Czigány György EZENTÚL
Bezárult: ajtónk az idő.
Ezentúl halál születik.
Bíztat hiába s elveszi.
Fölemelt szívem űrszemét.
Páncél a tenger függönye.
Felettünk koporsó az ég.
A hihetőt már nem hiszem.
A lehetetlen: levegőm.
Tétlen gyerekként szólni se.
Aki van, virrasszon velünk.
Ezentúl halál születik.
Bíztat hiába s elveszi.
Fölemelt szívem űrszemét.
Páncél a tenger függönye.
Felettünk koporsó az ég.
A hihetőt már nem hiszem.
A lehetetlen: levegőm.
Tétlen gyerekként szólni se.
Aki van, virrasszon velünk.
Czigány György NÉGY SOR
Kétségbe ejt a gyönyörűség sorsa.
A Miatyánk tüzében vágyak, gondok.
Örömtelen a szív. Mégis hálát mondok.
Az iszony köntösét szeretet hordja.
Egy Pilinszky Jánossal készült beszélgetésből
Valamikor még hiú voltam a versben. Most már szeretnék nagyon nem hiú lenni. A tökéletességigény kövületté fagyasztja a költészetet. Most már majdnem lompos vagyok. Azt is mondhatom: régi verseimet jobb kézzel írtam, most már csak bal kézzel írok. Majdnem ügyetlenül. Akkor mindent látni akartam, most már csak egy pontra figyelek. Mégis úgy érzem, így kevesebb dolgot rekesztek ki. Beléphetnek a véletlenek...Rájöttem, hogy egy rossz mondat a legszebb lehet, vagy a legpontosabb. Hogy szép egy... gárdatiszt, de a baka többet tud a háborúról. Most már bakákat írok. És azelőtt váltogattam a tárgyakat: erről szólni kell, arról nem. Most már mindegy a tárgy. Most már nem vagyok perfekcionista. Hisz úgy sincs tökéletesség...
Nádor Tamás Múzsák és mesterek Párbeszéd művészekkel, Ifjúsági Lap- és könyvkiadó Bp. 1984. (182.p)
Kempis Tamás - 1 mondat
Kell, hogy egy kevéssé tudjunk bizalmatlanok lenni önmagunk iránt,
mert gyakran híjával vagyunk a kegyelemnek és a lelki érzékenységnek.
mert gyakran híjával vagyunk a kegyelemnek és a lelki érzékenységnek.
forrás
Márai Sándor Füves könyvéből Jóra való restség
A legtöbb emberi szerencsétlenség, nyomorúság, a reménytelen, szégyenletes és baljós emberi helyzetek igazi oka leggyakrabban nem is az emberek gonoszsága, hanem egyszerűen a tunyaság. Az a bizonyos „jóra való restség”, melyről a Biblia beszél. Egy gyilkos meglehetősen ritka emberi tünemény. A gyilkossághoz már erő kell, egyéniség, képzelőerő, nagy indulatok. Gyilkosok ellen lehet védekezni is. Aki gyakoribb, s aki ellen nem lehet védekezni, s aki az emberi nyomorúságot és tragédiákat milliószámra tenyészti, az a jámbor és tunya ember, aki elfordítja fejét, ha valamilyen aljasságot vagy jogtalanságot lát, nem emeli fel a telefonkagylót, ha segíthetne is e figyelmeztetéssel, óvatosan körüljárja az emberi nyomorúságot és szótlanul odább megy mellőle, holott különösebb áldozat és erőfeszítés nélkül visszaadhatná egy ember kedvét az élethez, vagy segíthetne egy nyomorulton. Az ember, aki harcra kel a világgal a maga zsarnoksága érdekében, nem olyan veszedelmes, mint az udvarias, sunyi és megfontolt középszerűség, a hümmögő középutasság, a gyáva és lusta önzés. Ez a főbűn. Ez a fajta ember csinálja a világot olyanná, amilyen, s neki köszönhetjük, ha e tapasztalatok birtokában különösebb sajnálkozás nélkül búcsúzunk halálunk órájában az emberi világtól.
Radnóti Miklós TÉLI VERS
Béke legyen most mindenkivel:
jámbor öregek járnak az
első hó sarában és meghalnak
mire megjön a hajnal.
