Kissé lehajtani a fejet. De a szívet, azt föl, föl, barátaim.
Gergely Ágnes ELEMEK KÖZÖTT
A földrengés alatt(...) a vonaton nem
tört ki pánik. Mindenki nyugodtan ült,
valakinek volt rádiója, azt hallgattuk.
Dr. Sato Honma
Öt perccel csonkább a világ.
Nem látni azt sem, ki közelget.
A tértől elválik a mély:
lágy karjukat nyújtják a vermek.
Alászállni még nincs erő.
Romok tövén időz a jóslat,
miképp Xavéri Szent Ferenc
hitén a portugál hajóhad -
Európa mindig ott terem,
hol egzotikum gyújtja lángra,
tűzvész után is ég a múlt,
és semmi mód tapasztalásra.
kataklizmát túlélni csak
annyi, mint elbotlani folyvást,
ha kitaláltál valamit,
elveszítheted a megoldást,
mert megvadít vagy megvakít -
melyik kockázat a galádabb?
Tehetetlen a szélvihar,
átizzanak az óceánok,
a jóakarat nem hagy el,
de feltámad-e a bizonyság,
hogy ha már egy perc sem marad,
veremből is kikel az ország?
Borsos Miklós Emlékház Gyergyócsomafalván
Ide klikkelve beléphetünk a Székelyföld kincsei oldalra, ahol a jobb oldali tartalomból kiválasztható a Múzeumok.
A továbblépéshez keressük a Borsos Miklós Emlékházat, melynek 3 D panoráma képeken bejárható minden szobája.
Krasznahorkai László NEM KÉRDEZ, NEM VÁLASZOL (Huszonöt beszélgetés, ugyanarról)
forrás
TARTALOM
- Vonuljanak a föld alá!
Aponyi Noémivel és Weiner Sennyey Tiborral - Az ellenállás melankóliája című regény forrásainál
Jacek Dobrowolskival - A szobában minden változatlan
Martinovics Tiborral - A Bibliának is rossz a marketingje
Dömötör Ágnessel - Minden iszonyatos állagmegőrzés
Szepesi Dórával - Az Akropolisz napszemüvegben
Szirák Péterrel - Milyen alapon vennék fel távolságot, amikor írok?
Förköli Gáborral - A következő pillanat reménye
Hafner Zoltánnal - Szelek, kövek, növények, kozmikus tér
Nagy Gabriellával - Lementem egy félórára
Rádai Eszterrel - Nincs már sehol semmi
Keresztury Tiborral és Székely Judittal - Ebben a világban semmi sincs a helyén
Varga Lajos Mártonnal - A szerelem globális hiánya
Bihari Lászlóval - Nem lehet megúszni
Keresztury Tiborral - Nekem mindenki magyar
Peer Krisztiánnal - Én Romániának hívom
Balázs Imre Józseffel - Null Moral
Gregor Dotzauerral - Zágrábi kérdések
Neven Svilarral - Az ember elfelejtette a világot
Eve-Marie Kallennel - A megbízás a Gonoszra szól
Eötvös Péterrel - Univerzális cirkuszi sátor Jérôme Goude-dal
- Minden győzelem szomorú
Klaus Dermutz-cal - Melankolikus ellenállás
Teresa Wegrzynnel - Galambos rombolás
Dr. Galambos Imrével - Lesz, ami lesz Ion Grigorescuval
Krasznahorkai László Nem kérdez, nem válaszol c. új könyvének bemutatója a Petőfi Irodalmi Múzeumban
forrás
http://videotorium.hu/hu/recordings/details/4301,Krasznahorkai_Laszlo_belulrol._A_szerzo_orvosai_kozt_1.
http://videotorium.hu/hu/recordings/details/4302,Krasznahorkai_Laszlo_belulrol_A_szerzo_orvosai_kozt_2.
*
Scipiades Erzsébet írása a beszélgetésről >>> itt
Vass Norbert írása az estről >>itt
tssu írása a Gépnarancson >>itt
Hegyi Zoltán írása a könyvről >> itt
Pap István tudósítása Nagyváradról >> itt
Torda Balázs írása a Filmtekercsen >>itt
Murzsa Tímea írása az Apokrifen >> itt
Pap István recenziója a Krónikában >>itt
Markó Béla CSONTVÁRY: TENGERPARTI SÉTALOVAGLÁS
1909, olaj, vászon, 72×171,5 cm
A tengerből kizártak zaklatott
és értelmetlen sétája a parton,
amíg a víz hibátlanul ragyog,
s amíg halálom én is visszatartom,
mint valameddig még halasztható
szükségletet, de végül belefárad
s nyilván megáll a lovas és a ló,
szétsodródnak és egymásról leválnak,
s megnyugszik majd a kép, ha körbevesz
az éjjel, és minden fölösleges
mozgás lelassul, aztán összeroskad,
ropognak még a széttiport csigák,
de ismét értelmet nyer a világ,
ahogy nyomuk sincs már a lovasoknak.
