Kiesik kezemből a szútra-tekercs
Fejem előre bukik és elbóbiskolok
Meditációs párnámon ülök
És a régi pátriarkákat olvasgatom
Hol messziről, hol ablakom alól
szüntelen békabrekegés
A durva bambuszernyő mögött
kínlódva pislákol mécsesem
Oravecz Imre fordítása
Vas István EBADÓBA
Alkudoznak. Folyton megállapodnak
Tárgyalásokon és csúcstalálkozókon
Hol ezen, hol azon a kontinensen.
Fölhalmozódnak bombák, rakéták, nukleárisok.
És egyre újabb világskorpiókat
Szabadítanak rá a megcsúfoltatott,
A szennyben elveszendő, régi földre.
Fölfegyverzik az őrült skorpiókat!
Képzeld, amint a skorpiók vonulnak
A Távol-Kelet és a Távol-Nyugat között
A földön, levegőben, óceánon!
De te csak ne félj, édesem, nekünk
Már nem kell megtanulnunk skorpióul:
Mire a jól kifundált, előre legyártott,
Gondosan tárolt pompás pusztítás
Kiköveteli elrendeltetését,
Mi már a színtérről bizony leléptünk.
Bottal üthetik nyomunkat, és akkor,
Ha a bolondbombától bőszülő, saját
Magába maró skorpióvilágnak
Hirtelen véget vet egy bumm - na, bumm!
Nem mondom én, hogy nem kár érte, kár
Sok mindenért, nem sok mindenkiért,
Kár, kár ezért, azért, a képeid
Mámoros fájdalmáért egyebek közt -
Van ellenpélda is: bezzeg az én
Fantáziátlan verseimet ki a fene bánja?
Aztán meg akkor az úgynevezett
Emberiséggel nem kell többé együtt -
Éreznünk. De azért előre inni
Sem kell a medve bőrére, mivelhogy
Az emberiség nem vész ki mindenestül:
Az elit, vagyis az életrevalóbbja
Áthajózik a Holdra, Marsra és egyéb kihűlt
Égitestekre, és ott, a hasznosítható
Kőzetek között vastag űrruhában,
Műoxigénberendezéssel élve
Folytatják technológiájukat.
A földet meg itt hagyják ebadóba.
Hát nem látod? már most úgy bánnak vele,
Mint ahonnan költözni készülődnek,
És csupa olyan képet festenek,
Ami éppen oda illenék, a földi
Nehézkedésen túli művilágba
Fejlett ízlésű dekorációnak,
Mintha tudnák, hogy ott megszabadulnak
Mindentől, ami itt fölösleges volt.
És senki sem tud egy Berzsenyi-sort sem.
És ott majd nem tűnik föl senkinek,
Hogy Istenfia nem követi őket.
megjelent Vas István RÁÉRÜNK c. kötetében, 54 - 56.p.
Szépirodalmi Könyvkiadó Budapest, 1983
Zolnay Pál 1972-ben készült FOTOGRÁFIA c. filmje DVD-n
"Nekem csak az lehet a tennivalóm, hogy nyitott szemmel és érzékeny füllel mászkáljak a világban, lekuporodjak a házban, legyen türelmem és szeretetem a sámlira leülni, és szóba állni valakikkel, meghallgatni a gondjait...” – Zolnay Pált, aki a magyar film egyik legeredetibb reformátora volt, mindig csak az érdekelte, „ami éppen születik.” A megismételhetetlen pillanatból sütő érzelmek, indulatok, s a mögöttük rejlő sorstragédiák, társadalmi anomáliák. A Fotográfia különös varázslata is Zolnay emberszeretetén, empátiáján múlt. Hősei, a Fotográfus, a Retusőr és az Énekes (Zala Márk Iglódi István és Sebő Ferenc) giccses, falra akasztható fotók és retusálatlan valóságok nyomában járva mindenkit meghallgatnak. Így botlottak a gyerekeit fájdalmában legyilkoló asszony történetébe is.