Hó, hó! fekete szemekben
sötéten fénylik az ég, rossz
bánat sír a lámpák alól és
száll elárvult terhes asszonyok
foganó átka, holdas
pocsolyákból a férfi felé.
Tél, tél! fél most a gyerek s
fél az üvegesházban markos
marokkal nevelt gyönge virág;
az anyák gondja kiköltözött
az ereszekre, és sipog, sipog:
leesett már az első hó
irgalom és béke, béke legyen
már mindenkivel.
Radnóti Miklós A "MEREDEK ÚT" EGYIK PÉLDÁNYÁRA
Költő vagyok és senkinek se kellek,
akkor se, hogyha szótlan dünnyögök:
∪ — | ∪ — | ∪ — sebaj, hisz énekelnek
helyettem kandi ördögök.
S higgyétek el, higgyétek nékem el,
joggal legyez az óvatos gyanu!
költő vagyok, ki csak máglyára jó,
mert az igazra tanu.
Olyan, ki tudja, hogy fehér a hó,
piros a vér és piros a pipacs.
És a pipacs szöszöske szára zöld.
Olyan, kit végül is megölnek,
mert maga sosem ölt.
1939. június 1.
Weöres Sándor
A TELJESSÉG FELÉ / Az eszme-idő
A teljes-idő mása a jelenség-időben: az eszme-idő. Egy ember élete az eszme-időben nem a születéssel kezdődik és nem a halállal végződik.
Homályos, felelőtlen perceid az eszme-időben mindig "ifjúkoriak",érett, felelős perceid pedig "öregkoriak", független attól, hogy húsz, vagy hetven éves korodra esnek-e.
Az eszme-időben az egy-ember élete mindig a gyarlóbbtól a különb felé halad, az emberiség élete pedig a különbtől a gyarlóbb felé. Mert mindig csak az egy-ember emelkedik az életbeli állapot fölé; az emberiség egésze alaktalan tömeg, mely elsötétül.
Az emberiség négy fő-korszaka az eszme-időben:
Első az Aranykor. Az emberekben a változatlan alap-rétegük tiszta, világos és a változó tényezők minden nehézség nélkül, önkénytelenül köréje rendeződnek. Az emberélet csöndes-derűs, egyszerű, titok-nélküli, teljes összhangban a testtelen erőkkel és a természettel.
Első az Aranykor. Az emberekben a változatlan alap-rétegük tiszta, világos és a változó tényezők minden nehézség nélkül, önkénytelenül köréje rendeződnek. Az emberélet csöndes-derűs, egyszerű, titok-nélküli, teljes összhangban a testtelen erőkkel és a természettel.
Második az Ezüstkor. Az emberekben különválik a változatlan alap-réteg s a változó személyiség. Az öröklét háromféleképpen sugárzik át a mulandóba: mint létezés, feltétlen érvény, igazság; mint az időbelit az időtlen felé vonó jóság; s mint az előbbi kettőnek formai tényezője, szépség. Az emberéletet a képességek burjánzása jellemzi, nagyobb nehézség nélkül elérhető óriás-eredmény. Az égi segítség megsokszorozza az emberi-erőt, s az ember nem mindig annak szolgálatára fordítja erejét, akitől kapta. Az Ezüstkor lázadó embere oly hatalmas, hogy a testtelen erők csak súlyos, váltakozó harcokban bírják legyőzni.
Harmadik az Érckor. Az emberekben a változatlan és változó közti kapcsolat meglazul, folytonos erősítésre szorul. Az igazság, jóság, szépség már nem magától-értetődő, hanem keresni kell. Az igazság keresése a tudomány, a jóságé a törvény, a szépségé a művészet. Az Érckor embere szívós, szorgalmas, bátor, szenvedélyes, jussából nem engedő, bosszúálló; makacs szorgalmával többnyire eléri az eredményt. Ha fellázad: ereje kevés ahhoz, hogy veszedelmessé válhasson, de oly szívós, hogy a testtelen erők csak tűz-vízáradattal bírják letiporni.
