Az ANGELIKA SAROKASZTAL Emlékfüzetéből Zsoldos Péter


Milyen ritka eset, amikor az ember tudja is, hogy a kimondott szóval előre meghatározza a sorsát. Pedig a sorsnak nevezett valami többször játszatja el velünk, mint képzelnénk, hogy életünk történéseinek végszavait hamarabb adja a szánkba, mint amikor azok a megismerhetetlen jövőben döntő érvényre tesznek szert.