*
forrás
Bertók László A HOLTPONT SZÉDÜLETÉBEN
Vajon a keserűség, a visszatartott (lenyelt?,
elfojtott?) szavakkal, a vízzáró rétegekig
leszivárgott, onnan lüktetve felfakadó
(feltörő, felbuzgó) érzésekkel, sejtnedvekkel,
esendő hormonokkal, epevirággal megtelő
duzzasztómű hajtja-e a világ-kereke turbinát,
s termeli az öröm-áramot, a csöndet,
a kielégülést, a végtelenséget is(?)…, s az
eredmény, netán a belőle a hajszálerekben,
az idegtelepekben, a falakban elvesző,
összegyűlő(?) maradék (kósza feszültség?,
boldogság?, bölcsesség?, egymásra utaltság?)
repíti föl a csúcsig, s fordítja át a
körülményeskedő alkalmatosságot,
amely aztán (miközben a holtpont szédületében
egy pillanatra magáévá teszi az örökkévalóság)
már tehetetlenül (megadóan?, önfeledten?)
zuhan a gravitáció(?) kitárt karjaiba(?)…,
netán a sietős frigyből megszülető kudarc
(szenvedés?, kétségbeesés?, félelem?, halál?,
tehetetlenségi nyomaték?) szakítja ki
a mélység öleléséből újra meg újra
a magáról megfeledkezőt, hogy
ha nehezen (kételkedve?, értetlenül?) is,
de előbb-utóbb vedd észre, hidd el, hogy
nélkülözhetetlen szereped (részed?, feladatod?)
van a működésben(?)…, vagy hogy
bizonytalanul (vesztesen?, csalódottan?,
dühösen?, bölcsen?) belásd (elfogadd?,
kimondd?), hogy nélküled is ugyanúgy menne
(megy), menni fog (forog tovább)
a kimondhatatlan(?)… a “menthetetlen”?…
Győrffy Ákos AMI TÖRTÉNIK
A végleg becsukott ajtók.
Mikor valószínű, hogy többé nem
járok arra. Este még elképzelem a
szobát, ahogy hagytam, az ágyon nem
terítettem el rendesen a takarót,
az asztalon mosatlan pohár,
ujjlenyomatom a fürdőszoba tükrén.
Abban a szobában most kezdődik
valami, amit nem tudhatok meg soha,
nélkülem történik ezután, mint
általában minden, ami történik
velem.
Vas István - 1 mondat
De mintha ketten két Nessus-inget viselnénk: a másik ember szenvedése elől nincs menekvés…
Szabados György A Néma Zene
A fény valójában mást takar.
Nem zene szól, hanem kisajátított kétely, nem hallgatóság hallgatja, hanem süketülőség, nem szólalás van, hanem a Csend kicsorbulása.
A hangversenyterem sincs tele, hanem üres. Nem nappal van, hanem éjjel. Post tenebras tenebra - magára fordul a mondás. A források elapadtak; magam is depressziós vagyok. Mire lelkendezni?
Mire köszönteni a legfrissebb formalistát? Milyen alapon nevezhet valaki rokonnak, a rokonság legcsekélyebb gyöngédsége nélkül? Ami lett volna, az volt a fény, ami lesz, az lett a sötét. És semmi sincsen már ami égetne és oltana, már fénymaradványok csillaghulladéka sem.
Látsz fényes tekintetet? Látsz múló haragot? Látod társadat?
Akik a sötétség és a fény határain névtelenül és óvatlan még hívogatnak, már maguk sem veszik észre sötétbe káprázott szkotómás látásukat. Kiégett fény-emlékeiket vetítik csak szét az oszló és mérgezett terekbe mint győztes nosztalgiát.
Meg kell végre érteni, hogy nincs szükség itt semmi emlékre már.
Hogy nincsen fenntartás, nincs részvétel. Hogy nincs felszabadulás.
