Lator László Hét év (Karafiáth Orsolyáról)
A Hét év majdnem sanzon (ezt egy cseppet sem lekicsinylően mondom), Nadányi Zoltán szerelmes énekeivel rokon, s azt a hangot nem egy nagy költőnk elirigyelte. De ez a vers is, mint minden igazán emlékezetes sanzon, ki-kisiklik, le-lecsúszik várható pályájáról. A szerelemről szól, persze, de itt-ott felfeslik a szövete. Egy kicsit kimódoltan indul, akár azt is mondhatnám, hogy modorosan, költője kelleti magát, szerepet játszik. Ez a talpig natúr selyemben kell szeretni (nagyon rá vall ez a natúr meg a képet láthatóvá-foghatóvá tevő talpig) jelmezes színpadi produkciót ígér. Ugyan hagyja már ezt a kacér magakelletést, mondanám, de a második sor belém fojtja az akadékoskodást. Mert a redőzni, omlani, miként a fátylak igazi nagy mutatvány, itt kimondatlanul, már másról van szó, testről, húsról, ölelésről, a szeretkezés természetéről, de milyen sugallatos-spirituálisan! Összecsúszik bennünk a két kép, az első sor meg a második, nincs szükség magyarázkodásra. És aztán a félbetört harmadik, prózaian-fesztelenül egyszerű, az ők tudtak így, múlt időben, fájdalmasan. Ha folytatná, ha nem hagyna űrt a sorban, alighanem elposványosodna. Ilyen az egész vers: csupa váratlan váltás, majdnem-túljátszott, mégis természetesen bomló játék, idézőjelesen szárnyaló líra. Orfeumi produkció, s alatta a köznapias, de azt is mondhatnám, hogy egzisztenciális tragédia. Az első pillantástól jegyben jártak szinte-szinte slágerszöveg, de ez következik rá: Az első érintésük: oltalom, s ennek bennem hirtelen visszhangja támad, mert ebben az egyszerű, dísztelen mondatocskában a szerelem megváltó hatalmáról beszél. Aztán, úgy érezzük, jön megint a semmitmondás: s ez régen volt, nagyon. Csakhogy ez az üres mondat alakot váltva, így-úgy módosulva (rég volt ez is, ez se most volt, hogy mikor, ne kérdezd, mostig), strófazárlatlént, még ötször visszatér, és nemcsak versalakító szerepét értjük meg. A szerelem múlása valami egyetemesebb fenyegetéssel terhes.
A Hét évben látványosan mutatkozik meg Karafiáth Orsolya költőtermészete, ritka erénye. Mondhatnám egyszerűen technikának is: ösztönös biztonsággal tudja, mennyire lehet benne a versben. Tudja, mit írhat le, hol kell, ezért vagy azért, kivonni magát egy-egy különben kedvére való mondat, részlet mögül. a szerelmesek beszéd-roncsaiból összerakott (egyébként virtuóz) párbeszéd-monológ túlhabzana, ha nem ellenpontozná egy-egy, visszafelé is ható, száraz mondattal. Mert ilyeneket: Őrjöng a Nap, és elmereng a Hold!/ Aranymadár vagy, borzold tollaid! csak úgy lehet elfogadtatni, ha a rákövetkező sor: Így álmodoztak. Ám rég volt ez is eltávolítja, személyteleníti, múlt időbe teszi. Így lesz a vers, ha tetszik, személyes vallomás, kivilágítása egy hosszú, csakugyan megélt szerelemnek, ha tetszik, felöltöztetése egy általános érvényű komor képletnek.
Forrás: Mozgó Világ, 2010. január 118-119. p.
Karafiáth Orsolya Hét év
Talpig natúr selyemben kell szeretni.
Redőzni, omlani, miként a fátylak.
Ők tudtak így - --
az első pillantástól jegyben jártak.
Az első érintésük: oltalom.
Házasságuk: az első éjszaka.
Így kezdődött. S ez régen volt, nagyon.
Szebbek leszünk! Mint senki még soha!
Hogy szépségünk mézet csöpögtet majd
a Mindenség szemébe! Vak csoda:
te ez leszel, és én a bámulód!
Őrjöng a Nap, és elmereng a Hold!
Aranymadár vagy, borzold tollaid!
Így álmodoztak. Ám rég volt ez is.
Ölelj. Csak bújj. Megöl, ha nem vagy itt.
Ha nincs az egyik, mit csinál a másik?
A melled!!!!...fond körém a karjaid.
Csak tarts! Emelj magadba. Fulladásig.
A nélküled. Nincs nélküled - - -
A tested megszűnik, ha nem leszek már.
Ők így szerelmeskedtek. Ez se most volt.
Aranyfészekben szárnyszegett madárpár.
Nem volt elég a harmat? Friss eső kell?
Hisz ez nem így van! Jaj, ugyan, ne játssz már!
Nekem elég a tollad, röptöd, íved!
Csőrödből adj vizet, a szomj eléget!
Táplál, hogy vagy. Én is magam adom.
Így ettek, ittak. Hogy mikor? Ne kérdezd.
Tudod, milyen vagy? Mert én jól tudom.
Milyen? Milyen? Olyan kis semmike.
Te is ilyen vagy! Tükröd hordozom,
míg fegyverem lesz. Mersz-e ellene?
És néztek, míg már egyikük se látszik.
Tudták a bőrt, a légzést, a vágyat.
Ezt látták egymásból. Egész sokáig.
Bújj el jól nevedben, s megtalállak!
Becézz! Becézz át engem is nevedre!
