Parancs János VILLÁMFÉNYBEN
Kondor Béla emlékére
Angyalok és megoldások nincsenek.
Tétova előkészületek. Madzaggal összekötözött
szerkezetek, zakatoló gépek. Jövés-menés.
Véletlen találkozások, egyhangú monológok.
A fal mögött fenyegető, vad ketyegés.
Gyerekes szorgalom és lankadatlan,
szorongó készenlét az elhagyatott házban.
Ostoba reménykedés. Mocskával, szégyenével
hová, kihez fordulhatna az, ki bűntelen?
Ki az út szélére lökve megfontoltan
lángoló jeleket rajzolgat a porba, és
az elfoszló, kicsiny dolgokat is megnevezi?
Hová, kihez fordulhatna az, ki nem alkuszik?
Ki a nyilvános melldöngetéseket elkerüli?
Körülötte gyanakvó szolgalelkűség,
ólálkodás és szimatolgatás. Rosszindulatú,
burjánzó föltételezések. Figyelmeztetések.
Répafejű, sandatekintetű borzas alakok.
A magány nyirkos vermei. Hűtlen,
gyilkos eszmék. Omló falak és iszapos,
ólomszürke táj. A fogvacogtató alkohol.
Mert nincs remény és hiába hazudozol.
A barátokat a föld nyelte el. Csak a szánalom
fojtogató gyűrűi, a hisztérikus utálkozás.
A csörtető, gonosz hatalom megindul ellened.
Botladozva hátrálsz, és távolodnak,
elúsznak hidegen a világ dolgai.
Egyre kifosztottabb, kopárabb folyosókon.
A végtelen örvénylő partjaihoz egyre közelebb.
Mert a hívás egyre erősebb s könyörtelenebb.
Angyalok és megoldások nincsenek.
Tétova előkészületek. Madzaggal összekötözött
szerkezetek, zakatoló gépek. Jövés-menés.
Véletlen találkozások, egyhangú monológok.
A fal mögött fenyegető, vad ketyegés.
Gyerekes szorgalom és lankadatlan,
szorongó készenlét az elhagyatott házban.
Ostoba reménykedés. Mocskával, szégyenével
hová, kihez fordulhatna az, ki bűntelen?
Ki az út szélére lökve megfontoltan
lángoló jeleket rajzolgat a porba, és
az elfoszló, kicsiny dolgokat is megnevezi?
Hová, kihez fordulhatna az, ki nem alkuszik?
Ki a nyilvános melldöngetéseket elkerüli?
Körülötte gyanakvó szolgalelkűség,
ólálkodás és szimatolgatás. Rosszindulatú,
burjánzó föltételezések. Figyelmeztetések.
Répafejű, sandatekintetű borzas alakok.
A magány nyirkos vermei. Hűtlen,
gyilkos eszmék. Omló falak és iszapos,
ólomszürke táj. A fogvacogtató alkohol.
Mert nincs remény és hiába hazudozol.
A barátokat a föld nyelte el. Csak a szánalom
fojtogató gyűrűi, a hisztérikus utálkozás.
A csörtető, gonosz hatalom megindul ellened.
Botladozva hátrálsz, és távolodnak,
elúsznak hidegen a világ dolgai.
Egyre kifosztottabb, kopárabb folyosókon.
A végtelen örvénylő partjaihoz egyre közelebb.
Mert a hívás egyre erősebb s könyörtelenebb.
Kondor Béla OSZLOPOK
Ezüst kő-kövön arany számjegyek
hevernek lüktetőn.
Eljött az idő, halálos oszlopok
körbemutatnak, körbe.
Átlőttszívű szenvedély, befulladt
kormos imafüzér.
Becsorgott vízér, szenvedély, kormos
lerobbant oszlopok körben.
hevernek lüktetőn.
Eljött az idő, halálos oszlopok
körbemutatnak, körbe.
Átlőttszívű szenvedély, befulladt
kormos imafüzér.
Becsorgott vízér, szenvedély, kormos
lerobbant oszlopok körben.