Csak elszabadulás van.
Már magamban lépegetek csak a Hegyen, magam repülök csak pusztai madárvonulásban. A mozdulatlan, a bűntelen, a jeltelen betemetett szelek tetszhalálukban már csak bent lobognak.
Ez az egyetlen zene, ami fölzeng. Az egyetlen és halhatatlan derű az üvöltő ösztönök ásó-kapái alatt. A Néma Zene, ami már a szív legmélyén szól csupán.
A többi hűtlenség, hívság, halál.
(1992.június.30.)
*
Az esszé Szabados György ÍRÁSOK I. kötetében található, a 111-112 oldalon.
B.K.L. Kiadó, Szombathely, 2008.
Oravecz Imre SZEMTŐL SZEMBEN
Anyámra ütöttem,
jobban hasonlítok rá, mint valaha,
és mind inkább őt látom,
ha a tükörbe nézek,
az ő elroncsolt, szomorú, öregkori arcát,
ugyanazok a barázdák, a ráncok a homlokomon,
ugyanolyan a horpadás a pofacsontjaim alatt,
ugyanaz a növekvő sötét árnyék a szemem körül,
ugyanaz a lassan megtörő fény a tekintetemben,
és mintha belül is ugyanaz az átalakulás menne végbe bennem,
mintha ugyanolyan sebességgel szöknék magamból,
mintha fokozatosan eltorzulnék,
egyre jobban hatalmukba kerítenének, leigáznak a mindennapi gondok,
nincsen áttekintésem, beleveszek a részletekbe,
rossz szokásokat veszek fel,
szabad folyást engedek a keserűségnek,
mind mogorvább, türelmetlenebb, sértődöttebb leszek,
és olyan előnytelenül megváltozom,
hogy az is menekül előlem,
ki különben szeret,
ettől elborzadok,
ebben nem akarom őt követni,
de jó volna,
ha ugyanúgy halnék meg, mint ő,
ha ugyanúgy besegítene egy gyilkos kór,
és nem hagyná felfogni, mi bajom,
és kíméletesen, álmomban végezne velem,
és olyan könnyen, szinte észrevétlen siklanék át a létből a nemlétbe,
hogy se félelmet, se fájdalmat nem éreznék.
Kemény István A KIRÁLYNÁL
Tudom, hogy csatára készülsz, uram,
és az időd drága, lehet, hogy ez lesz
az utolsó estéd, vezéreid várnak, mert
stratégiád se tökéletes még, és szolgáid
már készítik pompás de könnyű, talán
utolsó lakomádat, színes sátrukban
pedig sietve szépítkeznek a lányok,
nincs most időd sokat fecsegni, pláne,
hogy az ellenség táborából jöttem,
ott nőttem fel, ott tanultam, ott voltam
szerelmes és ott a múltam, nem áruló
vagyok mégsem, hanem utazó, vándor,
bölcs és szemtelen, most nagyon bátor
és egy kissé meglepett is ettől, de se nem
őrült, se nem részeg, és se megölni, se
eltéríteni nem akarlak téged, egyszerűen
csak jöttem, megkérdezni tőled, hogy
üzensz-e valamit a legszélére,
mert én odatartok éppen, hogy
átszóljak vagy átkiabáljak onnan,
mert meguntam, hogy hallgat az Isten.
és az időd drága, lehet, hogy ez lesz
az utolsó estéd, vezéreid várnak, mert
stratégiád se tökéletes még, és szolgáid
már készítik pompás de könnyű, talán
utolsó lakomádat, színes sátrukban
pedig sietve szépítkeznek a lányok,
nincs most időd sokat fecsegni, pláne,
hogy az ellenség táborából jöttem,
ott nőttem fel, ott tanultam, ott voltam
szerelmes és ott a múltam, nem áruló
vagyok mégsem, hanem utazó, vándor,
bölcs és szemtelen, most nagyon bátor
és egy kissé meglepett is ettől, de se nem
őrült, se nem részeg, és se megölni, se
eltéríteni nem akarlak téged, egyszerűen
csak jöttem, megkérdezni tőled, hogy
üzensz-e valamit a legszélére,
mert én odatartok éppen, hogy
átszóljak vagy átkiabáljak onnan,
mert meguntam, hogy hallgat az Isten.