Képarány: 4:3Hang: magyar, 2.0Hossz: 80 percFelirat: angol
Extrák:
Kelj fel és járj! (1969) dokumentumfilm, r: Zolnay PálFotográfia (1971) dokumentumfilm, r: Zolnay PálSzilveszter (1974) kísérleti film, r: Ragályi ElemérFilmsámán - Zolnay Pál portréfilm (1995), r: ifj. Nádasdy László - részlet
Kelj fel és járj! (1969) dokumentumfilm, r: Zolnay PálFotográfia (1971) dokumentumfilm, r: Zolnay PálSzilveszter (1974) kísérleti film, r: Ragályi ElemérFilmsámán - Zolnay Pál portréfilm (1995), r: ifj. Nádasdy László - részlet
Köszönet Rás-nak, aki 2010. aug. 18-i posztjában fölhívta erre a filmre a figyelmet!
(Az Írók boltjában és a Kultúrbarlangban már kapható a DVD)
Hidvégi Máté - 1 mondat
De ahogyan az idő telik, ahogyan az ember ízleli, tanulja a halál szavait, ahogyan minden halad, áttűnik a maga útján, álomszerű városokon, kerteken visszafelé, egy ősi állapotba, a gyerekkoron át, a puszta és üres földhöz, ahol Isten lelke lebeg, úgy válik a hívő ember számára érdektelenné a szépség.
forrás (121.p)
Mérő László - 1 mondat
Ha valami nem racionális, abból nem következik, hogy irracionális, vagyis ésszerűtlen.
Vas István ZÖLD LÁNG
Zöld láng szemed alján, remeg és fényleni nem mer.
Jó így nekem, édes, ne siess a szerelemmel.
Figyelnek az istenek.
Mint erdei úton, köveken, holdtalan estén,
lépj lassan: a mélybe tekereg majd ez az ösvény
s lesz majd egyre keskenyebb.
Láttam puha lomb közt kanyarogni a halálba,
mindent, ami színes, belehullni ama lángba -
kivillant a puszta csont.
Szárnyas szerelemtől nehezült meg, ami könnyed,
sejtés lett a fátyla a finombőrü örömnek,
oly pontosan egybefont.
Zöld láng szemed alján, le ne csapjon a szivedre!
Két sors ha kibomlik ölelésben tüzesedve
s két lélek egy igaz láng:
boldog lobogásuk csupa illat a halálnak -
bűnhődnek a földön, akik egymásra találnak.
Bár magasra ne szállnánk!
Nyár van, de az ősz mély oboái belezengnek.
Szökjünk - mire jó, mondd, ha a könnyű szerelemnek
szép rácsain túllátunk?
Kezd már komolyodni ez a perc is, de te fékezz.
Őrizd meg az első napokat. Hadd legyen édes
a föld felé hullásunk.
Vas István DUM SPIRO SPERO
Levél idegenbe
Hát mégis kisütött a nap. Az őszi.
Engesztelés Napja. Elállt a szél.
Talán még beírnak engem egy évre
Az élet könyvébe. Ameddig élet
Van, boldogság is van, azt mondta Tolsztoj.
Én pedig azt mondom, hogy legalább
Egy esztendőre szükség van, amíg
Előkészíttetik az a kivégzés,
Még akkor is, ha csak egy pillanat
Lesz majd a lefolyása - kegyelemből.
No és kell az az év még arra is,
Míg egy feltételes találkozót
Ígér nekem. Nem, nincs jól mondva így:
Még félreért. Pedig feltétlenül
Találkoznunk kell. Csak a randevú
Feltételei tisztázatlanok:
A mikor és a bármilyen alakban.
S a hol? Az ám! Ez itt a bökkenő.
Mindegy. Lélegzem. Ez se kis dolog.
Még nem ment le a nap. Magára gondolok.
Darvasi László A Csin Akadémia beszámolója a szavak különféle természetéről
Mire hasonlít a szó?
Mivel a szónak története van, a szó olyan, akár az ember. Él, meghal, újraszületik. A szó mindig olyan, mint az az ember, aki használja, alkalmazza. A szó arra hasonlít, aki éppen kimondja.
És ha nem mondja ki?, kérdezte a tanítvány.