Negyedik a Vaskor. Az emberekben nincs többé kapcsolat a változatlan és a változó között, legföljebb villanásképpen, álomszerűen. Csak a változót ismerik s a változatlan iránti érzéket elveszítik. Teljesen a tér és idő bontott jelenségvilágában élnek s azt, ami bontatlan, tér- és idő-fölötti: Istent, az öröklétet, a testtelen erőket, mind a térben és időben képzelik el külön-külön, a mozgalmas jelenségek mintájára: ezzel az emberi ős tudás zűrzavaros mesévé válik. Némelyek látják ennek a mesének képtelenségét, ezért Istent és a lélek halhatatlanságát s a túlvilágot tagadják; mások, gyávaságból, mindenáron hinni akarnak a lehetetlen mesében. A Vaskor tragédiája, hogy a vaskori ember balga, ha hitetlen és mégbalgább, ha hívő. Az igazság, jóság, szépség felé törekvő jószándék többnyire megvan, de éppoly reménytelen, mint a szárnyaszegett madár repülése. Az igazságot felváltja százféle nézet, a tudományt az adat-bogarászás és népszerűsítő tömeg-művelés. A jóságot felváltja az érzelgősség, mely, míg egyfelé könnyekig meghatódik és cukrot-mézet osztogat, másfelé gyűlölködik és könyörtelenül vetkőztet. A törvényt felváltja mindenféle rendelet, melynek az erkölcshöz semmi közük, a vezetőség érdekéből fakadnak; ha változik az uralkodó-párt, akkor amiért egy nappal előbb börtönben ültél, most ugyanazért a húsosfazék mellé kerülsz, és amiért egy nappal előbb kitüntetést kaptál, most ugyanazért felakasztanak. A Vaskorban csak őrök és rabok vannak, s minden rendszerváltozáskor e két kaszt megcserélődik. A szépséget felváltja a kivánatosság, a művészetet a szórakoztatás és lakásberendezési lim-lom. A Vaskor embere amílyen erőszakos, ugyanolyan tehetetlen; mindent szervez, rendez, irányít, de csak kuszaság lesz belőle; minden, amiből építeni akar, kátyúból van. Sohasem fordul a felső hatalom ellen, hiszen nem is ismeri; kipusztításához nem kell vízözön: ha feléli lehetőségeit, tönkremegy.
E négy korszak az eszme-időben létezik, nem a történelmi időben; de a történelmi idő minden szakasza viseli e négy korszak valamelyikének bélyegét.
Márai Sándor A NÉGY ÉVSZAK Alázat
Nincs más fegyver a világgal szemben, csak az alázat; nem a hajbókoló és mellverdeső alázat, hanem az a másik, mely nyugodtan és mozdulat nélkül néz farkasszemet a világgal, nem bizonygatja, hogy igaza van, nem mutogatja hisztériásan bűneit és fekélyeit, nem kér jutalmat az alázatért, mely az emberi nyomorúság és reménytelenség, pimaszság és cinkosság láttára megejti; van egyfajta alázat, mely fegyver is, van egyfajta meghajlás, melyre csak meghajlással lehet válaszolni. Nem mondom, hogy dobd el a kardot. De ne hadonássz vele. Tartsd szerényen, mint a középkor embere, aki tudta, hogy a karddal nemcsak marhát és házat, hanem hitet és eszmét is lehet védeni. Erős akarsz lenni? Maradj nyugodt, figyelmes és alázatos.
Cserjés Katalin tanulmánya
Az ember tragédiája kéznyomai
Krasznahorkai László Háború és háború című "világregényén"
a tanulmány itt olvasható
Krasznahorkai László Hogy visszanyerjük
A rettenetes hajsza, hogy megértsük, ki teremtette a földet, hogy megfogalmazzuk, a véletlen miféle álma hozta létre, lassan véget ér. Metaforáink kimerültek, képzeletünk megromlott, csak értelmünk működik még eredeti rendeltetése szerint, de mi már nem értünk egyet ezzel a működéssel, már nem akarjuk átengedni magunkat az indulatnak, mely megadta és megtartotta ennek az értelemnek a lendületét. Nincs többé hely otthon lenni, és nem mondhatja senki, hogy na, ez itt az enyém, nincs elindulás és hazatérés még gondolatban sem, csupán egy kegyetlen mód csodálatos, jeges ragyogás, melyben jól látni: rajtunk kívül széles e világon senki nincsen, és rajtunk kívül széles e világon nincs, és nem is volt semmisem. Nincs, de ha mégis volna, azt előlünk valami örökre eltakarja, bármerre mozdulunk, ez velünk mozdul, mint a Hold egy rohanó gyermekkel az éjszakában – a Hold, hogy ezt a valamit eltakarja, s a Hold, hogy ezt a valamit ez a gyermek soha ne érhesse el. Egyszóval hiába minden, a világból, amiben élünk, kilátni sem, s a világra, amiben élünk, rálátni sem vagyunk képesek, ezért hagyjuk már, legyen elég ennyi, ez eldőlt, ne kísérletezzünk: a világ teljes egészében emberi, az utak zártak, már soha, de tényleg soha nem tudhatjuk meg, hogy… farkasnak lenni például, milyen lehet.
