Kányádi Sándor A PRÉDIKÁTOR KÖNYVE
1. részének 9. versére
Ami volt ugyanaz lesz majd
és ami történt ugyanaz fog történni…
kiszolgáltatottnak lenni mit jelentés ami történt ugyanaz fog történni…
kérdezte a kisebbik fiam vacsora
közben a torkomon akadt a falat
riadtan nézhettem mert a tizen-
harmadik évében járó kisfiú szinte
bocsánat kérően kezdte magyarázni hogy
az utcán egy néni meg egy bácsi a
bácsi káromkodott is a káromkodást
értette nehogy elismételd szólt
rá az édesanyja te is mindent meg
hallasz amit nem kellene no persze
mondtam csak úgy ide is oda is hát nem
ti mondtátok hogy kérdezzek meg mindent
tőletek amit még nem értek hát persze
mondtam megint fölálltam s az utcára
szolgáló nyitott konyhaablakot ösztö-
nösen behajtottam majd becsuktam
annak rendje és módja szerint a
feleségem meg a lépcsőházra szolgáló
ajtóra vont a tekintetével sebtiben
párnázatot oda is lépett mintha csak
arról akarna meggyőződni sikerült-e
értem már értem ne is magyarázzatok kösz
még azt is mondta üvöltötte a bácsi hogy a
végén minket is mint a zsidókat kösz
köszönöm a finom vacsorát megszánt minket
bement a szobába mi pedig szótlanul
tettünk-vettünk a góluszban gettóban élő
családok történelmétől s no persze a
csukott ablaktól hirtelen megáporodott
levegőjű harmadik emeleti konyhában
1984
Kányádi Sándor KETTŐS BALLADA
Ad notam François Villon
az eső egykedvűen csorog
piszkos állomásépület
feketézők és tolvajok
számigálják a pénzüket
a homlokzatra kent süket
betűknek is szakálla nőtt
növesztik titkon szőrüket
már a hatalmas meszelők
lopni erény az boldogul
ki hazudik a becsület
lassan némává szótlanul
ilyen hosszú áramszünet
rég nem volt mondja ki tüzet
kér és kacsintva mellbe bök
növesztik titkon szőrüket
már a hatalmas meszelők
csak az nem látja aki vak
csak az nem hallja ki süket
azt ami van s mit mondanak
mázolhatsz öles betűket
levedli minden épület
homlokzatok és gyártetők
növesztik titkon szőrüket
már a hatalmas meszelők
az élet csupa kisbetű
s akár bennünk a rémület
semmi sem örökéletű
hiába törvény rendelet
mert a sok kicsi sokra megy
s lesznek fejüket fölszegők
növesztik titkon szőrüket
már a hatalmas meszelők
olcsóbb lett volna s hasznosabb
bármilyen drága szemüveg
mely a látásra módot ad
kár volt a gyöngülő szemek
arányában a betűket
nagyítgatni jött csődre csőd
növesztik titkon szőrüket
már a hatalmas meszelők
koncul hiába vettetünk
csillapítani éhüket
a millióknak csak velünk
ideig óráig lehet
s a szítogatott gyűlölet
csak késlelteti az időt
növesztik titkon szőrüket
már a hatalmas meszelők
Ajánlás
Felség késő a szemüveg
annak kit elvakít a gőg
növesztik titkon szőrüket
már a hatalmas meszelők
1986
Weöres Sándor
NEM ÉLNI KÖNNYEBB
Nem élni könnyebb. Mert kígyómarástól
csak az fél, kinek forró az ere.
Még egy percünk se szűz az elmulástól,
a halál élő nyaka-kötele.
Megérint egy változatlan világról
pár kóbor sejtelem igézete:
mint mérnénk föl: valóság, vagy mese?
lehet-e kévét kötni napsugárból?
Nem élni könnyebb. S a szabadulástól
hogy fél, ki öl-zabál és kínba görnyed
s mint szélmalom, buzgón leget lapátol!
A fürdőben mennyi víg test ficánkol:
száz év, és óceánban tündökölnek.
Meghalni nem könnyű. Nem élni könnyebb.
csak az fél, kinek forró az ere.
Még egy percünk se szűz az elmulástól,
a halál élő nyaka-kötele.
Megérint egy változatlan világról
pár kóbor sejtelem igézete:
mint mérnénk föl: valóság, vagy mese?
lehet-e kévét kötni napsugárból?
Nem élni könnyebb. S a szabadulástól
hogy fél, ki öl-zabál és kínba görnyed
s mint szélmalom, buzgón leget lapátol!
A fürdőben mennyi víg test ficánkol:
száz év, és óceánban tündökölnek.
Meghalni nem könnyű. Nem élni könnyebb.
Tandori Dezső NEM AKAROK ÍRNI
Talán csak túl kevés kávét ittam.
