Parancs János LEVÉL A BARÁTOKHOZ


                                                       tanulj, hogy tanusíthasd: 
                                                       mozdulatlan bennünk a sikoly 
                                                       akár a zuhanás előtt tétovázó szikla 
                                                       az egyensúly bódulatában, – 
                                                                                 Thinsz Géza


Rossz vége lesz ennek itt, urak,
és ez előre megjósolható.
Kicsinyes győzelmek mámorában,
az idő bozótos senkiföldjén élünk,
de előbb-utóbb az egyikünk feje,
aztán egy másiké is, a porba hull.
És így tovább. És így tovább.
A sor tetszés szerint folytatható:
egyszerű számtani haladvány.
A szégyenletes esemény persze,
ideig-óráig valahogy elodázható.
Mások szerint, szerencse dolga az egész,
nem segít itt semmiféle furfang.
A sorsát így-úgy mindenki végigéli;
de nyomorult áldozatként
bukik a föld alá a cinkos is,
s ez  – vigasznak ugyan kevés –,
mégiscsak erőt ád, urak,
mégiscsak megnyugtató.








forrás: Az idő vonulása c. kötet, Magvető kiadó, 1980.  Bp.  51.o.

 

Deák László MAGÁRAHAGYOTT JÁTÉKOS



                                                 Parancs  Jánosnak


Ajkunkra fagynak a paródiák. A gúnyolódás.
Mint növekvő sötéttel fogy el szavunk.
Körülvéve a kiszámíthatatlannal. Ólálkodókkal.
Idegenekkel. Körülvéve idegesítő lelkendezéssel.
Felszínes beszámolókkal. Eredményjelző grafikonokkal.
Statisztikákkal. Tepsikben dermedő példaképekkel.
Miközben megfáradtan. Nyugtalanul. Keresgélve.
Összegyűrve, kisimítva, összegyűrve. Javítgatva.
Mentegetőzésképp oldalt pillantgatva.
Majd felszabadultan nevetgélve. Már belekomolyodva.
Mert immár elhúzták az óvodai zsineget.
Szétszabdalták. Szemétre lökték. Elhamvasztották.
Némely megmaradt részeit valakik a nyakukra tekerték.
Mások idétlen lanthúrt fabrikáltak belőle.
Megint mások autó-vontatókötélnek fogták be.
Kimeredt szemmel bámulunk. Feszengünk.
Egyes dolgokat még határozott hangon megvédünk.
Más dolgokkal már nem tudunk mit kezdeni.
Újra kínlódunk példatárak címszavaival.




Parancs János SZÁZADVÉG



nincsenek hőseink
csak tragikomikus pojácáink
önkéntes áldozataink
ravaszkodó bölcseink

a szellem bujdokol
helyét nem leli
a piactéren ágál
és nyújtja markát
van úgy hogy oda is
aztán ide is
(fordítva még gyakoribb)
vagy hallgat és
saját levében pácolódik
se rangja se becsülete

téveszmék rabjai
élveteg túlélők
lennénk valamennyien
de erre semmi mód
időnk csakhamar lejár
számunkra nem lesz
se mentség se magyarázkodás
elfogult lesz az utókor is
s nekünk biztos nem ád
se fölmentést se igazolást



Parancs János UTOLJÁRA



Egyet tanulj meg,
a többi járulékos ismeret:
az élőktől semmit se várj!
senkinek sem irgalmaznak,
sietve betöltik majd helyed.
De ami igazán számít,
azt ők sem tudják.
Egyedül kell rátalálnod,
ha van, a kivezető kapura.
Ezért figyelik árgus szemmel
minden moccanásod, távozásod.
Rajtad már csak a holtak,
a bolyongó lelkek segíthetnek,
csak az Isten, ha csakugyan létezik.