Babits Mihály Miatyánk című versének, másfél oldalas autográf kézirata, a költő aláírásával
A cím alatt dátum: 1914. Alatta:(Egy bécsi műintézet által kiadott műlaphoz készült.) Utána összesen 46 sorban a vers, végül aláírás. H.n., 1914. 1 lev., hajtogatás nyomával. Lapméret: 21x17 cm.
(Egy bécsi műintézet által kiadott műlaphoz készült.)
Miatyánk ki vagy a mennyekben,
harcokban, bűnökben, szennyekben,
rád tekint árva világod:
a te neved megszenteltessék,
a te legszebb neved: Békesség!
Jöjjön el a te országod.
Véres a földünk, háboru van,
kezed sujtását sejtjük, uram,
s mondjuk, de nyögve, szomoruan,
add, hogy mondhassuk könnyebben -:
Legyen meg a te akaratod!
mint angyalok mondják mennyekben.
Előtted uram, a hon java,
s hulljon a lomb, csak éljen a fa:
de vajjon a legkisebb lombot
nem őrzi-e atyai gondod?
nem leng-e az utolsó fürtön is
áldva miképpen mennyekben,
azonképpen itt a földön is?
Megráztál, nem lehet szörnyebben,
már most ami fánkon megmaradt
őrizd meg őszig a bús galyat:
mindennapi kenyerünket add
meg nekünk ma, és gyermekeinket
növeld békére: ha bűn, hogy lábunk
ma vérbe csuszik meg: értük az!
Bocsásd meg a mi bűneinket,
miképpen mi is megbocsátunk
ellenünk vétetteknek: a gaz
tied, büntetni: mienk csak az,
hogy védelmezzük a mieinket!
És ne vigy a kísértetbe minket,
hogy ártatlanságunk tudatát,
mint drága páncélos inget
őrizzük meg bár véresen,
hogy át ne hasadjon sohasem.
Jaj, aki ellenünk mozdul:
megvívunk, készen, bármi csatát,
de szabadíts meg a gonosztul,
mert tiéd az ország,
kezedbe tette le sorsát,
s te vagy a legnagyobb erősség:
ki neveden buzdul,
bármennyit küzd és vérez,
előbb vagy utóbb övé lesz
a hatalom és a dicsőség!
*
MIATYÁNK
(Egy bécsi műintézet által kiadott műlaphoz készült.)
Miatyánk ki vagy a mennyekben,
harcokban, bűnökben, szennyekben,
rád tekint árva világod:
a te neved megszenteltessék,
a te legszebb neved: Békesség!
Jöjjön el a te országod.
Véres a földünk, háboru van,
kezed sujtását sejtjük, uram,
s mondjuk, de nyögve, szomoruan,
add, hogy mondhassuk könnyebben -:
Legyen meg a te akaratod!
mint angyalok mondják mennyekben.
Előtted uram, a hon java,
s hulljon a lomb, csak éljen a fa:
de vajjon a legkisebb lombot
nem őrzi-e atyai gondod?
nem leng-e az utolsó fürtön is
áldva miképpen mennyekben,
azonképpen itt a földön is?
Megráztál, nem lehet szörnyebben,
már most ami fánkon megmaradt
őrizd meg őszig a bús galyat:
mindennapi kenyerünket add
meg nekünk ma, és gyermekeinket
növeld békére: ha bűn, hogy lábunk
ma vérbe csuszik meg: értük az!
Bocsásd meg a mi bűneinket,
miképpen mi is megbocsátunk
ellenünk vétetteknek: a gaz
tied, büntetni: mienk csak az,
hogy védelmezzük a mieinket!
És ne vigy a kísértetbe minket,
hogy ártatlanságunk tudatát,
mint drága páncélos inget
őrizzük meg bár véresen,
hogy át ne hasadjon sohasem.
Jaj, aki ellenünk mozdul:
megvívunk, készen, bármi csatát,
de szabadíts meg a gonosztul,
mert tiéd az ország,
kezedbe tette le sorsát,
s te vagy a legnagyobb erősség:
ki neveden buzdul,
bármennyit küzd és vérez,
előbb vagy utóbb övé lesz
a hatalom és a dicsőség!