De nem a semmi-írás a bevégzés.
Minden az addigiak folytatása,
legföljebb elakadás alakjában.
S ha csak az írásé lenne.
Wittgenstein: amiről nem lehet beszélni…
De ha az meg sincs. Az amiről.
Tematizálhatatlan.
Nem, hogy a kifejezést teljes kifejeződésnek tartom, csak
olyannak, amire válaszolnak. Csak létezés nélkül
lenne elegáns még a kiirtólagos elhárítás is.
Egész nap rovarokat irtok. De zavartalan működik agyam. Nem
az a lényeg, hogy EZ ne legyen, AZ ne legyen. A lényeg az,
hogy egyéb se legyen!
*
forrás: ALFÖLD, 2012. november
Bertók László Lehet, hogy most ez a Gulág?
Lehet, hogy csak a butaság
meg az ész harca, ami itt?
Hogy az egész azért folyik,
hogy ki harap, és mekkorát?
Hogy az igazság csak kabát?
Felvehetik hol úgy, hol így?
S aki nagyobbat hazudik,
az sétálhat benne tovább?
Lehet, hogy most ez a Gulág?
Csak elküldték az őreit?
S mivel ugyanúgy működik,
tele vannak a latrinák?
S hogy nincsen út, csak rajta át?
S hogy akkor egymásra kenik?
forrás: Magyar Napló, 1993. 26. sz.
Bertók László Emitt a mérleg, ott a súly
Amennyi öröm, annyi kín.
Emitt a mérleg, ott a súly.
Egy ötlettől megittasul.
Ragyog, mint sejt alatt a sín.
Ülni a pácban, mintha kinn.
Érezni, hogy beleborul.
Megfogni, akárhova nyúl.
Elképzelni, hogy trambulin.
Most attól, hogy milyen kicsiny.
Most mérleg nyelve közt az ujj.
Most antianyag, hogyha hull.
Most legnagyobb lyuk a rutin.
Nevet a hülyeségein.
Belepusztul, hogy viszonyul.
forrás: KORTÁRS, 1993. 5.
Bertók László Én azelőtt fák és füvek
Én azelőtt fák és füvek,
végtelen voltam, kapcsolat,
ahol a fény és a meleg,
világgá szédül az anyag.
Engem nem fogott, hogy megyek,
de bennem keringett a nap,
húzták egymást a részletek,
a megoszlás volt a tudat.
Nekem annyi volt, ami egy,
hogy viszonyítsam magamat,
sejtről-sejtre ha lehetek,
milyen az egész, ha szabad.
Én nem akartam képzetet,
csak éreztem, hogy szétszakad.
Bertók László Mindig csak egy-két emberen
Mindig csak egy-két emberen,
legtöbbször egyen múlt, ahogy,
de mintha ő is, jobb, ha jobb,
csak hagyta volna, hogy tegyem.
Mindig csak addig, hogy nekem,
hogy valami közvetlen ok,
mert viszik, mert attól mozog,
mert az én bűnöm, hogyha nem.
Mindig csak az iszom, eszem,
hogy szeretek és meghalok,
s hogy annyi mindent gondolok,
hogy kell, hogy valaki legyen.
Mindig csak, hogy most és velem,
s hogy vége, mert magam vagyok.
legtöbbször egyen múlt, ahogy,
de mintha ő is, jobb, ha jobb,
csak hagyta volna, hogy tegyem.
Mindig csak addig, hogy nekem,
hogy valami közvetlen ok,
mert viszik, mert attól mozog,
mert az én bűnöm, hogyha nem.
Mindig csak az iszom, eszem,
hogy szeretek és meghalok,
s hogy annyi mindent gondolok,
hogy kell, hogy valaki legyen.
Mindig csak, hogy most és velem,
s hogy vége, mert magam vagyok.
Bertók László Igen, egészen eltörött
Igen, egy hajszálon, uram.
Az innen és onnan között.
A se itt, se ott ahogyan.
Az itt is, ott is, ami köd.
Igen, egészen eltörött.
De mintha éppen most, olyan.
Ragasztok, foltozok, kötök.
Külön-külön is annyi van.
Igen, el kéne okosan.
Fogni a, szépen, mielőtt.
Mintha én volnék a lovam.
Mintha nem is menekülök.
Igen, ez se több, az se több.
De azt képzelem, hogy magam.