Akkor is hasonlít rá, válaszolta Lao Szu.
forrás: KAFKA Közép-európai folyóirat 2003. 12. sz. (30.p)
Géher István "...elkallódni megkerülni..."
a pillanatban teljes életed
összefut: megkezdődik, véget ér,
mint most az év. honnan hová vezet?
akitől kérdezhetnéd, nem beszél...
mint most az év: honnan hová vezet
a pillanatban teljes életed?
akitől kérdezhetnéd, nem beszél.
összefut - megkezdődik, véget ér...
akitől kérdezhetnéd, nem beszél:
mint most az év - honnan hová vezet?
összefut, megkezdődik, véget ér
a pillanatban teljes életed...
hét hét után: versből a versbe átég
a lélek. /ez is kockajáték/
Weöres Sándor KOCKAJÁTÉK
elkallódni megkerülni
ez volt teljes életem
jó volt tengerparton ülni
habok játszottak velem
ez volt teljes életem
elkallódni megkerülni
habok játszottak velem
jó volt tengerparton ülni
habok játszottak velem
jó volt tengerparton ülni
elkallódni megkerülni
ez volt teljes életem
jó volt tengerparton ülni
habok játszottak velem
ez volt teljes életem
elkallódni megkerülni
Weöres Sándor HATVANÖTÖDIK ÉV
A világ milyen kicsi és üres lett,
vagy én vénültem s zsugorodtam össze.
Tán óvja titkát, vagy a kérdezésem
abbamaradt, nincs.
Szürke síkságon halovány folyóvíz
partján fatuskók meredeznek árván,
s a fél-holt gallyak, kirügyezve itt-ott,
lógnak a habba:
ez lett az élet. Mire jó, ki tudja.
Ma már jövendő teleim sorától
inkább félek, mint a halál leendő
névtelenétől.
Imre Flóra ANAKREONTIKA
"a rózsa rózsa rózsa"
(Vas István)
a rózsa nem virágzik
csigolyák telve mésszel
magányos és nyomasztó
borongós évszak ez már
hiába a szemem zöld
szikrája lángra nem gyújt
hiába csúfolódva
ingerlő nevetésem
a haj láng-röppenését
régóta festenem kell
pedig a melleim közt
most is bársonyos a bőr még
pedig az ujjaimban
most is csodák remegnek
de kismadár-szívem már
riadtan hánykolódik
szelíd kezed nem óvja
fészekként verdesését
a rózsafát kivágták
alvadtvérszín virága
az emlékekben izzik
amíg még itt vagyok míg
a vér végképp megalvad
forrás : HOLMI 2010. szeptember, 1140. p.
Kassák Lajos KI GONDOL RÁM
Mindent megteszek
hogy békességem legyen.
De a békesség nem jön felém
hiába kiáltozok érte
hiába integetek fehér kendővel
az erkélyről.
Nagyon hosszú éjszakát éltem át
s lehet hogy eltévedtem.
A fal mögött szűkölök
a vörös téglafal mögött
melybe a feledés parancsát írták
vésővel
kalapáccsal.
Nincs is fehér kendőm
és erkély sincs itt.
Úgy zár be magányosságom
ahogyan a fát körülzárja a kérge.
Nem hallják hangomat
nem látják hogy jeleket adok le a világnak.
Egy fal mögött állok elfeledten.
Nem létező kincseimet
számlálom.
József Attila – Ágnes Vanilla: Óh szív! Nyugodj!
Óh szív! nyugodj!
Fegyverben réved fönn a téli ég,
kemény a menny és vándor a vidék,
halkul a hó, megáll az elmenő,
lehellete a lobbant keszkenő.
Hol is vagyok? Egy szalmaszál nagyon
helyezkedik a csontozott uton;
kis, száraz nemzet; izgágán szuszog,
zuzódik, zizzen, izzad és buzog.
De fönn a hegyen ágyat bont a köd,
mint egykor melléd: mellé leülök.
Bajos szél jaját csendben hallgatom,
csak hulló hajam repes vállamon.
Óh szív! nyugodj! Vad boróka hegyén
szerelem szólal, incseleg felém,
pirkadó madár, karcsu, koronás,
de áttetsző, mint minden látomás.
