Géher István "...rendben van..."
ellenem van az évszak változása:
hogy múltával meg kell tagadni. más a
megvilágítás, több lett a sötét,
mintha beárnyékolnánk valamit,
ami fényesség volt. /egy darabig?/
az öröklétből hiányzik a hit,
a képtelenbe nyíló messziség...
közel vagyunk magunkhoz, zárt a tér -
képletesen. amúgy kering a vér
a testen belül, rendben véget ér
nap nap után - az évszaknak elég...
kivel van az ég? ha jönnek a varjak,
ha elébük fekszenek a fűsarjak,
ki akarja, hogy ne akarjak?
hogy múltával meg kell tagadni. más a
megvilágítás, több lett a sötét,
mintha beárnyékolnánk valamit,
ami fényesség volt. /egy darabig?/
az öröklétből hiányzik a hit,
a képtelenbe nyíló messziség...
közel vagyunk magunkhoz, zárt a tér -
képletesen. amúgy kering a vér
a testen belül, rendben véget ér
nap nap után - az évszaknak elég...
kivel van az ég? ha jönnek a varjak,
ha elébük fekszenek a fűsarjak,
ki akarja, hogy ne akarjak?
Kányádi Sándor Távolodóban
távolra még ellát a szem
de a közeli apróságok
már a betűk is megkívánnak
félkarnyújtásnyi távolságot
és ködösül a távol is
heggyel az ég egybemosódik
és kezded el-elhagyogatni
fontosnak vélt vinnivalóid
süllyedőben emelkedőben
látod a foszló láthatárt is
osztogasd szét amid maradt
ingyen is átvisz ha ki átvisz
s hátra ne nézz kiket szeretsz
a maguk útján nem utánad
mendegélnek akaszd a fára
üresen maradt tarisznyádat
Hargitafürdő , 1996. május
Szőcs Géza - 1 mondat (fél mondat)
...akkor úgy éreztem, iránta való ragaszkodásom egyoldalú és értelmetlen, a borokat megittam és a könyveket antikváriumba vittem.
Imre Flóra ANAKREÓN, VAS ISTVÁN
korán sötétedik már
még nincs hideg de borzong
valami bent talán a
bőr hús alatt a csontban
korán sötétedik s az
erdők napszínű tarka
lombja szürkébe hullik
az általános éjben
tompán fénylik a város
a házak elmosódnak
kocsik pirosa utak
üveggyöngye világít
korán sötétedik már
most kellene még egyszer
valami édesség a
szívnek szemnek magánynak
azok a magabiztos
telt rózsaszínű ajkak
gyermekin homorú orr
a keskeny arc világos
szemek a hosszú ujjak
ötven felé az embert
nem hívják kosarazni
Anakreón Vas István
szerelem gyors labdája
a halál vesz körül és
rám simul mint az ingem
korán sötétedik már
az átültetést végül
nem éli túl a rózsa
nem éli túl a szó sem
mi marad itt kihűlnek
jelek nyomok a lélek
korán sötétedik már
Gergely Ágnes Enceládó királysága
Tizenhetedik Enceládó Szulfátó, a kobaltok királya, mindent megélt és mindent megunt. Látta, honnét ered a víz, a madarak nyelvén is megtanult, s akár egy asztrológ, bejárta az eget. De nem tudott már semmi örömet s unatkozott rettentőmód XVII. Enceládó Szulfátó őfelsége, akár egy kisgyerek. Egy nap a kertjében sétált a kaktuszok közt, melyek háromszáz változatban szúrták a szemet. "Minden test olyan, mint a fű" - gondolta XVII. Enceládó, s aztán : "Megőrjítenek az idézetek". És elhajította a könyvét s azt mondta hangosan: "Gonorrhea." A várból kürtöltek, hogy kész van a tea; XVII. Enceládó ásított s egy bembergfa alatt, a bokron, meglökött egy madarat. A madár leesett, de nem szólt, és nem röpült tovább. Ekkor XVII. Enceládó, a király, madárnyelven azt mondta: "Énekelj." A madár hallgatott. - "Voilá! -kiáltott a király.