Popper Péter
Dhattatreya második koanja
A tanítvány elragadtatottan hallgatta a madárdalt. A Mester azt kérdezte:
- A rigóban gyönyörködsz-e vagy a füttyében?
- A rigóban! - felelte a tanítvány.
Akkor a Mester bekötötte a tanítvány szemét.
- A füttyében! - felelte a tanítvány.
Akkor a Mester gyapotot dugott a tanítvány fülébe.
Ebben a pillanatban a tanítvány megértette, hogy mi az, amit a Mester nem ért. A Mester megértette a tanítvány megértését, és megvilágosodott.
Sri Ramananda magyarázata : A rigó, a fütty, a gyönyörködés, a Mester és a tanítvány a valóság öt arca. Mindegyikben ott ragyog az egész. Vajha ötezerötszáz vagy ötvenötezer arca volna a valóságnak, mi a különbség?
Pandit Lal magyarázata : A szem fölösleges, a fül fölösleges. A rigó fölösleges, a fütty fölösleges. A Mester fölösleges. Elég a gyönyörködés.
Swami Dhattatreya magyarázata : Én ebből egy szót sem értek, hál'istennek. Ezért nem létezik a szó, nem létezik az értés, nem létezik a hála, és nem létezem én sem. Egyedül az Isten létezik.
Popper Péter Az önmagába térő ösvény Saxum kiadó Budapest, 2004. (4.kiadás: 13-14.p)
Gáti Kovács István
JÉGBEFAGYOTT ANGYALOK
Falvak szállnak -
házak, tornácok, piciny kutak,
csizmák, főkötők kavarognak.
Elmerülnek,
majd fel-felragyognak újra
a tébolyult, örvénylő szélben,
hogy aztán végképp -
végképp odavesszenek,
eltűnjenek örökre
érzékeink meleg közeléből.
El örökre,
ismeretlen kozmoszok ködében,
akár a mennyekből kitagadott,
jégbefagyott angyalok.
házak, tornácok, piciny kutak,
csizmák, főkötők kavarognak.
Elmerülnek,
majd fel-felragyognak újra
a tébolyult, örvénylő szélben,
hogy aztán végképp -
végképp odavesszenek,
eltűnjenek örökre
érzékeink meleg közeléből.
El örökre,
ismeretlen kozmoszok ködében,
akár a mennyekből kitagadott,
jégbefagyott angyalok.
Gáti Kovács István
VÁLASZTÁS NÉLKÜL
Fürösszön bár szerelem verítéke,
kulcsolják kezem páros bilincsként
vigyázó ujjak,
ünneplő szívem
ragyogjon, zúgjon
magasan havazott fejem felett,
röpüljek hunyt szemmel
lobogó harangok között,
vagy feküdjek némán sárga búzasuhogásban-
sintérek és végrehajtók
pontos tekintete kísér.
Ők ítélnek meg.
Ők kínálnak békét.
Ők ígérnek végső feloldozást is.
kulcsolják kezem páros bilincsként
vigyázó ujjak,
ünneplő szívem
ragyogjon, zúgjon
magasan havazott fejem felett,
röpüljek hunyt szemmel
lobogó harangok között,
vagy feküdjek némán sárga búzasuhogásban-
sintérek és végrehajtók
pontos tekintete kísér.
Ők ítélnek meg.
Ők kínálnak békét.
Ők ígérnek végső feloldozást is.
Gáti Kovács István
VADÁSZAT
Madarak csapódnak a fénynek
és hosszú, véres csíkot húzva a levegőben,
az ég alján rendetlen halomba tornyosulnak.
Még a könnyítő sírás sem adatik meg.
Csak az ujjak tehetetlen szorítása
az ablakpárkányon, a bejárati ajtó gombján.
Csak az ujjak fehéredése és fájdalma jelzi,
hogy élek,
hogy jelen vagyok
ebben az elzuhant délutánban,
ebben a véres csíkot húzó hazában.
és hosszú, véres csíkot húzva a levegőben,
az ég alján rendetlen halomba tornyosulnak.
Még a könnyítő sírás sem adatik meg.
Csak az ujjak tehetetlen szorítása
az ablakpárkányon, a bejárati ajtó gombján.