1928 vége
Kassák Lajos PÉLDABESZÉD HELYETT
Elítéltek, mert ártatlan voltam. Védekeztem, igaz, hogy nagyon lanyhán, s ők megmagyarázták, nincs nagyobb gonoszság az ártatlanságnál. Mesteri függőhidat és kilenc velencei bárkát ajánlottak fel szökésemhez, de én maradtam. Jézus és Barabás állhattak így Pilátus előtt, s én mosolyogva néztem, hogy a tömeg nem engem, hanem Barabást szabadítja ki a bírák karmai közül.
Elhurcoltak, mert bebizonyították, hogy ártatlanságom valóságos lázadás az emberek általános életmódja ellen. Igazuk van. Acélpenge az ártatlanságom, hosszú évezredek alatt kiagyalt méreg és modern golyószóró, főképpen pedig olyan néma jelkép, amely éjjel és nappal egyformán vádol.
Kigombolt gallérral, nyakkendő nélkül jártam, mintha csak életem, nyomorúságos életem kezdete óta a kötélre várnék, amiről majd úgy csüngök alá, akár anyja köldökzsinórjáról a rothadó gyümölcs.
Abból élek, hogy nem félek a haláltól. Élvezni tudom, ami tilos, s nem azt utálom, aki szolgál, hanem aki szolgálatot követel a gyöngébbtől. Kemény homlokom fájó idegeim bozótját rejti, halak, madarak és dús növényzet élnek sűrűjében, védenek árulóim és rágalmazóim ellen. Miután fejemre hullt ítéletük, a magam céljának mezsgyéjére léptem ismét. Megtaláltam otthonom s a színes asztali abroszt, amivel eltakarhatom fájdalmam. Nem állok meg az örvény szélén, úszom tovább az ár ellen.
Ó, gyönyörű, vad zuhatagok, mossátok el üledékét a múltnak.
Kassák Lajos MÁRIA ÍGY SZÓL A GONOSZ FÉRFIAKÉRT
Álljatok szóba velük, szegények ők nagyon. Nem baj, hogy emlékeztek rá: az utcán hevertek részegen. Azóta levezekelték bűneiket s ha újból berúgnak, ismét elmennek a templomba s Mária oltára előtt a kemény, hideg köveket öntözik könnyeikkel. A Szüz nézi őket és mosolyog. Mindannyiszor, ha férfi jön elé térdet hajtva, kedve lenne hangosan felnevetni. Ismeri jól ezt a fajtát. Nemsokára talpra állnak, kihívóan tekintenek majd körül s hogy hazafelé indulnak, lábbelijüket durván csapkodják a köveken. Mária jól ismeri az ilyen fickókat s azt is megbocsátja nekik, hogy kegyetlenül bánnak az asszonyokkal, akik az ő gyámoltalan nővérei. Haraggal elfordulhatna, megrovó szavakkal illethetné őket s ilyenkor szebb ő és fényesebb tekintetű, mint valaha is. Úgy véli, az ilyenek nem a fenyítéstől, hanem a türelmes jóságtól épülnek. Együtt érez asszonytársaival, de azért hasonló viselkedésre inti őket. Bántanak minket, mondja, de azért mi vagyunk az erősebbek. Dohányoznak, állandóan a szeszes italokat szomjúhozzák és kielégithetetlenek a szerelemben - nem elég istenverés ez a számukra? Én szánom szegényeket s ha segítségért fordulnak hozzám, közben járok értük.
Álljatok velük szóba, testvérkéim, mondja, nem megátalkodott gonoszok ők. Csupán szánalmasan tökéletlenek. Mire is jutnának, Istenem, ha nem lennénk türelmes szolgálóik és elvonnánk tőlük gyámolító segítségünk?
Cselényi Béla FRISS LEVEGŐ
ha a hideg megcsap
arcul kap
csak olyankor
olyankor szűnik
tűnik úgy mintha szűnne
mintha az évszak zuhanyt tartogatna
csak olyankor
a sötétben vagy előhívófényben
tűnik elő belőlem a gyermek
s valami nyákos összezártság egy-két abroncsa
elpattan korhadt dongáim körül
Budapest, 2009. XI. 25.
Darvasi László A Csin Akadémia legújabb történetei / Ősz
Mondjon valamit az őszről, kérték tanítványai Lao Szut. A mester nem sokáig habozott a válasszal.