Göncz Árpád - 1 mondat
Világéletemben szerettem volna valahova tartozni, és sose tartoztam sehova, mert mindig úgy tartoztam valahova, hogy azt belülről bíráltam magamban.
forrás
Borsos Miklós Törékeny palló / Az örömről
Az öröm is, mint az élet annyi más alapvető tartozéka, a fény és árnyék, a jóság és a bűn minden változatát magában hordozza. Amint megfogalmazásához közeledik az ember, torlódnak az egymásnak ellentmondó jelenségek. Frázisok, kopott, soha be nem tartott, álszent szavak. Csak az álörömök, a bűnök örömei, és a sok rossz, kusza, hazug öröm mögött elrejtve találunk rá azokra az alig megfogalmazható szerény örömökre, amelyekkel tékozló fiú módjára valóban bekopogtathat az ember az Atya kapuján.
Igaz, hogy az Atya egyformán fénylik; jóknak és gonoszoknak egyaránt, de az oly nehezen elért és megfogalmazott erkölcsi követelményekről mégsem mondhatunk le az emberi történelem, a társadalmi együttélés és az etika jegyében történő mérlegelésünkben.
Tovább vizsgálva az egyén örömét vagy az érzéki örömöket és ezeknek gyakran gaztettekbe fajuló kihatásait látva és - rövid tartamát ismerve, éppen mert fizikai, materiális jellegűek - nehéz volna ezeket bírálat nélkül az öröm fogalmába sorolni.
Öröm volna az adomány, a segítés, a jótett, amivel másokon, az arra rászorulókon segíthetünk. Tehát a "jó cselekedetek". De ezeket is megronthatja az érdek (ami sokszor indítója) vagy a megsegített hálátlansága, ami gyakran önvédelemből fakad. Hisz a legtöbb ember nem szívesen fogadja el azt a gyengeségét, hogy rajta segíteni kell. Belerúg, megrontja a harmadik, a kívülállók irigysége, tehát a jócselekedetekhez is hozzánő a bűn - amit az emberi természet hordoz.
Fölvetődhet a kérdés: akkor tehát nem is élhetünk örömmel, nem is lehet semmiben zavartalan örömünk, hiszen a rossz, a bűn ott leselkedik minden jó mellett?
Talán azért is olyan halhatatlanok Shakespeare drámái, mert még erre is válaszolnak. Shakespeare-nek nincsenek egyetemes ábrándjai az emberi természetet illetően -sem anyagi, sem lelki vonatkozásban. Olyannak ábrázolja az embert, amilyen. Jónak, rossznak, elvetemültnek és játékosnak, ezért érvényes még ma is, ötszáz év múltán és tovább...
Hol is találjuk meg az örömöt? A bensőnkben, ott, ahova Jézus küldte a körülállóit. " Ha imádkoztok, zárkózzatok be, ahol senki sem lát és imádkozzatok titkon és az Atya megfizet nyilván." Vagyis a léleknek csak a legbensőbb rezdüléseit őrizhetjük meg a romlástól. De ellen tud-e állni a zene, a költészet, a dal, a művészet, tehát a lelki, szellemi tartalmú élmény a világ, a társadalom, a környezet rontásának? Az a szeretet, mely a nagy művek felé vezethet, nagyon szerény a kielégülésben, vagyis az örömérzésben. Elég egy dallam, néhány Mozart-taktus, egy Rembrandt-rajz, és emelkedett, megronthatatlan pillanatokban részesül a lélek, vagyis igazi öröm tölti el. Hiszen az öröm nem mennyiségi fogalom. Nem kell hozzá sem pénz, sem külső társadalmi keret, csak a lélek, a szellem csiszoltsága, a szép dolgok befogadására való készség - amit viszont nem könnyű elérni.
Hogy kinek a közelében élünk, kik mellett jó ülni, kivel jó együtt lenni - ha ezt megválogathatjuk, talán ez az örömteli élet egyik feltétele.
A palló, ami átvezeti életünket egyik oldalról a másikra, nincs erősen rögzítve. Az alatta húzódó mélység elég ijesztő. Kapaszkodnunk kell a korlátba, és figyelnünk kell, hova lépünk. Örömeink, akár valaminek az elérése váltja ki, akár csak a lét öröme - nem határtalanok. Nem feledkezhetünk meg arról, hogy törékeny ez a palló. És vegyük figyelembe azt is, hogy valaki, valakik szembe is jöhetnek, vagy mellettünk elhaladhatnak. Ha nem gondolunk rá, akkor összeütközhetünk és a mélybe zuhanunk. Tehát öröm lehet a lemondás is, a belátás, vagyis az áldozat - sokkal inkább, mint a diadal.