Csak az ujjak fehéredése és fájdalma jelzi,
hogy élek,
hogy jelen vagyok
ebben az elzuhant délutánban,
ebben a véres csíkot húzó hazában.
Gáti Kovács István
VIGYÁZZATOK
Szállnak felénk borzalmas májusok,
amik kíméletlen, fényes marokkal
tépik majd ronggyá
a felszentelt zászlók vörös ködét.
Közelednek olyan májusok,
amikor csatornák mélyén,
patkányok között lesitek majd,
hogy elhaltak-e fölöttetek a dörgő léptek?
Lehet, hogy én is ott leszek
abban a csatornában,
testetek melegét
vérem lángjával viszonzva.
Lehet, hogy ott leszek,
és eltűnődöm újra,
miért nem adatott meg nékem a kegyetlenség,
hogy ujjaimat
biztos abroncsként,
konok kötélként,
kényes nyakatok köré kulcsoljam?!...
amik kíméletlen, fényes marokkal
tépik majd ronggyá
a felszentelt zászlók vörös ködét.
Közelednek olyan májusok,
amikor csatornák mélyén,
patkányok között lesitek majd,
hogy elhaltak-e fölöttetek a dörgő léptek?
Lehet, hogy én is ott leszek
abban a csatornában,
testetek melegét
vérem lángjával viszonzva.
Lehet, hogy ott leszek,
és eltűnődöm újra,
miért nem adatott meg nékem a kegyetlenség,
hogy ujjaimat
biztos abroncsként,
konok kötélként,
kényes nyakatok köré kulcsoljam?!...
Dobai Péter
IMMÁR ECHO NÉLKÜL
"O laß doch immer hier und dort
Mich ewig Liebe fühlen;
Und möcht der Schmerz auch also fort
Durch Nerv und Adern wühlen!"
(Goethe: Sehnsucht)
Mich ewig Liebe fühlen;
Und möcht der Schmerz auch also fort
Durch Nerv und Adern wühlen!"
(Goethe: Sehnsucht)
Régen rajongó, lelkes verset írtál,
ha véletlen szál rózsát szirmokba nyílni láttál!
Régen nem számított az ünnepekkel teli naptár!
Ünnepek voltak akkor egészükben az évek,
a bátor, meztelen szerelmek, hű barátságok!
Ifjúságod nagyságos, áldott, fényes, káprázatos tavaszait
tengerek azúrja követte, tékozló, sugaras nyár!
Hangos, tiszta echót vertek hívásaid, kiáltásaid,
mosolyodat, nézésedet leányok testvéri mosolya,
élénk, nyugtalan pillantása viszonozta!
Régen nem vetted észre, hogy súlyos
platán fasorok süllyedő temetők felé vezetnek
s nem feledtél el egyetlen nevet, egyetlen arcot
sem, kivel életed, sorsod egyszer is találkozott!
Semmiről napi számadást senkinek nem adtál!
Könyvek fölött átvirrasztott éjszakáktól nem féltél, nem riadtál!
Erőd volt elég, éjféli, ajzó ölelésekhez,
virágzó szabadban veszett hajnali tánchoz!
Tomboló, tartóztathatatlan kedvvel élted életed!
- - - És íme... Lám! Mostanra minden jelentéktelen részlet:
valami múlt, elveszett egésznek emléke lett!
Miért, hogy nincs már rózsavers szívedben?
Miért, hogy nincsen lelkedben dal, ujjongás?
Miért nincs lázadás, se láz, se zsongás véredben?
Mitől lettek felismerhetetlen romokká mind a régi meghitt helyek?
És honvággyal hozzájuk visszatérni miért ijeszt?
Miféle terror verte le megnyilvánulásaid egyszemélyes
forradalmát?
- - - Vándora lettél soha meg nem tett utaknak!
Már nem tudsz másokban eltévedni, feléjük szökni!
Magaddal szemközt - világtalan - egymagad vagy...
Gáti Kovács István
GYÓNÁS UTÁN
A sírás fényénél
végre
megvilágosodtak
és helyükre kerültek a dolgok.
Csak az a szempár!
Az didergett tovább
épp oly bűnnel,
épp oly magányosan
a feltartózhatatlan folytatásban.
végre
megvilágosodtak
és helyükre kerültek a dolgok.