Parancs János A VÁLTOZÁSOK KEZDETÉN



               I
A szótlanságig komorodva
ahogy a tehetetlen kívülállók
figyeled az arcok változásait
a karneváli forgatagban
a maskarák ünnepi fölvonulását
a cselvetések ördöngős cikázását
Lesz ami lesz kiáltja az egyik
siklik és csavarodik a kígyó
meggyalázott kifosztott áldozatként
vonaglik a porondon és tekeredik
aki megszánja azé a kétes érdem
így hát azt rontja meg

               II
Amikor már rövid távon
nincs remény a folytatásra
előbb-utóbb megjelennek a csőrök
a csipogó éles kések és fűrészfogak
szétszabdalják és darabokra tépik
ami a látomásból még épen megmaradt
Amikor az ingatag hatalomért
illetve szabad rablásért koncokért
folyik az ádáz küzdelem
ti vergődő széplelkek álljatok félre
ilyenkor már nincs idő az érzelgésre
ilyenkor csont törik vétlenek is hullanak

               III
S ha majd a sorsunkról döntenek
a harc után a nagyhatalmak és a kishatalmak
ahogy már lenni szokott e földi létben
lesz-e erőnk ismét a megújulásra
hogy a baljós előjelek dacára is óvjuk
a szellem vézna lángját a gyorsan hamvadó tüzet?




Parancs János CUDAR IDŐK



recsegnek és ropognak ismét
a pántok, a világ eresztékei,
bárhová nézel, mindenütt riadalom,
úgy tetszik, visszatér újra a barbárság,
a képzeletben már minden megtörténik:
igazi vér csorog, igazi vér szivárog,
más eszmék nevében, de tűzzel-vassal,
ó, boldogítanának megint erőszakkal
a közveszélyes, lándzsarázó önjelöltek





Parancs János MINT A FRISS LEVEGŐ



látszólag ártalmatlanul,
lassan szivárog a hatalom édes mérge,
mintha nem is volna, valahogy úgy,
pedig életveszélyesebb, mint a lepra,
az alkoholnál, a drognál veszedelmesebb,
mintha uralkodhatnál mások felett,
ilyen mámorító érzéssel csalogat,
mégiscsak túljárhatsz a többiek eszén,
legyűrheted végre ostoba álmodozásuk,
és ez nagy csábítás, alig elviselhető
kísértés, hiszen csak egyszer élünk,
s ez is csak látszat inkább vagy képzelődés,
valami értelmes cél felé kellene terelni
a többieket, hogy rend legyen végre,
amit nem ismerhet fel akárki szolgalélek,
nem lehetsz hát egy senki, ha fölkínálkozott
ez a páratlan lehetőség, váratlanul csak neked,
ilyesféle cselekkel tőrbe ejthető, sajnos,
az emberek több mint kilencven százaléka,
s valójában ez a hatalom édes mérge





Parancs János ALAPELEMEK

                                               

                                                „Minden kicsi, változó, esendő. ” 
                                                                           Marcus Aurelius


Nincs hová eljutni.
Nincs mit elérni.
Illetve mindezt,
a változó világ sokféleségét:
álmait, útjait és céljait
önmagadban hordozod.
csak rajtad áll,
hogy mihez kezdesz
ezzel a tudással.

Őrizd a lángot és
másnak ne árts!
Ma, amikor a többség
már ön- és közveszélyes,
a jövő számára
az utóbbi intés
a fontosabb.

Hisz egyéni sorsunk
kimért és korlátozott.
Ahogy a bölcs császár
elmélkedései során
oly gyakran rögzítette:
ahová egy Szókratész,
ahová az ősök, a méltók,
s ahová a méltatlanok:
„ Odajutunk mi is... ”





Károlyi Amy A SZENVEDÉLYTELEN ZARÁNDOK



Milyen törékeny a vonzalom, barátság!
elromolhat egy mozdulattól.
Évekig épült, perctől leomolhat,
hol torony állt, szemünkbe száll a vak por.

Törheted fejed, igaz torony állt ott,
vagy porból, fényből épült délibáb volt.




Károlyi Amy ÁLOM, ANYÁMMAL



Mint akivel megfordult az ágy
úgy néztél más irányba
ültél sápadtan, gyengülőn
néztél egy holdi tájra

Minden égtáj és napszakasz
besűrüdött e pontba
és paplanod és lepedőd
fénytelen fénybe vonta

Minden földrész és tenger-ég
terült a tollas párnán
s te nem láttál két centire
a szemed nem talált rám

Világmindenség volt az ágy
a múlt és jelen ágya
már túljutott a félidőn
a test átváltozása




Károlyi Amy KIPIHENI MAGÁT A LÉLEK



nincs keresés
csak megtalálás
ez a végső hazatalálás

Tedd ezt. Ne tedd ezt :
véget érnek. Ellentétek
mint a bárányok összeférnek.
Kipiheni magát a lélek.
Összebékülnek napok-éjek,
volt aratások, volt vetések.

