ezek a sivár, sötét hetek
mikor a természet kopársága
az emberi butasággal vetekszik.
Éjszakába süllyed az év
és a szív még mélyebbre
mint az éjszaka
egy üres szélsöpörte helyre hol
se Nap se csillagok se Hold
csak valami különös fény mint a
sötét tüzet forgató gondolaté –
magában örvénylik míg,
a hidegben, föllobban
és elfelejtet az emberrel minden
tudást, még a magányosságot
magát is – Még szellemet se
ölelhetsz – csak az ürességet,
a kétségbeesést – (Ők
nyögnek és fütyülnek) a háború
villámlása és mennydörgése közt;
házak melyeknek szobáiban
a hideg felülmúl minden képzeletet
szeretteink eltűntek
üres az ágy, a dívány
nyirkos, a széket nem használják –
Rejtsd el valahova az ész elől,
hadd eresszen gyökeret és
hadd növekedjen, irigy fülek és szemek
hatókörén kívül – magának
Ebben a bányában kutat mindenki.
Ez a legédesebb zene
ellennyugtája? Innen ered a költészet?
mely meglátva az álló órát,
azt mondja, Az óra megállt
noha tegnap még szorgosan ketyegett?
és hallja a tó vizét hangosan
csobogni – noha az megkövült.
Orbán Ottó fordítása