Mindez már persze nem is ejt kétségbe senkit, és nem csupán azért nem, mert megszoktuk, hogy a vesztésnek fájdalmasan gazdag szépsége van, nem, hanem mert onnan, ahová jutottunk, gondolhatnánk akár arra is, hogy ha úgy volna, és emlékeink eredeti értelmét elveszítettük, akkor mért is ne nyerhetnénk őket vissza, mi akadályozhat még meg minket itt, ezen a ponton, kimerült metaforáink és megromlott képzeletünk között? Vissza hát emlékeink ősi értelmének szépséges forrásvidékére, oda, ahová eljutni talán tényleg csak ilyen veszteség árán lehet, vissza a pontra, ahol már álltunk egyszer, mit sem sejtve még arról, hol is vagyunk! A kép, amit az ész a világról állít, most már úgysem vész oda, szabadon visszaléphetünk tehát saját tempónk ijesztő sebességéből, vissza, kifelé, oldalt egy rendkívül bonyolult sodródás után egy egyszerűbb értelemhez, oda, ahol végre világossá válik, miből lett nekünk ez a sok isten, pokol és égi szerkezet. Látni fogjuk azt, amit bár most először, ám már régen láthattunk volna, és nem lesz mögöttünk senki nagyobb erő, mert ha volna is akkor valaki mögöttünk, mi ezt a valakit ugyanúgy örökre eltakarjuk, mint a Hold abban az éjszakában azt a rohanó gyermeket. Nem lesz hát segítségünkre semmiféle rejtett nagyság, nem lesz kinek hódolni többé, ott állunk majd saját világunk abszolút középpontjában, hogy újabb évezredeken át most meg már a dolgok visszafordíthatatlanságának halálos konstrukcióját próbáljuk megfejteni. De közben… közben már visszanyertük ama bizonyos ősi emlékek jótékony világosságát, az emlékeket arról, hogy a szó legkegyetlenebb értelmében: minden a miénk, az emlékekét, hogy mi teremtettük meg, ami van, s hogy mi magunk helyeztük el a dolgainkat az időben.
A PIM.hu oldalon meghallgatható
A PIM.hu oldalon meghallgatható
Az Új Forrás Könyvek 48. kötete
Muzsnay Ákos grafikussal Jász Attila költő beszélgetett.
A 48 oldalas kötet 29 illusztrációt tartalmaz.
forrás: Írók Boltja
Márai Sándor A NÉGY ÉVSZAK A sors elé
Ó, az ostobák, akik nem hisznek a sorsban! Nem tudják, hogy hiába minden ármány, szándék, és ügyeskedés, az élet napsütötte tájképe egy alkonyaton megtelik árnyakkal; ami tegnap szabályos formában állott össze kezed alatt, ma szétesik, hulladékszerűen, ami tegnap eleven érzés volt és forró kapcsolat, ma nyúlós ragadék és teher, ami tegnap lendület volt, reggelre bicegő kullogás! Tudni a sorsról, mint az élet ütemének ellensúlyáról! Az a félelmes és szédüléssel telített pillanat, mikor az élet egyensúlya felborul, "ok" és "hiba" nélkül, s nem marad más körülötted, csak füstölgő romhalmaz, s fejed fölött a szürke ég és a néma istenek! Hová sietsz ily dölyfösen és délcegen, oktalan? Hajolj meg, és feleld csendesen: "A sors elé, a sors elé."
forrás
Bereményi Géza A túlélő dala
Cseh Tamás emlékében
Amióta elmentél, éppen január van,
Én itt vagyok betűzve az éppen-januárban.