Nincsen erény és nincsen vétek
valótlanná válnak a tények
mint messzi harang-kondulás
elhangzottak az emlékezések

nem fojtogatnak többé kötések
képzelhetetlen szabadon
ring ama messzi kék tavon
kipiheni magát a lélek




 

Csoóri Sándor JÓSLAT



Eljön az utolsó tavasz, az összeomlás előtti
utolsó nyár is, de az ítélet újra elmarad.
A tettesek kisompolyognak sunyin a szobákból
az égboltot utánzó üvegcsillárok alól,
ki a szabadba, a fák közé
és összevegyülnek majd a reumás árnyékokkal.
A parkokban tücskök,
a jövendőmondó szobrok tövében
részegek öklendeznek. Nem kérdez senki semmit.
A kifosztottak arca földúltabb lesz, mint a bűnözőké.




Gömöri György POSTSZOC TÖREDÉK




                                            "Dúlt hiteknek kicsoda állít
                                              káromkodásból katedrálist? "
                                                                          Nagy László



vannak országok ahol
katedrálist ma már
kizárólag
káromkodásból lehet állítani
nincsen már tartós építőanyag
se acél se beton se hit
Ön hitt?
kérdi a csalódottat az önhitt – 
katedrálisok helyett 
emeljünk hát meghitt 
kegyhelyet kicsi kápolnát 
a mindig újszülött reménynek  




Székelyudvarhely


















 forrás


 Székelyudvarhely
Hunfalvy – Rohbock: Magyarország és Erdély eredeti képekben.
Darmstadt, 1856 – 1864. Lange.
Acélmetszet
Mérete: 160 x 247 mm lapméret, 123 x 170 mm képméret

Tandori Dezső regényének hátoldalszövege




Magvető kiadó, Budapest, 1992.

„Magyarországon most szinte mindannyiunk élete változásban, ha nem éppen válságban van. Az a stabilitás is megingott, amely az én életemet tulajdonképpen fura módon »Széchenyi jegyében« határozta meg: ötvenkettedik éve élek a Lánchíd és az Alagút mellett, látom az Akadémiát a nagy gróf művei érintenek meg naponta. Az emberélet stabilitását semmi sem helyettesítheti: mégis, valami váratlan fordulat »segítséget« hozhat, amolyan »bírjátok ki valahogy péntekig« jelleggel. Bécsben, Széchenyi István utolsó lakhelye környékén, Döblingben járva nem is sejtettem, hogy még ugyanaznap délután szenvedélyesen meg fog ragadni a nevezett nagy magyar egy további műve mármint az általa nálunk meghonosított mű, a lóverseny. Igaz, megannyi szeretett madaram pusztulása után kezdtek »jönni« a lovak. S rájöttem: mestereim Ottlik, Pilinszky, Mészöly Miklós, Nemes Nagy Ágnesműveiből a lovak már rég-rég szólnak hozzám. Bécset Párizs, majd a RajnaRuhr vidék lóversenypályái követték. Találtam egy különös, bódító szenvedélyességű lételemet, amely pótcselekvés is, nem is…erről a kavargásról, nagyon valósághűen és csupa hiteles mozzanatot sorakoztatva, tárgyszerű hűséggel is, szól ez a regény. Kopott szó: mégis a túlélés, a kibírás folyamatosságát keresem benne, ill. számolok be arról, hogyan lett meg a számomra, most átmenetileg, ez.”




Bisztray Ádám SZÉCHENYI



Félig leeresztett szemhéjad mögött
egy ország, ami csak lesz,
amivé nem lehetett.
A döblingi pisztolyra fogjuk
felfoghatatlan halálod,
nagy kőlapot fordítunk rád,
talán marasztalónak.
Két part közt egyensúlyozol
fent a súlyos vasfüzéren,
már nem Pesten és nem Budán.

S vakító sirályok rebegnek körül.