Károlyi Amy HÉT TANÚVALLOMÁS
1 Mikor Kondornak el kellett hagynia a főiskolát, háromnegyed évig keszonmunkás volt a földalatti-építkezésen.
2 Barcsay, Koffán, Ék kari ülésen jelentették ki: az itteni tanárok jövőbeli érdeme az lesz, hogy tanárai voltak Kondornak.
3 Külföldre menni nem akart. Az volt a pihenése, hogy egyik faluból ment a másikba, és megjavította a templomok asztmás orgonáit.
4 Maga-készítette vésővel munkálta meg a fát.
5 Az alkoholista Kondor ragaszkodott a hetenként áthúzott ágyhoz, a napi friss inghez és friss meleg ebédhez.
6 Tudta a kézműves-igazságot, a szerszám csak akkor használható, ha tisztán és rendben tartják.
7 Feleségei (I., II.) imádták és szolgálták, míg végül is az életösztön erősebb volt bennük, és elmenekültek.
forrás: Vers és napló, Szépirodalmi könyvkiadó, 1981 (pp. 65-66.)
Károlyi Amy SZŰRŐ
Majd leülepszik a nagy kavargás.
Az iszap sok, az arany kevés.
Az idő, a nagy teaszűrő,
kiszűri pár ember nevét.
Majd elvonul az ár, a piszkos,
sodorva hangos trombitákat,
s arany betűk jelzik a mélyben,
hogy kire roskadt rá a század.
forrás: Károlyi Amy A TŰ FOKA c. kötet,
Orpheusz Kiadó, Budapest, 1996. pp. 119-120.
Kántor Péter A KÖLTÉSZET DICSÉRETE
Egy fura nevű pali mondta...
Mit is? Már elfelejtettem.
Ja igen. Egy másik meg
a vonat alá ugrott. Mint a barna
éjfél, azt mondta. De nem ő.
Az egy egész más ürge volt. Bár
hogy mitől más? Már rég halott mind.
Vagy nem? Legalább nem fáj nekik
az égő élet. A kurva Rozi.
Volt bennük valami cukorkabolt
ahonnan előrángatták az édességet.
Mint a Mont Blanc csucsán a jég.
Meg hogy puncs égő szeme kékje.
Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék.
A napraforgóról karattyolt valamit.
forrás: Kántor Péter HOGY NŐ AZ ÉG Magvető kiadó, 1988.
Lope de Vega SZÖKNI, MARADNI
Szökni, maradni, maradozva menni,
S a távozóban nem övé a lélek;
Édes dalát hallgatni egy szirénnek,
S az árbocfához odakötve lenni,
Tornyunkat futó homokra tenni,
Elfogyni, ahogy a gyertyák elégnek,
Égből hullt démon, akit hajt a végzet,
Soha megbánni, soha megpihenni,
Kölcsön türelmet puszta hitre kérni,
Némult magányok közt beszélni bátran,
Öröknek vélni, mit elfúj a holnap,
Igazságok helyett gyanúban élni:
Ezt nevezik hiánynak a világban,
Lélekben lángnak, életben pokolnak.
Vas István fordítása
S a távozóban nem övé a lélek;
Édes dalát hallgatni egy szirénnek,
S az árbocfához odakötve lenni,
Tornyunkat futó homokra tenni,
Elfogyni, ahogy a gyertyák elégnek,
Égből hullt démon, akit hajt a végzet,
Soha megbánni, soha megpihenni,
Kölcsön türelmet puszta hitre kérni,
Némult magányok közt beszélni bátran,
Öröknek vélni, mit elfúj a holnap,
Igazságok helyett gyanúban élni:
Ezt nevezik hiánynak a világban,
Lélekben lángnak, életben pokolnak.