Jiddu Krishnamurti Nincs más forradalom (részlet a XIV. fejezetből)
A múltnak a jelenbe emelése, a jelenbeli mozgásnak a múlt fogalmai szerinti értelmezése tönkreteszi a jelen szépségét. Erre az országra, és szinte minden országra ránehezedik a hagyomány, amelynek erős védősáncai vannak a legelőkelőbb otthonokban éppúgy, mint a falusi kunyhókban. Nincs a hagyományban semmi szent, bármilyen ősrégi vagy modern is az. Az ész a tegnap emlékét cipeli magával, ez a hagyomány, és fél szélnek ereszteni, mert nem képes szembenézni az újjal. A hagyomány biztonsággá válik, és amikor az elme biztonságban van, akkor hanyatlásnak indul. Teher nélkül, boldogan, minden erőlködés nélkül kell végigmennünk az úton, anélkül hogy megállnánk bármilyen síremléknél, amelyet akár hősöknek, akár társadalmi, vagy vallási hősöknek emeltek - egyedül, csupán a szépség és a szeretet társaságában.
Erős László Antal fordítása
forrás :Terebess Kiadó, Budapest, 2001. 57. p.
Márai Sándor Füves könyvéből
Az okosságról és a bölcsességről
Az okos emberek mindig fárasztottak, kimerítettek. Társaságukban úgy éreztem magam, mint valamilyen rosszhiszemű vizsgán. Örökké figyelnem kellett, mert ők is figyeltek engem, összehúzott szempillák alól, mint a vadász a vadat, vajon helyesen felelek-e okos megjegyzéseikre, elég okos vagyok-e ahhoz, hogy ők, az okosak, szóba álljanak velem? Nem, az okosak mindig fárasztottak. S nem is tudtam meg tőlük soha, semmi lényegeset. Többnyire csak azt magyarázták meg, miért nem jó valami: az élet, egy ember műve, a tavasz vagy az ősz? De azt, hogy az élet jó is, a halál természetes, az ember nem egészen reménytelen, nem mondották soha; mert okosak voltak.
Az okosság nem bölcsesség. Az okosság készség, idegrendszerbeli és értelmi fürgeség. A bölcsesség az igazság, a megnyugvás, az elnézés, a tárgyilagosság és a beleegyezés. Az okos emberek soha nem bölcsek, túl izgatottak ehhez, mintegy állandóan megrészegednek okosságuktól; de a bölcsek mindig okosak is, s ugyanakkor többek ezeknél, mert nem akarnak bizonyítani semmit. Az okosak társaságát kerüld, mert felizgatnak és végül megsértenek. A bölcsek társaságát keresd. Az okosakkal lehet beszélni. A bölcsekkel lehet hallgatni.
Oravecz Imre Öregség
Ami fiatalon ismeretlen volt,
az most mindennapos,
ami játszi könnyű,
az nehéz, vagy lehetetlen,
ha leguggolok és felegyenesedem, a fejembe tolul a vér,
a magasban tériszonyom van,
ha varrni akarok, már szemüveggel sem tudom tűbe fűzni a cérnát,
beszélgetés közben a mondat közepén elfelejtem, mit akartam mondani,
ha változtatni kell a napirendemen, ideges leszek,
ha nem találok valamit, pánikba esem,
ha fáj valamim, mindjárt a legrosszabbra gondolok,
kaland lett az életem.
Győrffy Ákos Ez a világ nem
A Vigilia 2012-es decemberi körkérdésére: Miben hiszek? Mi tehát ", Az én Crédóm?"
Nincs az a marhabélyeg, mit meg ne érdemelnék. Kezdhetném így, Pilinszkyvel, és talán most érdemes is ezzel kezdenem. Nincs hitem. Ha igazán rövid akarnék lenni, ezt az egy mondatot írnám csak ide. Minden más felesleges, amit még hozzátehetnék. Az, hogy nekem nincs, nem jelent semmit. Nem számít az égadta világon semmit, hogy van-e vagy nincs. A hit gyengeség, önáltatás, mondhatnám, és akkor ugyanannyira lennék igazságos, mint amennyire nem. Isten léte nem hit kérdése. Éppen ezért nem hitre van szükségem, hanem arra, hogy eszembe se jusson a hit. Ha eszembe jut, bajban vagyok.
Ne kelljen erre gondolnom. A hitre való rákérdezés már önmagában egy súlyos krízis tünete. Mert a kérdés végső soron Isten létére vagy nemlétére vonatkozik. Van-e Isten? Sokak szerint nincs. Sokan hiszik úgy, hogy van. De azt hinni, hogy van, az mit jelent? Miféle viszony az, ami egy feltevésen alapul?
Itt ülök a fáskamrában, éjjel. Odafent, a házban egy múlt héten született baba szuszog a kiságyban, mellette egy négy és fél éves kisfiú, kettejük mellett az anyjuk. A fáskamrában nagyjából egy hónapra való fa. Illatos, száradó diófa. Október vége felé járunk. Közeledik a hideg. Ennyi fával nem húzzuk ki a telet, már karácsonyra sem marad belőle semmi. Mi lesz. Nincs pénz, gyűlnek a csekkek a finom ízléssel díszített fadobozkában a konyhapulton. Mi lesz. A házon több milliós hitel, öregember leszek már, mire az utolsó részletet leemeli majd a bank a számlámról a beláthatatlan jövőben. Mi lesz.