Erre intettek a próféták, a görög bölcsek és a Megváltó!
forrás: Borsos Miklós A TORONYBÓL c. tanulmányokat és vallomásokat tartalmazó kötete, melyet a Szépirodalmi Könyvkiadó jelentetett meg MŰHELY sorozatában, Budapesten, 1979-ben. Ez a Vallomások fejezet első írása, 117-119.pp
Részlet Győrffy Ákos és Bodnár Dániel beszélgetéséből - Vigilia, 2012/1
- Az egyik esszéjében leírja, amint a hajléktalanszálló udvara fölött egyszer csak három angyal - hattyú alakjában- átrepül, s mint fogalmaz: amíg az ilyesmi megtörténik, "addig nincs nagy baj mégsem". Ez az isteni gondviselésbe vetett végtelen hit?
- A világ legbelső lényege érintetlenül és tisztán létezik most is. Ennek a tiszta lényegnek a csorbítatlan meglétéről szóló híradásokra kell az embernek minden érzékszervével odafigyelnie. Minden azon dolgozik persze, hogy ezekről a híradásokról ne szerezzünk tudomást semmiképp. Pedig Isten minden egyes pillanatban küld üzenetet magáról, csak ezek a jelek legtöbbször elvesznek abban a kaotikus áradatban, ami a világ. Megfelelő "antennákkal" mégis képesek vagyunk fogni ezeket a jeleket, képesnek kell lennünk rá. Hangoltság és irány kérdése. Mint a parabolaantenna, ami mindig ugyanazt a műholdat követi. Mert a sok égitest közül csak egyetlenegyről érkezik számára adás.
*
A teljes beszélgetés a VIGILIA 2012 / 1. számában olvasható (61 - 69 pp.),és pdf-ben már letölthető
Győrffy Ákos 2011. októberi netnaplója a literán:
2011. október 23.
Weöres Sándor
THERMOMETER
Az egyik szólt: „Van Isten.” Másik felelt: „Nincs Isten.”
Hallotta ezt a hőmérőben a higany-szál
s mondá: „Míly boldogok! Plusz vagy mínusz jelet
raknak a Végtelen elé, s ettől nem változik;
anélkül hogy tudnák, ők egyetértenek.
De én, ki egyik számjegytől a másikig
kúszom vagy csúszom: a Végtelent nem érem el soha.”
(1971. augusztus)
Győrffy Ákos KÖZVETÍTŐK
Sulyok Elemérnek
Nem készült a rossz eljövetelére, nem volt hajlandó
gyötrődni, mi lesz, ha nem csak ujjaiba költözik
a fájdalom, nem túlozta el az átvirrasztott éjszakai
órák, a reggeli és esti gyógyszerek jelentőségét.
Ugyanakkor nem volt kétsége afelől, hogy nap mint
nap kaphat üzenetet, attól is, aki erről mit se tud,
folyton várakozott, ne érje váratlanul a találkozás,
ha megérkezik, időben ismerje fel az angyal tekintetét.
forrás
Kányádi Sándor AZTÁN
lassan az árnyak nőni kezdnek
fehéren mint valami nyírfák
végéhez közelít a kezdet
ahogy azt már régen megírták
előbb megköt a fény egy régi
ablakra jégvirágul-dermed
hiába próbál bár reméli
lyukat lehelni rá a gyermek
aztán az óra mutatója
eloson a számlap lefittyed
vetül a vágyott a valóra
olyan lesz-é milyenné hitted
(1994)
Orbán Ottó Kiegészítés a Filozófiai Lexikon Esztétika címszavához avagy Te, figyelj, Mityu, olyat írtam, hogy kigyullad tőle a papír
Két verset írok két egymást követő napon.
Az egyik tűrhető,
a másik egy kalap szart sem ér.
Ugyanaz az ember írja mind a kettőt,
ugyanabban az életkorban,
ugyanannyi tudással és tapasztalattal.
Sőt, még a köd ülte szellemtartományban is
ugyanaz történik, mint mindig, s pont ugyanúgy.
Ugyanaz a csőr kopog koponyám belső falán,
ugyanaz a hang diktálja a vers szövegét.
Ugyanúgy érzem, hogy Nem igaz! Repülni tudok!
Ugyanaz a tüzes érintés a homlokomon.
A két vers mégis ég és föld.
Kérdezem én, mitől?
A KURVA ÉLETBE, MITŐL?
A versek istene lótuszülésben ülő aranyszobor.
Mindene gömbölyű, kis pocakja van.
Hallgat és mosolyog.
(1994)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)