- C'est l'oiseau qui ne chante pas!" És fölébe hajolt: "Énekelj!" A madár hallgatott. Becézte és kényesen megsimogatta, de hallgatott; fenyegette és fölébe rakta vaspántos csizmáját: hallgatott. Napokon, éjszakákon át csak hallgatott. XVII. Enceládó, a kobaltkék király, étlen-szomjan kérlelte, nem aludt, lefogyott, s az udvari orvosnak azt mondta: " Meghalok. " - " Uram, király! " - rémüldözött az orvos. Ekkor megszólalt a madár. " Emelj engem a combodig, ha fáj. Emelj engem a gyomrodig, ha fáj. Emelj a szívedig, ha fáj. A meztelen idegedig, ha fáj - ha engem elbírsz, a halált is elbírod , király." XVII. Enceládó mosolygott, és lóra ült, s a hegyek közt pucér kis dalt fütyült, mélyet lehelt: " A halált, madame, még csak álmodom. De a főpróbát nem vállalom." S akkor ő elszállt, ma is száll, és Enceládó éli testi életét, olyan, mint a fű, gonorrhea, mindennap ötkor készül a tea, s van mindenféle szép szokás, csak egy nincs benne: szárnyalás, a madár száll és szomjazik, harmatos bembergfát keres, mélyföldön és vizek fölött s a kéklő Kalcinákban, ahol terem az énekes - de mindhiába: olthatatlan, meghalnak lenn, csak szárnyalj egymagadban, próbáld a halált egymagad, a király pedig, XVII. Enceládó, megint fenséges és szabad, olykor, ha az óbor a torkán fennakad, messzelátót ragad, tág eget lát falak helyett, és szárnyakat, szárnyakat, mindenütt szárnyakat.
Imre Flóra Herbsttag
milyen vörösek már a gesztenyék
nagy volt a nyár a gyümölcsök beértek
miért hogy mégse mégse volt elég
miért kontúrosabbak most a fények
minden nesz hangosabb törékenyebb
a zárt csonthéjak beteljesült rendje
megsűrült méznedvek feszítenek
minden bogyót áttetszőn fényesebbre
nincs se remény már se várakozás
utolsót lobban kedv erő és élet
kibírhatatlan süt nap és parázs
túltelített tárgyatlan szenvedélyek
mind messzebb van a föld az ég alatt
a csillagokról ezüstszürke por hull
hajnalban vadlibák kiáltanak
az idő sötétebb felébe fordul
ROOM FOR TWO
Több információ
Jávorszky Béla Szilárd írása :
Dosztojevszkij bluesos hőse (Ripoff Raskolnikov portré)
TALÁLT KINCS Márai Sándor Ismeretlen kínai költő
Kr. után a XX. századból
- kézirat gyanánt -
Közreadja Tolnay Kári
Balassi Kiadó, Budapest, 1994
A fordító jegyzete
A költő személyéről nem tudunk semmit. Valószínűleg nem volt a jelentősebbek közül való, mint Li Taj-Po, s mind a híresek, kiket a nagy Kosztolányi fordított magyarra. Névtelen költő volt, vékonypénzű, inkább alkalmi poéta, kinek lírai vénája a jelek szerint - rövid buzogás után elapadt. Verseiből annyit tudunk, hogy "a fővárostól távol" tengette sanyarú napjait, feltehetően száműzetésben, a nagy boxerlázadás idején. Egy levelét ismerjük még, melyben panaszkodik, hogy az irodalmi életből politikai ellenfelei és irodalmi vetélytársai száműzték. A fővárosban már senki sem emlékszik rá, mert ott most új csillagok fénylenek az irodalom egén. Egyik ilyen új csillagot a levelében szelíd gúnnyal Dilettánsnak nevezi, s zárójelben megjegyzi, hogy az illető nagyság "irdatlan marha". Különben inkább rezignált kedély, aki csendes dohogással éldegél a száműzetésben.
Rekvizitumai nem újak: a nagy kínai költészet örök, halhatatlan vadludai húznak e szerény költő egén. Mi teszi hát verseit mégis érdemessé, hogy lefordítsuk és elolvassuk: Talán éppen ez az igénytelenség, mely nem akar többet, mint hangot adni egy banális és mégis örök - időkön és fajtákon túl örök - megrendülésnek, minden lírai vers és minden emberélet legmélyebb élményének. Ez a megrendülés természetesen a szerelem, mely egyszerre dobogtatja meg a sárga, fehér és barna testekben az emberi szíveket. Hangja ilyenkor csaknem őszintén személyes. Verseit egy távollévő nőhöz írja, aki a "Fővárosban" táncol és fintorog, valószínűleg egy volt császári táncosnőhöz, vagy színésznőhöz. A nő nevét nem ismerjük: kevéssé valószínű, hogy a híresebbek közül való volt, akik a lázadás előtt a Császári Udvarban a tőrtáncot lejtették. De lehet, hogy az irodalomtörténeti nyomozás később egyszer még fényt derít erre a titokra is.