Nem szokásom a magam semmis kis ügyeivel előhozakodni, és hogy most mégis megteszem, annak pusztán az az oka, hogy jelezzem: Ebben az életállapotban sem fogalmazódik meg bennem a hitről való gondolkodás igénye. Ez nem fennhéjázás, dehogy. Nem tudok semmit, így hát nem is állíthatok semmit, csupán azt, hogy számomra soha nem volt kérdés Isten jelenléte, távolléte, vagy nemléte. Gyerekkoromban, úgy tűnik most innen, nagyon közel volt. Ahogy az anyjához volt közelebb az ember. Pedig most sincs távolabb, csak a kosz lett közben vastagabb a bőrömön. Itt van. Hol?
Sehol. Belül. Kívül. Mindegy. Nincs a világban. Ez a világ nem az otthona. Ráfordítottuk a kulcsot a zárban, amikor kopogtatott. Mint a rühes macskát, úgy rugdostuk el a küszöbről. De végül is ez is mindegy. Ezt a világot a hiányával szereti. Hűlt helyével vigasztal. De engem ez a világ nem érdekel. Nincs benne semmi, ami érdekelhetne.
Délután egy halott vörösbegyet találtam az ablak alatt. Nem vette észre az üveget, nekirepült és a nyakát szegte. Azt hitte, az ég az, mert tényleg felhők jártak az üvegen. Hullik a makk, kopog a tetőkön. Vaddisznókonda jár a kertek alatt. A Vénusz bevilágít a homályos kamraablakon.
forrás : Vigilia, 2012. december (pp. 905-906.)
Paul Valéry Európa nagysága és hanyatlása /részlet, pp. 5-6.
 |
| Egyetemi Nyomda, 1945 Kis tanulmányok sorozat |
Tegyük fel, hogy kezedbe adják a teljhatalmat. Becsületes ember vagy és szilárd az elhatározásod, hogy a tőled telhető legjobbat teszed. Jófejű ember vagy; szellemed világosan szemléli a dolgokat, el tudja képzelni az összefüggéseket. És végül: szabad ember vagy, olyan magas és hallatlanul fontos rangban, hogy személyed, magánérdekeid megsemmisülnek, vagy összehasonlítva azzal, ami előtted van, ami még vár rád, jelentéktelenek. Még az, ami annyi mást megzavarna, a merénylet gondolata sem zavar meg és az, amit várnak tőled, se nem félemlít meg, se nyomasztólag nem hat rád.
Nos, mit teszel? Mit teszel - még MA?
fordította: Kemény Katalin
Arthur Miller - 1 mondat
Egy korszaknak akkor van vége, amikor az alapját képező illúziók elpárologtak.
Egy kérdés, egy válasz
Apor Noémi és Weiner Sennyei Tibor a szegedi egyetemi lapban (Bölcső, 2003. március 11. sz. 21-23.p.) készített egy interjút Krasznahorkai Lászlóval.
- Mit üzen azoknak a fiataloknak, akik egy " apró ablak" mögött olvassák a regényeit?*
- Azt üzenem azoknak, akik Krasznahorkai László könyveit olvassák apró ablakok mögött, hogy ne fedjék fel önmagukat. Ne adjanak életjelet magukról se nekem, se másnak. Vegyenek fel védőszíneket, vonuljanak a legradikálisabb inkognitóban a föld alá, és várjanak ott, mert egyszer eljön a kétségbeesésnek egy olyan mélyfoka, amikor hívni fogják őket. Azt pedig, hogy erre a hívásra hogyan felelnek, döntsék el majd ők maguk.
* a kérdés visszautalás Keresztury Tibor és Székely Judit "Nincs már sehol semmi" c. interjújának utolsó kérdésére adott K. L. válaszra
Restár Sándor BELSŐ SZÁMŰZETÉSBEN
nem szeretek én már
beszélgetni
– talán már
nem is tudok
:
furcsának tűnnek
a számat elhagyó
(szaggatott) elhaló mondatok
:
bár elmegyek néha társaságba hajdan-volt ismerős ős-világba
– ilyenkor
bizton hülyének néznek
pedig csak elfáradtam – én lettem idióta
vagy a világ?
– mely körbevesz
megfojt
megaláz
:
itt ülök HAZÁM:
MAGYARORSZÁG! – belső száműzetésben
Hollywood kerítéseinél – idegenként az agymosásban
ellenkommandósként
az éjszakában
: agyamban mélyül
a balkáni bazár
– nem szeretek
beszélgetni már…
*
forrás: Kortárs 2001. 4. sz.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)