Géher István "...felyülről fú..."


mintha felülről, a sziklatetőről
szédülne súlyát elfeledtető
hullámokba - a lélek visszahőköl.
a mélység, a magasság: levegő,
egy lélegzetnyi űr, lebegve benne
a tett nem tett, a beszéd nem beszéd,
semmivé lenni ma semmi se lenne,
csak szélzúgás, csak lombok közt a szél...


zúgjon, ha zúg! akár korlátlanul?
ez kell: ültőhelyedben elrepülni.
/mérsékletet felejtve/ így tanulj
egy lélekkel lehűlni, felhevülni -
kitárt karral, fejedet hátraszegve
beleveszted magad az elemekbe.

Tim Eitel Cím nélkül




Szerb Antal Utas és holdvilág c. regényének utolsó mondatai


Életben kell maradni. Élni fog ő is, mint a patkányok a romok közt. De mégis élni. És ha az ember él, akkor még mindig történhetik valami.

Szüts Miklós Toszkána, 2004

Kurdi Imre AHOL AZ ANGYAL


Most, hogy szavainknak végére értünk,
mi más maradna, mint az ölelés.
Lehet, talán még ez sem túl kevés,
de nincs Isten, ki szorítana értünk.
Így hát marad tovább a régi nóta,
hogy minden dolgot önmaga latol:
úgy nyer jutalmat, aszerint lakol,
hogy jobb vagy rosszabb lett-e tegnap óta.
Hogy bennem sincs meg már az abszolút,
az arra kényszerít, hogy szublimáljak,
és holnap, hogyha elmúlnak a vágyak,
fogadjam el a testmeleg odút.
Mondd meg tehát, hogy mit kezdjek magammal,
ha tudom: hol az angyal állt a karddal...

Stefanovits Péter grafikája





a XX. Országos Grafikai Biennálé egyik díjazott alkotása


József Attila (Csak az olvassa...)


Cserhalmi György előadásában

Csak az olvassa versemet,
ki ismer engem és szeret,
mivel a semmiben hajóz
s hogy mi lesz, tudja, mint a jós,
mert álmaiban megjelent
emberi formában a csend
s szivében néha elidőz
a tigris meg a szelid őz.



1937. május-június



Váli Dezső Műterem - Ítélet – A/1909/31

Imre Flóra AZ UTOLSÓ UTAZÁS


visz a hajó jó széllel csak előre
nem látni már a hegycsomózta partot
nem látni már a felhőt sem a távol
ívébe bukó kontinens fölött
itt már az ég csak itt már csak az ég
csak ez a fénylő üvegbúra ég
csak a szürkés tajték csíkozta tenger
csak a hajó evezők és gerendák
árboc vitorla nyiszorgó kötélzet
csak az izmaink nekifeszülése
halandó testünk melyet úgy szerettem
előre csak a Dél Keresztje vár
vár a Sarkcsillag cikkcakkos az út
a horizont vár és a semmiben
csak a hajó már csak az evezősök barna
hátán a lecsorgó veríték
csak a merevség combomban karomban
ahogy a kormányt és már csak a tenger
isten veled Ithaka már hiába

Imre Flóra RONDÓ c. kötetéből -Tevan Kiadó, 1992

Nemes Nagy Ágnes

Patak


Én Istenem, te szép, híves patak,
Hová futottál, szökdeltél előlem?
Hol csillapítsam buzgó szomjamat?
S hogy bocsássak meg néked eltűnőben?
Zegzúgos csermely! Éppen ott apadsz,
Ahol a szomj legperzselőbb a hőben,
S idegen-légiónyi kín fakaszt
Új kínt csupán, de nem forrást a kőben.
Három vadkacsa úszik a vízen,
A part hosszát a király fia járja.
A feketékre céloz - úgy hiszem,
Már itt a szél - s a fehéret találja.
A víz egyetlen vadkacsát viszen,
- Már itt a szél! - habszínfehér a szárnya.
De iszonyúbb - itt a szél, úgy hiszem -
Ha néhanap a feketét találja.
Legalább biztosan repülj, golyó!
Húszezer éve szoktatunk a rendre.
- A takaró szegélyén indigó-
Színű betűkkel állt nyomtatva: „elme".
És indigó-színben foltosodó
Az elmeosztály rács közt a gyenge
Vénájú kar, különben, mint a hó,
Ha olvad, - és szétolvadt. Ez a rendje.
Ne vígy kórházba, ne engedj oda!
Iszonyú szag búvik az ételekben.
De jobb talán a rendőrőrszoba?
Szűköl a test, hogy vére, csontja freccsen,
Vagy jobb az abroncs-bontó éjszaka,
Hol szétárad az elkerülhetetlen,
S az ember csak füleli, tétova:
Hogy bugyborog a szív a rettenetben.
Hová futottál, szép, híves patak?
A deli szarvas képe hol a habban?
A hab vadkacsát úsztatón dagad,
Vagy gyenge vénán bujdokol apadtan,
Freccsen a vér, a rémület fakad,
Az éjszakai abroncs szertepattan -
Hogy csillapítsam buzgó szomjamat;
S bocsássam meg, mi megbocsáthatatlan?