Vas István fordítása
Tollas Tibor FÁBÓL FARAGOTT LITÁNIA
Életfa, szemöldökfa, karfa, ajtófélfa,
kapufa, mesterfa, sátorfa, aprófa, tűzifa, gallyfa,
ágfa, hasábfa, szálfa, nótafa, májusfa,
látófa, termőfa, csudafa, tulipánfa,
családfa, nemzetségfa, világfa, mesefa, rovásfa,
rózsafa, párnafa, gyümölcsfa, csemetefa,
karácsonyfa, tilalomfa, hámfa, járomfa,
haszonfa, kaptafa, bányafa, dongafa,
piszkafa, sodrófa, sulykolófa, hajítófa,
csapófa, szárítófa, szégyenfa,
támfa, gyámfa, keverőfa, simítófa, mintázófa,
talpfa, vállfa, gömbfa, díszfa, bálványfa,
boldogasszonyfa, sasfa, istenfa, égigérő-fa,
lármafa, szolgafa, bitófa, fejfa, kopjafa,
koszorúfa, keresztfa.
forrás
kapufa, mesterfa, sátorfa, aprófa, tűzifa, gallyfa,
ágfa, hasábfa, szálfa, nótafa, májusfa,
látófa, termőfa, csudafa, tulipánfa,
családfa, nemzetségfa, világfa, mesefa, rovásfa,
rózsafa, párnafa, gyümölcsfa, csemetefa,
karácsonyfa, tilalomfa, hámfa, járomfa,
haszonfa, kaptafa, bányafa, dongafa,
piszkafa, sodrófa, sulykolófa, hajítófa,
csapófa, szárítófa, szégyenfa,
támfa, gyámfa, keverőfa, simítófa, mintázófa,
talpfa, vállfa, gömbfa, díszfa, bálványfa,
boldogasszonyfa, sasfa, istenfa, égigérő-fa,
lármafa, szolgafa, bitófa, fejfa, kopjafa,
koszorúfa, keresztfa.
forrás
Károlyi Amy Leporello
Mintha valaki más élte volna mindezt
mintha valaki más
szedett volna össze tetőcserepet
szélfútta zsindelyt
mintha valaki más
én meg csak ülök s bámulok
mint küszöbön a kisgyerek
kezéből hullott kifli-végre
poros lett és ő pityereg
forrás: Károlyi Amy A szobrok elindulnak
Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1986, 202. p.
Részlet Károlyi Amy Vers és napló c. kötetéből
W. S. LEVELE egy diáklánynak.
1. 40-50 évi tapasztalataim szerint a költészetben csak egy a fontos: hogy az ember igyekezzék szuggesztív, tartós verseket írni, melyek száz év múlva is eleven olvasmányok lehetnek.
2. Nem találom önmagamat? Lehet. Nem is keresem. Mert valamely önfeláldozásban legalább részben elveszteni önmagunkat, sokkal jobb, mint megtalálni.
3. Poeta natus és poeta doctus: nem ellentét. A született költőnek tanult költővé kell fejlesztenie önmagát.
4. "Virtuóz játékosság" – csak látszat. Mennél könnyedebbnek látszik az eredmény, többnyire annál több munkát és időt kíván.
(1976. november)
forrás: Vers és napló, Szépirodalmi könyvkiadó, 1981 (17. p.)
Petri György BIBÓ TEMETÉSE
Folyton eleredt az eső, azon gondolkoztam, vajon a jóisten
a mi oldalunkon áll-e, ezt idézte mindig rosszkor felböfögő humorom.
Az óbudai temető bejáratánál, hol az eget, hol az érkezőket,
hol a hemzsegő fényképészeket kémlelve, tudtam, kell itt
lennie kocsmának, minden temetőnél kell lennie,
közben útbaigazítottam a nóbelebb vagy járatlanabb vendégeket,
micsoda év, gondoltam, micsoda hullazápor, pedig még nem
tudhattam, mennyi van hátra, hányat, kiket, mit visz el ez az év,
így morfondíroztam, amíg figyeltem az érkezőket, pontosabban azt,
kinek van pofája idetolni a képét, és ki nem jön el,
így szinte nem is tudom, kik voltak ott, a jogosultakat
átengedte figyelmem, az érdem tantuszát akik bedobták a fénycellába,
ki-kisütött a nap, idegesítően, mint a vakuk, és megkerült a kocsma is,
ott gőzölögtünk jónéhányan a szertartás kezdetéig.
A cinteremben összetorlódott a hullaszag és a jelenlét.