Az égből hiányoznak bizonyos madarak.
Lator László SZÜRKE MŰTEREM
Váli Dezső képe
síkidomok formák elkülönülve
ez egy majdnem-geometria rendje
ha szürke hát hol itt a tiszta szürke
mögötte mintha cinkfehér derengne
a vékony ecsethegy rajzolta rácsnak
úgy feszül a külső fény szinte átcsap
már szinte benn a félszobányi térben
s mert a fekete kékesszürke barna
zárt mezeit hiába ostromolja
úgy árad úgy habzik hát rá a falra
hogy úgy világít az a fal fehéren
mintha nem is fal mintha semmi volna
csak a tárgyak csak azok izzanak
a forrástalan fényesség alatt
még fehérebben éppen csak kiválva
közegükből mégis szilárdan állva
szürkésfehér fehér és még fehérebb
dől neki merőleges feketének
függőleges vízszintes fekete
teremt egyensúlyt ad vázat a térnek
mert ez nem színek versengése de
lapok és síkok szerkezete
fehér fekete szürke barna tér
de legtöbb benne mégis a fehér
nem a festőállvány az asztalok
valami más ígéri hogy
ebben a festett térnél tágasabb
ürességben valami felszakad
hogy ez a senkié és semmié
ez a termékeny anyaméh
megnyílik befogadja és kiadja
azt ami még alig több mint a semmi
de bizonyosan meg fog majd jelenni
körülrajzolható alakja
1996
Borsos Miklós a fotóról
A fotó fiatal műfaj, mindössze száz éves. Eddig nem pótolta a képzőművészet portréit, mert csak a lencse látáshatáráig, tehát a meglévő dolgokig ér el a lehetősége. A képzőművészet pedig itt kezdődik.
Kívánom, hogy tízezer év múlva, ha még életképes egy fotóportré, Tizian öregkori, vagy Rembrandt portréja mellé lehessen tenni.
Bp. 1982. nov. 12.
forrás: G. Fábri Zsuzsa 40 arc 40 írás c. fotóalbumából, 23. p., Szépirodalmi Könyvkiadó Budapest, 1984
Szondi Lipót gondolatai 1939-ből
Az ember merjen más lenni, mint mindazok, akik őt egy emberkertben körülveszik. Az ember merjen jó lenni, akármennyi rosszat mívelnek vele és körülötte az emberek. Mi az, hogy rossz? Engem a sorsanalízis tanított meg arra, hogy rossznak lenni annyit tesz, mint még meg nem találni a helyes, adaequat vészkijáratot abból az ösztönvészből, melybe ösztönáramlataink sodortak. Azt mondtam, még nem! Tehát azt vallom: holnap vagy holnapután már másképp lehet.
*
A NAVA honlapján megnézhető egy 1984-ben készített interjú Szondi Lipóttal.
Lator László FÉLELMES NAPOK
Bozontos csend és félelmes napok.
Rózsára, tóra, darazsakra,
álmodban fenyvesekre révedsz,
sűrű lánggal égnek az árnyak,
villog mézszínű gyanta.
Virágok arcukat eltakarják.
Szikrák pattannak hűvös égen.
Lélegzetvisszafojtva hallgatózunk.
Vadlibák, halott nádasok
sárgán úsznak a szélben.
Este Isten zajtalanul bolyong.
Dombok háta vérben tündököl.
Megindulnak a rozsdaszín hegyek,
és fák szívében tűzzel felparázslik
az irgalmatlan fény, a kínzó mély gyönyör.
Darvasi László A Csin Akadémia beszámolója a szavak különféle természetéről ( részlet)
Szavak és szeretet
Gyakran előfordul, mondta Lao Szu, hogy nem szeretem a szavaimat, ők viszont lelkesednek értem. No és bizony az is gyakran megesik, hogy miközben én rajongva szeretem a szavaimat, ők ki nem állhatnak engem. Megesik az is, mester, hogy szereted a szavaidat, és ők viszontszeretnek?, kérdezte a tanítvány. Ó, hogyne, bólintott Lao Szu, ám az nem én vagyok.
forrás: a Goethe Intézet által 2003-ban kiadott KAFKA folyóirat 12. száma, 31. p.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)