Amióta elmentél, csupa kicsi most van,
Fel és alá loholok rácsokmenti mostban.
Loholok és lihegek, nem több vagyok ennél,
Sorrácsok közt iszkoló, mióta elmentél.
Amióta elmentél bágyadt kenyérharc van
Vadászcsapat vagyunk mind szikár barlangrajzban.
Míg mielőtt elmentél az igazság veszély volt,
Mára már észrevétlen kicsike szégyenfolt.
Nem és nem megyek én el, ezt még végignézem,
Amíg nincsen ez a vész egész végig készen.
Ajánlás:
Jó Január Hercege, én ezt azért írtam,
Értesülése legyen annak,
Aki kint van.
Jó Január Hercege, ezt azért is írtam,
Megnyugvása hogy legyen annak,
Ami bent van.
forrás
Én itt vagyok betűzve az éppen-januárban.
Amióta elmentél, csupa kicsi most van,
Fel és alá loholok rácsokmenti mostban.
Loholok és lihegek, nem több vagyok ennél,
Sorrácsok közt iszkoló, mióta elmentél.
Amióta elmentél bágyadt kenyérharc van
Vadászcsapat vagyunk mind szikár barlangrajzban.
Míg mielőtt elmentél az igazság veszély volt,
Mára már észrevétlen kicsike szégyenfolt.
Nem és nem megyek én el, ezt még végignézem,
Amíg nincsen ez a vész egész végig készen.
Ajánlás:
Jó Január Hercege, én ezt azért írtam,
Értesülése legyen annak,
Aki kint van.
Jó Január Hercege, ezt azért is írtam,
Megnyugvása hogy legyen annak,
Ami bent van.
forrás
Ady Endre INTÉS AZ ŐRZŐKHÖZ
Őrzők, vigyázzatok a strázsán,
Csillag-szórók az éjszakák,
Szent-János-bogarak a kertben,
Emlékek elmúlt nyarakon,
Flórenc nyarán s összekeverten
Búcsúztató őszi Lidónak
Emlékei a hajnali
Párás, dísz-kócos tánci termen,
Történt szépek, éltek és voltak,
Kik meg nem halhatnak soha,
Őrzött elevenek és holtak,
Szívek távoli mosolya,
Reátok néz, aggódva, árván,
Őrzők: vigyázzatok a strázsán.
Őrzők, vigyázzatok a strázsán,
Az Élet él és élni akar,
Nem azért adott annyi szépet,
Hogy átvádoljanak most rajta
Véres s ostoba feneségek.
Oly szomorú embernek lenni
S szörnyűek az állat-hős igék
S a csillag-szóró éjszakák
Ma sem engedik feledtetni
Az ember Szépbe-szőtt hitét
S akik még vagytok, őrzőn, árván,
Őrzők: vigyázzatok a strázsán.
Márai Sándor A NÉGY ÉVSZAK Goethe nyáron
Goethe két irányzatot gyűlölt: a demokráciát és a hazug, túlzó nacionalizmust. E sugaras, forró nyári napon, mikor világszerte úgy villog a nacionalizmus, mint a kivont szablya, s a világ egyes részein úgy sistereg a demokrácia gyűlölete, mint ahogy spanyol Fülöp papjai gyűlölhették az eretneket, elgondolkozom, mit is csinálna Goethe? Valószínűleg ugyanazt; angol metszeteket rakosgatna, négy-öt sort írna a Faust második részének szövegéből, diskurálna Müller kancellárral vagy Eckermannal, gyanakodva és hidegen felelne fiatal költők lelkes leveleire, s szigorú levelet írna kiadójának a Hermann és Dorothea elszámolásai ügyében. Nem tehetne mást.
Ezért volt Goethe.
Ezért volt Goethe.
Johann Wolfgang von Goethe - 1 mondat
Nem mindig szükséges, hogy az igaz megtestesüljön: éppen elég, ha szellemileg itt körül leng és egyetértést hoz létre, ha úgy árad el a levegőben, komoly barátságosan, mint a harangzúgás.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)