Csak az a szempár!
Az didergett tovább
épp oly bűnnel,
épp oly magányosan
a feltartózhatatlan folytatásban.
Csengery Kristóf
NEKEM AZ ŐSZ
Nekem az ősz sohasem volt barátom
de én sem vagyok barátja az ősznek.
Ha jön az október, borzongva látom,
hogy mint a denevérek, kergetőznek
a fasorban a levelek. Nem értem,
mi vonzó benne. Mért nevezi más
termő évszaknak minden részletében
reménytelenség, romlás, árulás.
Elhiszem: lehet csizmát húzni, forralt
bort inni, járni alkonyatkor az
erdei ösvényt, nézni a hegyoldalt,
ahogy párában áll. De a tavasz,
az mégis más! Nem is tudom, hogyan,
egyszer csak itt terem, s nincs rá szavam.
de én sem vagyok barátja az ősznek.
Ha jön az október, borzongva látom,
hogy mint a denevérek, kergetőznek
a fasorban a levelek. Nem értem,
mi vonzó benne. Mért nevezi más
termő évszaknak minden részletében
reménytelenség, romlás, árulás.
Elhiszem: lehet csizmát húzni, forralt
bort inni, járni alkonyatkor az
erdei ösvényt, nézni a hegyoldalt,
ahogy párában áll. De a tavasz,
az mégis más! Nem is tudom, hogyan,
egyszer csak itt terem, s nincs rá szavam.
Popper Péter
„Az ember akkor kezd el káromkodni, amikor nincs érve”
HVG 2010. április 22. csütörtök 22:54
A múlt héten elhunyt Popper Péter pszichológus magyarnak és zsidónak is tekintette magát. Az antiszemitizmus gyökereiről, az úgynevezett másságról, a magyar identitásról vallott saját nézeteiről beszélt a HVG-nek nem sokkal a halála előtt.
 | |||
| Fotó: Gordon Eszter |
HVG: Tulajdonképpen miért utálják olyan sokan a zsidókat?
P. P.: Ennek több oka van. A legelső talán az, hogy volt két zsidó, egy bizonyos Mózes és egy bizonyos Jézus nevű, akik elvették a szabad pogány életörömöt az európai kultúrától. Egy sokistenhívő kultusznak egész más volt a bűnhöz való viszonya, mert ugyan mondd már, Apolló megharagudott rám, elmegyek a tehénszemű Hérához, hogy védjen meg. Többpártrendszer volt. Az egyistenhit viszont diktatúra: egy kézből jön jutalom, büntetés; becsaphatatlan, lelkekbe lát. Azt a pogány életideált, hogy az ember élje meg az összes lehetőséget, amit az élet kínál, ez a két zsidó letiltotta.
HVG: De a zsidóellenesség – nevezzük akár antijudaizmusnak, akár antiszemitizmusnak – maga is éppen az egyistenhívő kultúrából jön...
P. P.: Van egy „1 százalék” című írásom, amelyben azt firtatom, miként lehetséges, hogy Magyarország népességének ma egy százaléka zsidó, sokan mégis úgy gondolják, hogy ez az egy százalék sanyargatja a 99 százalékot. Ebben az írásban végigkövettem a zsidókat ezek szerint nagyon is felértékelő antiszemita gondolkodásmódot, és azt találtam, hogy az teljesen zsidó intenció mentén nyilvánul meg. Ha azt mondja a zsidó vallás, hogy vért nem szabad enni, a levágott állatot ki kell véreztetni, akkor a maceszba kerül a keresztények vére. Ha a törvény 25 kézmosást ír elő egy napra, akkor a zsidó piszkos lesz és büdös, ha szexuálisan kemény korlátokat állít föl, akkor parázna, ha szociálisan olyan intézkedéseket hoz, hogy a mező szélét nem szabad learatni, mert az a szegényeké, akkor kapzsi; és így tovább. Az antiszemiták szemében a zsidó éppen abban lesz bűnös, amit tilt. Ez az egyik része a dolognak. Ami a másik okot illeti, egyszer én Izraelben, a Bar-Ilan Egyetemen elmondtam: engem borzasztóan zavar, hogy minden héten le kell csukni két rabbit, vagy azért, mert elsikkasztották a hitközség pénzét, vagy azért, mert túl mélyen nyúlkáltak a hívek feleségének a szoknyája alá. „Hát a tízparancsolat? Pont a rabbi? – méltatlankodtam. – Hogy lehet nagyobb bűn, ha nincs rajtam kipa, mint az, ha csalok és lopok?” Azt hittem, a hittudósok összeomlanak, de nem. Azt mondták: „Ha a zsidóság betartotta volna a tízparancsolatot, már rég nem lenne a világon. A zsidóság azért maradt meg, mert befedte a fejét, mikor a többiek hajadonfőtt jártak, nem evett sertéshúst, mert szombatot ünnepelt. Amit te formális vallásosságnak gondolsz, az tartotta meg a zsidóságot, évezredeken keresztül: a másság.”
