Kurdi Imre Advent

Nem, ez még nem a pokol, biztatod magad –
még csak a purgatórium. Hiába
bámulsz ki percenként az ablakon, ott is
csak didergő, csupasz fák, egy-két üres hinta
kóvályog a szélben. Nyugodtan
elhagyhatod. Húzd be inkább a függönyt,
úgy sincs most spektákulum, nincs
kegyelem. Idebent, igen, itt
az igazi horror, szórakozásnak, ha kell,
bámuld azt, az űrt, amelybe hasztalan
gyömöszöltél bele embereket, állatokat
és tárgyakat – be nem telt, csak eltűntek
hirtelen, benned kallódtak el, némelyik
örökre. Hát hagyd, legalább most az egyszer,
hogy utánuk zuhanj.

Kányádi Sándor KÉT EPIGRAMMA JANUS PANNONIUS EMLÉKÉNEK

I.

gyilkos epigrammákkal vemhes időket
érhetnek meg a mostani költők
ámde csak úgy ha nem írnak
gyilkos epigrammákat

II.

inget s lábravalót szabatott a szabadság
zászlaiból a tirannus
abban reménykedvén hogy a sűrű mosásban
végképpen kifakulnak



1974–75

Gácsi Mihály Pastoral a XX. sz. végéről

forrás

Részlet Joseph Brodsky VELENCE VÍZJELE c. kötetéből, amelyet amerikai festő barátjának, Robert Morgannak ajánlott

Napnyugtakor minden város csodálatos, de némelyik mégis csodálatosabb, mint a többi. Ilyenkor  a körvonalak lágyabbak, az oszlopok gömbölydedebbek, az oszlopfők ondoláltabbak, a párkányok határozottabb vonalúak, a tornyok tökéletesebbek, a fülkék mélyebbek, a tanítványok ruhája redőzöttebb, az angyalok légiesek.

A benti utcák már sötétek, de a Fondamentán még nappal van, amint azon a hatalmas folyékony tükrön is, ahol motorcsónakok, vaporettók, gondolák, dinghik és bárkák, "mint szétszórt ócska cipők", rajongva tapossák a barokk és gótikus épületek homlokzatát, és a miénket is, de nem kímélik az átvonuló felhő visszatükröződését sem. "Fesd le" – suttogja a téli fény, amint hirtelen megállítja egy kórház téglafala, vagy amint hazatér a paradicsomba a San Zaccaria frontonéjára a kozmoszban tett hosszú vándorútja után. Érezni, hogy a fény kifáradt, ahogy még egy órácskányit elidőzik a Zaccaria  márványkagylóin, amíg a Föld tovaforog, hogy a másik orcáját fordítsa a fény felé. Ez a téli fény a legtisztább formájában. Nem hordoz sem meleget, sem energiát, kihullajtotta, hátrahagyta őket valahol a világegyetemben, vagy egy közeli felhőben. Részecskéinek egyetlen törekvése az, hogy elérjenek egy tárgyat és láthatóvá tegyék, akár kicsi, akár nagy. Intim fény, Giorgione és Bellini vásznaihoz illő, nem Tiepolo vagy Tintoretto képeire. És a város elréved benne, élvezi az érintését, a végtelen simogatását, a végtelenét, ahonnan érkezett. Végső soron a tárgy az, ami személyessé teszi a végtelent.

Hetényi Zsuzsa fordítása

Typotex kiadó, Budapest (2008)  (pp. 77-78.)

A kiadó honlapján 8 oldalnyi szöveg olvasható a könyvből

Rainer Maria Rilke KÉSŐ ŐSZ VELENCÉBEN

A város nem a felbukó napoknak
vízszínen sodródó csalétke már.
Az üvegpaloták csengése zordabb
tekintetedre. S úgy lóg ki a nyár

a kertekből, mint fejjel le, unottan,
legyilkolt bábok halmaza.
De a mélyben, vén csontvázvadonokban
akarat támad: mintha éjszaka

éber arzenálban az admirális
gályáit megduplázná hirtelen,
hogy a hajnalt kátrányszag töltse máris,

míg evezve torlódik a hajóraj,
mely most virradva lengő lobogókkal,
nagy széllel fut ki, fénylőn s vészesen.




Kálnoky László fordítása

Robert Morgan festményei – Velence

https://www.robertmorganvenice.com/

Ismeretlen : [Venezia, Riva degli Schiavoni], cca. 1880.

forrás

Rainer Maria Rilke KÉSŐ ŐSZ VELENCÉBEN

A városon az ősz szomoru titka,
alig akad öröm horgára már.
Oly érdesen cseng az üvegkalitka,
ha rátekintsz. S a kertekből a nyár

úgy csüng ki, mint sok-sok halotti bábu
egymásra hányt, legyilkolt csapata.
De a mélyből az erdők vadonábul
egy vágy liheg: minthogyha éjszaka

a tengernagy megduplázná a gályát
az éber arzenálban és acél
kedvvel kátrányozná a lég dagályát,

reggel pedig indulna a hajóraj
sok evezővel, minden lobogóval
s fújná a fény, a végzet és a szél.





Kosztolányi Dezső fordítása

forrás: Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 9. szám

Károlyi Amy A NÉVTELEN

Mit akar tőlem és velem
e bennem élő névtelen
e szemek nélküli akarat
Ő úr, én szolga csak
szavának engedek (de vonakodva)
előre-vissza von
sugall és visszatart
hol kegy, hol kény

ha én vagyok, hát minek ő
ha ő, hát minek én

*
forrás: Új Írás, 1978. március (60.p)

Parancs János A MONDHATATLAN

Rendben van. Ne beszéljünk róla.
Ne reménykedjünk. Csak a szavakban.
Csak a formátlanban.
A ragozott ragokban.
A vonzatokban.
Az üres sorokban.
És mégis fölbukkan.
Az üres sorokban.
Moccan.
S egyszerre csak ott van.
A véletlen asszonáncban.
A suta fölsorolásban.
A fölcserélt szavakban.
A cafatokra szaggatott képek,
a szózuhatagok,
az értelmetlen őrjöngések,
a kapkodások és a blöffök,
nem tudják elnémítani
a szép locsogások,
a kicifrázott látomások,
az esztelen próbálkozások.
Mindenütt ott van.
A legártatlanabb sorokban.
Megérkezik és hallgat.
Hallgat és figyel, játszik.
Ha kérdezik, válaszol.
Ha nem kérdezik tovább hallgat.
Pártatlan és nem fél senkitől.
A mondhatatlan ragyog a homlokán.

Fodor Ákos ECCE HOMO

mi nyomtalanul
eltűnt kint: belénk-szökve
rendezkedni kezd

Weöres Sándor A FORMÁK KELETKEZÉSE

Nedves falról álmodom,
ahonnan nincs tovább,
de ott lappang a világteremtés,
a kezdeti éjszaka,
mindig változó
alakjaival.

Visszük üres ruháinkat
a toronytetőre.



forrás: Alföld, 1984/7.  3.o.

Parancs János MAI SZISZIFUSZ

az indulást
akárhogy várta
nem jut előbbre
ugyanazon a ponton
mindig újra elakad
félresiklik lefullad
szégyenszemre
kulloghat vissza
a kiinduló ponthoz
s kezdheti újból
ki tudja hanyadszor
a maga választotta módon
a maga választotta távot
dicsőség és öröm helyett
a sorozatos bukás
vajon javára váló
figyelmeztetés-e
vagy a bosszúálló
istenek büntetése?