Mi, mai emberek úgy élünk, sejtelmünk sincs a Bibliáról. Hogy: micsoda volna az. Olvasni is kevesen olvassák – szinte senki; de nem erre gondolok most. Hanem, hogy aki ismeri is feléből-harmadából, nem tudja mire vélni az egészet.
Nem hiszem, hogy erről bárki közvetlenül tehetne. Ilyen a konstelláció. A világ egyik legjelentősebb költői alkotása (ha szabad, William Blake-kel, így nevezni; nincs ebben semmi csak; nem hiszem, hogy a költészetnél bármi több lehetne, hogy többnek kellene lennie; a kérdés inkább az lehetne, hogy micsoda a költészet maga) valamikor elfordult tőlünk, s mind a mai napig úgy elfordulva áll.
Mások szerint maga Isten fordult el a világtól, kivonta magát belőle. Gottesfinsternis, mint a németek a napfogyatkozás, Sonnenfinsternis mintájára nevezték: istenfogyatkozás.
Magam is, évtizedek óta, úgy érzem, hogy a Könyv: bevehetetlen. Hogy hiába böngésztem annyit. Ajtó, ablak, valamennyi nyílás mintha be volna szögezve rajta, lepecsételve, leragasztva, körülbugyolálva. Könyörtelenül, barátságtalanul.
Az olvasói jószándék itt nem segít.
Nyilván történt is valami vele. Már régen is, majdnem a kezdetekben. (Nem jól jegyezte fel Lévi Máté, mint Bulgakovnál panaszolja Jézus.) Kihúztak belőle, beleírtak. Cenzúrázták, feltehetőleg, bizottságok, zsinatok. Szövegértelmezők avatkoztak bele a dologba, köztük mi magunk is.
Mindez nem csak amolyan filológiai kérdés, hanem igazi nagy baj, és szorosan összefügg mai kilátástalan helyzetünkkel. A politikai zűrzavarok oka is, jelentős részt, itt keresendő: biblianélküliségünkben is, a Bibliában is, a Biblia félreértésében (félreértelmezésében) is. Szakadékokként tárulnak fel a hatalom kérdése és annak különféle megközelítései. Gyilkos kényszerneurózisok törnek ránk, amelyeket illetőleg állást foglalni valójában képtelenek vagyunk. Az eretneklázadások és eretneküldözések más néven folytatódnak. Elemi, sőt valószínűleg kozmikus jelentősége van annak, hogy e téren valahogy előbbre jussunk.
A fogalmi tisztázásra nem látok esélyt. Így támadt fel bennem valamikor a vágy, vízfestményeket, úgymond illusztrációkat készíteni a Bibliához. (A Lukács evangéliumával kezdtem el, részben talán, azért is, mert a legenda szerint festő volt Lukács is.)
Egyszercsak úgy éreztem, mintha felpattannának itt is, ott is azok a régesrég lezárt ablakok. (Ki tudja, egyszer még talán a kapu is kinyílna?) Valóban úgy érzem, mintha errefelé lehetne keresni valami támadási pontot, amennyiben a modernitás problématikája (a sokat nyúzott posztmoderntől bízvást eltekinthetünk), rég elmúlt időkben gyökeredzve, a képalkotás képességének megbetegedésével állhat kapcsolatban (a Biblia olvashatatlanságának is ez lehet a magyarázata); így, esetleg, eljuthatunk egy olyan felfogáshoz, amely szerint az Írás egyszerre oka és ellenszere annak a kornak, amelyben élünk.
Nem hiszem, hogy erről bárki közvetlenül tehetne. Ilyen a konstelláció. A világ egyik legjelentősebb költői alkotása (ha szabad, William Blake-kel, így nevezni; nincs ebben semmi csak; nem hiszem, hogy a költészetnél bármi több lehetne, hogy többnek kellene lennie; a kérdés inkább az lehetne, hogy micsoda a költészet maga) valamikor elfordult tőlünk, s mind a mai napig úgy elfordulva áll.
Mások szerint maga Isten fordult el a világtól, kivonta magát belőle. Gottesfinsternis, mint a németek a napfogyatkozás, Sonnenfinsternis mintájára nevezték: istenfogyatkozás.
Magam is, évtizedek óta, úgy érzem, hogy a Könyv: bevehetetlen. Hogy hiába böngésztem annyit. Ajtó, ablak, valamennyi nyílás mintha be volna szögezve rajta, lepecsételve, leragasztva, körülbugyolálva. Könyörtelenül, barátságtalanul.
Az olvasói jószándék itt nem segít.
Nyilván történt is valami vele. Már régen is, majdnem a kezdetekben. (Nem jól jegyezte fel Lévi Máté, mint Bulgakovnál panaszolja Jézus.) Kihúztak belőle, beleírtak. Cenzúrázták, feltehetőleg, bizottságok, zsinatok. Szövegértelmezők avatkoztak bele a dologba, köztük mi magunk is.
Mindez nem csak amolyan filológiai kérdés, hanem igazi nagy baj, és szorosan összefügg mai kilátástalan helyzetünkkel. A politikai zűrzavarok oka is, jelentős részt, itt keresendő: biblianélküliségünkben is, a Bibliában is, a Biblia félreértésében (félreértelmezésében) is. Szakadékokként tárulnak fel a hatalom kérdése és annak különféle megközelítései. Gyilkos kényszerneurózisok törnek ránk, amelyeket illetőleg állást foglalni valójában képtelenek vagyunk. Az eretneklázadások és eretneküldözések más néven folytatódnak. Elemi, sőt valószínűleg kozmikus jelentősége van annak, hogy e téren valahogy előbbre jussunk.
A fogalmi tisztázásra nem látok esélyt. Így támadt fel bennem valamikor a vágy, vízfestményeket, úgymond illusztrációkat készíteni a Bibliához. (A Lukács evangéliumával kezdtem el, részben talán, azért is, mert a legenda szerint festő volt Lukács is.)
Egyszercsak úgy éreztem, mintha felpattannának itt is, ott is azok a régesrég lezárt ablakok. (Ki tudja, egyszer még talán a kapu is kinyílna?) Valóban úgy érzem, mintha errefelé lehetne keresni valami támadási pontot, amennyiben a modernitás problématikája (a sokat nyúzott posztmoderntől bízvást eltekinthetünk), rég elmúlt időkben gyökeredzve, a képalkotás képességének megbetegedésével állhat kapcsolatban (a Biblia olvashatatlanságának is ez lehet a magyarázata); így, esetleg, eljuthatunk egy olyan felfogáshoz, amely szerint az Írás egyszerre oka és ellenszere annak a kornak, amelyben élünk.
 |
| a kép innen |