Honti Mária : A hit és a megbocsátás Nemes Nagy Ágnes verseiben



Gerzson Pál Emlék a télről




Lie-ce írta



Ha nem tudod, hogyan őrizd meg nyugalmadat ebben a bolond világban, felesleges bajokba keveredhetsz. Szem elől tévesztheted az utat, és mire észreveszed, már késő lesz, mert amikor elveszítetted az utat, elveszítetted magadat is.


Rékassy Csaba A megfigyelő




C. G. Jung egyik írásából


Rendkívül értékes tapasztalat volt számomra, amikor láttam, hogy mi fejlődhet ki a lehetőségek sötét bizonytalanságából. Időközben ugyanis rájöttem, hogy a legnagyobb és legfontosabb életproblémák alapjában véve megoldhatatlanok; nyilván akkor is azok, ha azt a szükséges polaritást fejezik ki, amely minden önszabályozó rendszernek immanens tulajdonsága. Megoldani nem lehet őket, csak föléjük lehet nőni. Ezért feltettem magamnak azt a kérdést, hogy a fölénövésnek, nevezetesen a további lelki fejlődésnek ez a lehetősége nem általában a normális adottság-e és így a valamilyen konfliktusban való megrekedés a kóros állapot. Tulajdonképpen minden embernek birtokolnia kellene a magasabb nívót -legalábbis mint csírát-, és képesnek kellene lennie arra, hogy ezt a lehetőséget kedvező körülmények között fejlessze. Ha megfigyeltem azoknak az embereknek a fejlődési folyamatát, akik csendben, szavak nélkül, mintegy nem tudatosan önerejükből föléje nőttek problémájuknak, azt tapasztaltam, hogy sorsukban volt valami közös, nevezetesen az új mozzanat a lehetőségek sötét tartományából kívülről vagy belülről lépett be az életükbe; ezt az újat elfogadták és rátámaszkodva nőttek föl. Tipikusnak tűnt, hogy egyesek kívülről, mások belülről kapták az új impulzust vagy inkább új növekményt. Az új azonban sohasem volt csak kívülről vagy belülről származó. Ha kívülről származott, legbensőbb élménnyé vált. Ha, belülről, akkor külső esemény lett. De sohasem volt szándékos vagy tudatos akarás eredménye, hanem inkább az idő sodra hozta magával.
Nagy volt a kísértés, hogy mindebből valamilyen szándékot vagy módszert csináljak, ezért inkább tudatosan nagyon elvontan fejezem ki magam, nehogy prejudikáljak bármit is, mert hiszen ez a számomra új nyilván se nem szándék, se nem módszer, ha ugyanis nem így fejezném ki magam, még receptet csinálnának ebből, amelyet "gépileg" sokszorosítani lehet, és ez megint a "megfelelő eszköz" lenne a "hóbortos ember" kezében. Mély meggyőződésem ugyanis, hogy a sorsszerűen új ritkán vagy sohasem felel meg a tudatos várakozásnak, és ami még érdekesebb, ellentmond a meggyökeresedett ösztönöknek is, mindazonáltal sajátosan találó kifejeződése az egész személyiségnek, olyan kifejeződés, amelynél teljesebbet elképzelni sem lehet.
És mit tettek ezek az emberek, hogy megvalósítsák a megváltó haladást? Amennyire láthattam, nem tettek semmit, hanem hagyták történni a dolgokat úgy, ahogy Lü Cu mester tanította, nevezetesen, hogy a fény a saját törvénye szerint terjed, a Nap a saját törvénye szerint kering, ha az ember hű marad megszokott hivatásához. Eckhardt mester tanítása, amely szerint hagynunk kell történni a dolgokat, lett számomra a kulcs, amellyel sikerül kinyitni az útra nyíló ajtót: Hagyni kell, hogy pszichikailag történjenek a dolgok. Számunkra igazi művészet ez, amiből rendkívül sokan semmit sem értenének, mert tudatuk állandóan segítőn, korrigálva és tagadva közbepattan, és nem képes nyugton hagyni a pszichikus folyamat egyszerű menetét.

Gondolatok a természetről c. kötetből (Kossuth kiadó, Bp., 1998) 130-132. p. S.Nyirő József fordítása

Madácsy István grafikája



Sunrjú Szuzuki Levelek az ürességből


Bár nem kapunk tényleges írásbeli üzeneteket az üresség világából, kapunk bizonyos sugalmakat, és vannak bizonyos sejtéseink arról, hogy mi zajlik abban a világban, és ez -talán így mondanátok- a megvilágosodás. Amikor szilvavirágokat látunk, vagy meghalljuk egy bambuszhoz ütődő kavics hangját, az mind-mind egy levél, mely az üresség világából érkezik.

Ryuichi Sakamoto



Raum Attila képzőművészeti filmjei


A címre klikkelve Raum Attila filmográfiája található, közte az 1994-ben
Dienes Gáborral készült beszélgetésből is egy részlet.  
Nagy fehér falakra vágyom a címe.
 Érdemes a többit is végignézni, igazi különlegesség mindegyik.

Dienes Gábor Kísértés




Weöres Sándor A teljesség felé


Apocalypsis
 
Kinek nevük a ruhájuk, fejüket szárnyuk alá rejtik, visszabújnak álmaikba.



Kotnyek Antal fotója Weöres Sándorról, 1970 körül