A barátom sírt a hátam mögött, én úgy éreztem, hogy tanúja vagyok
valaminek, amiről majd nem tudok beszámolni,
úgy éreztem N. O. és P. Q. sírbeszéde során,
amit haladéktalanul kiértékeltek a sírgödör felé haladtukban
a résztvevők, miközben köszöntötték egymást és felfigyeltek egymásra
jellegzetesen temetési arcberendezéssel, csak a szemek mertek
mosolyogni és a hang a gyomorból szüremlett, mintha
használhatnának ezzel a halottnak, és ez tulajdonképpen helyénvaló,
így legalább valami nem volt funkcionális a temetésben, a feszengés,
a szordinó utalt arra, hogy idegen szobába léptünk illetéktelenül,
s ettől az egész napvilág egy pillanatra a sírgödör előszobája lett.
Ezt helyeseltem, mert makogásig-hebegésig kéne alázkodnunk, ha
meghal akárki.
Ez a kopár idétlensége a jelmezkölcsönzői gesztusoknak legalább
valami valódi helyett volt.
Útközben valakinek elmagyaráztam, hogy ki ki,
miért van itt, vagy miért nem szabadna itt lennie, vagy miért meg-
lepő, hogy itt van, aztán egy írótársam segített
elhelyezkedni egy másik írótársam mellett, emblématikusan
és némi iróniával, a fényképészek és a kései utókor számára
– mindkettőjüknek felfoghatatlanul – , szóval túlélői ocsmánysággal
helyezkedtünk, én, szégyen, el is röhögtem magam ezen,
meg azon, hogy a síron túl észrevettem átmeneti kedvesemet,
fekete alkalmi ruhában, és tudtam, hogy feleségem
rézsút a hátam mögött áll, és egymást nézik,
és ettől gondolataik igencsak elkalandozhatnak
az ideillő témáktól, megláttam Z-t, aki még nem tudhatta,
hogy az év hunyta előtt elteszi magát láb alól,
nem tudhatta, hogy valaki néz minket: van úgy, hogy súlyosan bólint,
máskor ujjal pattint, vagy együttérzően kacsint: elég?
Vagy egyszerűen kézzel söpör: kifelé!
Szóval még éltünk, amikor a hátára döntött lift vitte
Bibót a szuterénbe, honnan a halottak országába nyílik.
Egy nagy szürke vasajtón mennek át, nem is hallják
az élők kopogását. Azonnal elkezdődik
a minden érkezővel újból kezdődő játszma, amelynek címe:
Lehetséges Történelem. Erdei, Sztálin, Révai, Ravasz, Nagy Imre,
Lukács sietnek elébe, ezeket ismeri fel a tolongásban, és
kezdődik máris a Kiveszítma!
Károlyi Amy Vers és napló c. kötetéből
Károlyi Amy "MINDIG ÍGY VOLT E VILÁGI ÉLET"
nem éltek együtt, te meg a kor
az ínyed vermut-keserű
akkor is, ha vizet iszol
nem éltek együtt, te meg az időd
mindig kövekbe ütközöl
hol csónakok, hol gyűszűk a cipők
a kor nyakörvét hordod
te meg az idő
hol a gallér szorít
hol a cipő
nem élsz korodban? víz sodor
halak s hullák közt
forgat a kor
forrás: Károlyi Amy Nincs út Avilába c. kötete, Magvető Könyvkiadó 1982.
Wisława Szymborska STATISZTIKAI ÖSSZEFÜGGÉSEK
Száz emberből
Mindig mindent tud:
ötvenkettő.
Minden lépésnél habozik:
szinte mindenki más.
Kész segíteni,
ha gyorsan megy:
negyvenkilenc.
Mindig jó,
mert nem tehet másként:
négy – na jó, talán öt.
El tud ismerni, irigykedés nélkül:
tizennyolc.
Ifjan megbotlott
(de már vége):
nagyjából hatvan.
Akivel jobb szóba sem állni:
negyvennégy.
Örökké retteg
valakitől-valamitől:
hetvenhét.
Boldogságra képes:
legfeljebb huszonhárom.
