mélyben, vén csontvázvadonokban
akarat támad: mintha éjszaka
éber arzenálban az admirális
gályáit megduplázná hirtelen,
hogy a hajnalt kátrányszag töltse máris,
míg evezve torlódik a hajóraj,
mely most virradva lengő lobogókkal,
nagy széllel fut ki, fénylőn s vészesen.
Kálnoky László fordítása