Danyi Zoltán DON QUIJOTE KÁVÉZIK

Csupa sár, barátom, csupa rom

körülötted a világ. Régi

ismerősöd: leomolt a szélmalom.

Ezen a szomorú ezredvégi

hajnalon minden olyan kopott,

színtelen. Ragály leng a szélben,

barátom, a szolgád is elhagyott.

Csak egyetlen dolog maradt: szépen

gőzölgő reggeli kávéd az asztal

közepén. Egyedül ez vigasztal.

Tejet öntesz hozzá, friss tejet,

elszopogatsz mellé egy kis szelet

csokoládét. A dohányfüst köréd

varázsolja az aranykor légkörét.

 

 

 

forrás

Részlet egy 43 évvel ezelőtti beszélgetésből Karinthy Ferencet Bertha Bulcsu kérdezte

B. B.  – Háborúk között, pusztító rémek árnyékában élünk. Gondolsz néha az emberiség jövőjére?

K. F.  – Természetemtől fogva optimista alkatú ember vagyok, ezért is írok. Noha sok háború folyik ma is a világon, elsősorban mégsem a harmadik világháborútól félek. Sokkal jobban félek olyasmiktől, melyeknek válságjelei már erősen érezhetők. A brutalitásoktól, a szadizmustól, az öncélú kegyetlenkedéstől, a túszszedésektől. A privát és  kollektív neurózisoktól. Gond a túlnépesedés és az ezzel együttjáró elmagányosodás, elszigetelődés. Az uniformizálódás, mind az establishmentben, mind  a lázadásban. Ez és még sok minden nagyon aggaszt. Félelemben élünk, mindenki fél valamitől, és én félek ettől a félelemtől. Az elhülyüléstől. Nem szeretnék a huszonegyedik században élni. Szerencsére nem is fogok. [...]

forrás: Bertha Bulcsu  Délutáni beszélgetések, Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp. 1978.  (385-386. p.)