Egymagában ártalmatlan,
tömegben megvadul:
több mint a fele, annyi szent.
Kíméletlen,
ha alkalma nyílik rá:
jobb, ha még nagyjából
sem tudjuk.
Visszatekintve bölcs,
nem sokkal több,
mint előre.
Az életből nem hoz ki, csak egy pár cuccot:
harminc
(bárcsak tévednék!)
Összecsuklik a fájdalomtól
és nem lát reményt maga előtt:
előbb-utóbb nyolcvanhárom.
Igaz ember:
alig harmincöt:
Vagy, ha úgy jobban érthető:
három.
Szánalomra méltó:
kilencvenkilenc.
Halandó:
százból száz --
ez a szám soha nem változik.
Kepes János fordítása
Wisława Szymborska kollázsai május 24-ig a Lengyel intézetben
 |
| fotó: Szláv textus blog |
interjú Michał Rusinekkel, Szymborska volt titkárával,
a W. Sz. Alapítvány elnökével a SZLÁV TEXTUS blogon
 | ||||
| A kép forrása |
A 140 kollázst tartalmazó angol és lengyel nyelvű könyv-katalógus
megvásárolható a pár hónapja nyílt GDANSK Könyvesbolt és Büfében!
*
A május 24-ig látható kiállítás rendezői üresen hagytak 2 m² -nyi felületet,
ahova a látogatók kitehetik a Szymborskának küldendő,
ott, helyben elkészíthető kollázslapjaikat.
Ez a kedvencem:
 | |||||
| fotó: Szláv textus blog |
Rónay György A kert
A b.-i vonalon, két állomás közt, körülbelül egyforma távolságra mind a kettőtől, van egy kis kert. Mindössze néhány négyzetméter, és a leglassúbb vonat ablakából is mindössze néhány másodpercre látszik. Se tanya, se kunyhó, se őrház nincs a közelében. Semmi, csak ez a kert, tavasztól őszig virágban.
Valaki eljön valahonnét, talán kilométerekről, és fölássa a földet. Magokat szór, palántákat duggat. A kert a legnagyobb aszályban is virít: valaki eljön valahonnét, és megöntözi a növényeket. Kút nincs a közelben; talán kilométerekről hozza a vizet, kora hajnalban vagy késő este; mert a kertben soha nem látni senkit. Semmi mást, mint a virágokat.
Kié lehet ez a kert ott a sínek mentén: ez a maroknyi virág a le-lecsapódó mozdonyfüstben? Kinek lehet fontos, hogy aki a világnak azon a pontján kinéz a vonat ablakán, tavasztól őszig virágot lásson?
Mindenesetre van egy ember, akinek fontos. Akinek az a fontos, hogy a virágait lássák, és nem az, hogy tudjanak róla. Egy Névtelen, aki a világnak azon a parányi pontján évről évre új lapot ír a virágaival egy Kódexba, amelyet még a leglassúbb személyvonat ablakából sem olvashatni tovább egy-két másodpercnél.
De aki olvasta, sosem felejti el. Az tudja, hogy van legalább egy pontja a világnak, ahol évről-évre kivirul ugyanaz a kert, ugyanannak a névtelen szorgalomnak a szeretetében.
Kié lehet ez a kert ott a sínek mentén: ez a maroknyi virág a le-lecsapódó mozdonyfüstben? Kinek lehet fontos, hogy aki a világnak azon a pontján kinéz a vonat ablakán, tavasztól őszig virágot lásson?
Mindenesetre van egy ember, akinek fontos. Akinek az a fontos, hogy a virágait lássák, és nem az, hogy tudjanak róla. Egy Névtelen, aki a világnak azon a parányi pontján évről évre új lapot ír a virágaival egy Kódexba, amelyet még a leglassúbb személyvonat ablakából sem olvashatni tovább egy-két másodpercnél.
De aki olvasta, sosem felejti el. Az tudja, hogy van legalább egy pontja a világnak, ahol évről-évre kivirul ugyanaz a kert, ugyanannak a névtelen szorgalomnak a szeretetében.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)