Kietlen vagy komor magányban,
belterjesen vagy beetetve
rovom az utcát reggelente,
delente, meg egyáltalában.
Mi, hogy belőlem és belőlünk
ennyire nem kellett, mi az?
Egy változata sem igaz,
ami a rom alól előtűnt,
a rom alól, mely kutyaház volt,
hozzáláncoltak szenvedélyes
természettel istenek, éhes
kedvvel, mely szórakozni-lángolt:
s én rohantam az épülettel,
mely ólam volt és palotám.
Most vonszolom magam után,
széttört kép a széttört kerettel,
mely a világ, hol stilizáltan
járok, inkább csak vonszolódom,
konok magányban. Bár az ólom
ott lenne, mint szivembe zártan
már semmi, csak halálra-vágy van,
istenmagok cseresznyetálban.