A versek magánügynek készültek. Nyomtatásban nem jelentek meg soha. Egyetlen példányban vetette papírra a költő, valószínűleg a kedves modell számára, suta-ravaszul és ugyanakkor megjátszott kedvességgel és szenvedélyességgel, ahogyan a költők ezt már szokták. Tartozunk az ismeretlen költő emlékének azzal, hogy e levelet is egyetlen példányban készítsük csak el. Név, személy, mindez amúgy is múlandó. Ami megmarad, boxerlázadásokon, száműzetéseken, táncosnőkön és alkalmi költőkön túl, az mindig csak a szerelem, s a versek.
Rekvizitumai nem újak: a nagy kínai költészet örök, halhatatlan vadludai húznak e szerény költő egén. Mi teszi hát verseit mégis érdemessé, hogy lefordítsuk és elolvassuk: Talán éppen ez az igénytelenség, mely nem akar többet, mint hangot adni egy banális és mégis örök - időkön és fajtákon túl örök - megrendülésnek, minden lírai vers és minden emberélet legmélyebb élményének. Ez a megrendülés természetesen a szerelem, mely egyszerre dobogtatja meg a sárga, fehér és barna testekben az emberi szíveket. Hangja ilyenkor csaknem őszintén személyes. Verseit egy távollévő nőhöz írja, aki a "Fővárosban" táncol és fintorog, valószínűleg egy volt császári táncosnőhöz, vagy színésznőhöz. A nő nevét nem ismerjük: kevéssé valószínű, hogy a híresebbek közül való volt, akik a lázadás előtt a Császári Udvarban a tőrtáncot lejtették. De lehet, hogy az irodalomtörténeti nyomozás később egyszer még fényt derít erre a titokra is.
A versek magánügynek készültek. Nyomtatásban nem jelentek meg soha. Egyetlen példányban vetette papírra a költő, valószínűleg a kedves modell számára, suta-ravaszul és ugyanakkor megjátszott kedvességgel és szenvedélyességgel, ahogyan a költők ezt már szokták. Tartozunk az ismeretlen költő emlékének azzal, hogy e levelet is egyetlen példányban készítsük csak el. Név, személy, mindez amúgy is múlandó. Ami megmarad, boxerlázadásokon, száműzetéseken, táncosnőkön és alkalmi költőkön túl, az mindig csak a szerelem, s a versek.
1945 Karácsony
a versek itt olvashatók...
Imre Flóra A HEGYRŐL LEFELÉ
a hegyről mentem lefelé
ősz volt már érett a dió
hosszú meleg nyár-forma ősz volt
honnan ez a halálos szomorúság
vasárnap délután álmos csönd rezzenetlen
napsütötte meredek út
fehér mészkőporos fehér
fölszedtem egypár szem diót
a kerítés mellől az útról
a héja vékony ujjaim közt
törögettem és eszegettem a hegyről lefelé menet
a tenger felé mentem az úton
mi ez a tárgyatlan szorongás
fel-fel is kéklett egy-egy fordulónál
piac szőlő és ezüstművesek
sajt és mézben eltett dió
olyan világos hosszú ősz volt
és sehol senki csak a kertek
a forrástalan fény alatt
mentem a hegyről lefelé
ősz volt már érett a dió
hosszú meleg nyár-forma ősz volt
honnan ez a halálos szomorúság
vasárnap délután álmos csönd rezzenetlen
napsütötte meredek út
fehér mészkőporos fehér
fölszedtem egypár szem diót
a kerítés mellől az útról
a héja vékony ujjaim közt
törögettem és eszegettem a hegyről lefelé menet
a tenger felé mentem az úton
mi ez a tárgyatlan szorongás
fel-fel is kéklett egy-egy fordulónál
piac szőlő és ezüstművesek
sajt és mézben eltett dió
olyan világos hosszú ősz volt
és sehol senki csak a kertek
a forrástalan fény alatt
mentem a hegyről lefelé
Géher István "...mutogatni kell..."