Ha úgy szólítalak, miképp az árnyak,
te fénnyé értsd, szürkéjét elkeverve.
Így volt ezer nevük, mi egybebomlik.
Tűz, mirha, lótusz, víz, kő, áloé.
És méltóak voltak nevükre. Mostig.
Mi lett szerelmük? Festett selyme foszlik.
Csak néha tűnik át a régi minta.
Aranymadár! Kopott röpttel maradt itt.
Halott anyag-fészek. S alatta
csak szürkülő pigment-por - szinte semmi.
Nem értik, hogyha már hét évet élt,
miért nincs kedve sem újjászületni.
Szív Ernő A Csin Akadémia legújabb jelentései (részlet)
Hogyan írj egy tömegsírról?
És ekkor az a tanítvány, akivel Lao Szu tömegsírra akadt nem messze az akadémia egyik nyaralójától, a mesterhez lépett. A tanítvány szeme vörös volt a kialvatlanságtól, a szája sarkában idegszál rángatózott.
Mondd, Lao Szu, képes vagyok-e írni egy tömegsírról, ha ennek a sírnak egyetlen áldozatát sem ismerem, ha őket az életben nem láttam, ha a sorsukról semmit sem tudok?
Nem vagy képes, válaszolta Lao Szu.
A tanítvány bólintott, aztán kifújta az orrát. Szürke zsebkendőjét a rongyai közé rejtette. Tovább kérdezett.
S ha, mester, az összes áldozatot ismerném, ha az életük, ahogy ezt szokták mondani, nyitott könyv lenne előttem, ha mindannyian a rokonaim, az ismerőseim lennének?!
Akkor sem tudnál írni róluk, bólintott Lao Szu.
Akkor mit tegyek?!, vakarta a fejét a tanítvány.
Írj róluk, mondta Lao Szu.
Solnay Dénes - 1 mondat
A semmi csak látszólag reáltudományos fogalom, valójában morális kérdés.
forrás: kilencvenhatodik jegyzet
R. M. Rilke - 1 mondat
Érzésem szerint a házasság nem arról szól, hogy az összes határ ledöntésével gyors közösséget hozzunk létre, sokkal inkább az a jó házasság, amelyikben mindegyik a másikat teszi meg egyedülléte őreként, és így a másikat az adható legnagyobb bizalommal tiszteli meg.
Sylvia Plath - 1 mondat
Igen, van öröm, beteljesedés, és vannak társak - de a lélek magányossága, a maga rémisztő tudatosságával, iszonyú és leírhatatlan.
Maár Gyula - 1 mondat, meg 1 mondat
Ahhoz, hogy élni tudjunk, mindannyian valamiféle illúziórendszerrel dolgozunk. Ezek között persze van minőségi különbség, de funkcióbeli nem nagyon, hiszen ha valaki ostoba illúziókban találja meg az egyensúlyát, az attól még funkcionálisan teljesen rendben van.
Gergely Ágnes Különféle csöndek
Szájak.
Tekintet a nyak mögött.
Csukott aktatáskák.
Váza (mi van a vázában)
(mi van a szomszéd
vázájában) – kérdés.
Társalgás a buszon, figyelő
fejek fölött:
„És mi újság Nyasszaföldön” –
„Nyasszában ősszel esik az eső”.
Nagy összenézés.
Nagy összenézés. Telefon.
Telefon kataszteri csöndje.
Kutyák szeme csak.
Laokoon-szoborcsoport.
Sírás az esti parkban.
Vitorlák helye (lehet,
hogy hadihajó) –
átszelhetetlen óceán.
Fél tizenegy. Már
senkit se lehet hívni.
Pierre Reverdy Emlékezet
Mikor már ő nem lesz itt
mikor elmentem én is
Ott ahol szintén sütni fog a nap
Egy madár majd az éjről énekel
Akárcsak itt
És amikor a szél is elmegy
Elmosódik éle a hegynek
A hegyvonulat sok fehér csúcsa
S a homokon találkozunk majd
A kősziklák mögött
Aztán semmi más
Egy felleg száll
Kiáltás tör ki az ablakon
Ösvény szövődik a ciprusokból
Sós a levegő
És ázott a hajad
Amikor majd e hely mögé megyünk
Még lesz itt valaki
Hogy várjon
És halljon bennünket
Egyetlen barát
A fa alatt felejtett árnyék
aki unatkozik
Tóth István fordítása
Karafiáth Orsolya Neues Jahr
A Papnő volt előbb, most Mágust húztam -
meglátjuk. Még akár így is lehet.
A számon tartott évek új sorában
igen ritkán jönnek véletlenek.Hogy most?
Ki tudja. Bár rám férne, tényleg,
hisz én mindenre vágyom. Egyszerűen.
Érzés. Miből áll össze, nem tudom,
mégis vágyom, hogy min, de átsegítsen.
Petárdazaj, riasztók, tombolás:
nagy zűrzavar volt, ám csöppet se bántam.
Ki védve van, nyugodtan nézheti
a holdfény rejtett inverzét a házban.
A félelem innen talál irányt.
Kóstolgatja, milyen fogás vagyok.
Lassan készül az életem, vigyázva:
ne rontsa ünnep, kétes másnapok.
Én készen várok minden földi jóra,
de túl sok óv, minden csak rám figyel.
Óvatlan percre várok, lázítóra.
A Mágust húztam, és kit érdekel.
Kisstílű fagy, ezt sem kell túlbeszélni.
Nem érdemel se szót, se hallgatást.
Hogy voltam benne, úgyis elfelejtem.
S azt is, hogy innen indulok tovább.
A Tarot-ról
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)