milyen füvön táncolunk zöld-fanyar
karéjt harminchét éve szakadék,
mocsár és feltört föld felett? hamar
lett tavaszunkra ősz, már jött a tél
a nyárban: reszketünk...és úgy teszünk,
mint a napfény - mintha megvédene
magunktól a mutatvány: lépkedünk
tánclépésben egy síron. lehet- e
hite /cselekedetben és beszédben/
a rítusnak? elhiggyük, hogy lehet?
hogy feltámadhat, jókísértetképpen,
amit a testünkben eltemetett
az életrutin: ahogy égbe szárnyal -
hogy a lélek megalkudhat magával...
Edmond Jabes A Szabadság képe
- Miben látod a szabadságot? - kérdezte mesterét a tanítvány.
- Abban, hogy két vakmerő szárny kétségbeesetten viaskodik a széllel - válaszolta a mester. És hozzátette: Tudni kell azonban azt is, - ahogy magadtól is sejtheted - hogy ezek a szárnyak egy törékeny költözőmadár szárnyai.
- És ha nem a törékeny költözőmadár szárnyai lennének? - folytatta a kérdést a tanítvány.
- Akkor - mondta a mester - még találóbb volna a hasonlat. Akkor a szabadság képe a szél lenne.
Somlyó György fordítása
Tudor Arghezi EGY NAP
A tegnapi nap, akár egy kiéhezett
Kutya, úgy követett,
Mintha azt hitte volna,
Az életemhez van szíjazva, pórázolva,
De egy átalútnál látva, hogy
Nincs hozzákötve - otthagyott.
Odalett, miután egy álló napon át
Lépésről lépésre nyomomba járt,
Követett - mint aki többé nem tágít-
Egészen máig.
Ki egy napot elvesztett volna az elágazásnál,
Keresse gyorsan. Alkonyodik. S a köd is alászáll.
Kányádi Sándor fordítása
Beszélgetés Kányádi Sándorral a ZÁRÓRÁ-ban,2009.
Lev Nyikolajevics Tolsztoj -1 mondat
Mintha nem tudnám, hogy minden, ami kívülről jöhet, semmiség ahhoz képest, ami belülről történhet.
(Napló, 1891. január 1.)
Szív Ernő A Csin Akadémia újabb történetei
A Csin Akadémia egyik könyve
A könyvet egy öreg, félvak tudós találta meg a könyvtár egy félreeső polcán éppen azon a napon, amikor halott vadmacskára leltek az Akadémia kertjében. A vadállat állkapcsában rigó vergődött, és nyomban elszállt, ahogy kiszabadították az éles fogak közül. A talált könyv teljességgel üres volt. Egyetlen mondat, egyetlen szó sem feketéllett a lapokon, nem volt címe, nem volt szerzője, és azt sem lehetett tudni, ki volt a készítője. Utóbb a könyvre lelő tudósra gyanakodtak, ám a gyanút nem lehetett igazolni, az agg mester időközben elhalálozott. Ám mind több tanítvány és ifjú kutató üldögélt a könyv üres lapjai fölött, némelyek még jegyzeteket is készítettek. Később az Akadémia egyik elemzője hosszú és alapos tanulmányban igyekezett bizonyítani, mennyire más lenne az életük az üres könyv nélkül.
Kurdi Imre ANZIX I.
A hirtelen felbugyogó halálfélelem, gyomorból
vagy honnét, legyen így : gyomorból. Akkor fáradjunk talán
az ablakhoz, hátha látni valamit, mondjuk, napsütötte
fákat a napsütötte utcán.
Vagy beengedhetjük esetleg
a hűvös levegőt. Hűvös levegő, hűvös levegő,
így kezdődik, nem tudom, mit jelentsen.
vagy honnét, legyen így : gyomorból. Akkor fáradjunk talán
az ablakhoz, hátha látni valamit, mondjuk, napsütötte
fákat a napsütötte utcán.
Vagy beengedhetjük esetleg
a hűvös levegőt. Hűvös levegő, hűvös levegő,
így kezdődik, nem tudom, mit jelentsen.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)