| Popper Péter |
| „A múlt már nincs. A jövő még nincs. Egyetlen valóság: a jelen” – ilyen, látszatra egyszerű, józanságra törekvő ideákkal tanított az ország egyik legismertebb pszichológusa, az április 16-án, 77 évesen elhunyt Popper Péter. Több mint félszáz könyvet publikált, de szakértett és tanácsokat adott nem tudományos magazinoknak is. Előadásainak ezreit már-már előadóművészként építette fel. Lélektani munkásságának elemzői a hazai klinikai gyermekpszichológia megteremtése és a Magyar Pszichológiai Szemle évtizedes főszerkesztése kapcsán emelik ki tevékenységét. A baloldali szimpátiájára büszke és Horn Gyulát miniszterelnöksége idején tanácsadóként segítő Popper szépíróként is kipróbálta magát. Afféle népnevelőként szorgalmazta az önismeretet és a tudatosságot, erről szólt például A belső utak könyve című nagy sikerű, 1981-es műve. Valláspszichológiáról írva saját világnézetét öntötte szavakba Az Istennel sakkozás kockázata című 1995-ös könyvében. |
P. P.: A másság az identitáshoz kell. Ahogy a reklám mondja: más, mint mások. Vagyis a másság az, ami valakit megkülönböztet a többiektől. Például a zsidókat a keresztényektől. Nagyon más ez a két vallás annak megítélésében, hogy várni kell-e még a messiásra, vagy már eljött. Volt-e megváltás, vagy nem volt megváltás? A kereszténység egyrészt nem tudja megbocsátani a zsidóságnak, hogy nem ismerte fel Jézusban a messiást, másrészt rettenetes nagy szüksége is van a zsidóságra. Mert ha sikerülne kiirtani az utolsó zsidót a világból, akkor eltűnne az egyetlen nép, amely élő szemtanúja volt annak, hogy volt kinyilatkoztatás, és hogy Jézus valóban élt Júdeában. Zsidóság nélkül a keresztény teológia a görög mitológia mesedélutánjává zsugorodna. Meggyőződésem szerint ez az ambivalencia szüli az agressziót. Hogy kelletek is, meg a fenébe is veletek.
HVG: Tulajdonképpen mik a zsidóság ismérvei? Mitől zsidó a zsidó? Úgy tudom, önnek erre saját válasza van.
P. P.: Ilja Ehrenburgtól, az orosz írótól vettem. Van egy novellája, amelyben egy Julio Juanito nevű spanyol filozófustól Ehrenburg éppen ezt kérdezi. Mitől is zsidó ő, ha egyszer a táj, ahol él, a kultúrája, mindene orosz? A filozófus erre azt mondja neki és a társainak: játsszunk! Játsszuk azt, hogy minden szó elvész a világból, csak az „igen” és a „nem” marad. Ám a játék végére csak egy szó maradhat. Nekik pedig el kell dönteniük, melyik szó legyen az. Mindenki az „igen”-t választja, kivéve Ehrenburgot, aki azt mondja: „nem”. Na, látod, ettől vagy zsidó – mondja neki Julio Juanito. Ennek alapján azt gondolhatom, hogy talán már Ádám és Éva is zsidók voltak, mert azt mondták az Istennek, hogy nem. Ne gyakorolj felettünk hatalmat! Nem véletlen, hogy a zsidók minden forradalmi mozgalomban élen járnak, mert a „nem” vonzó attitűd.
HVG: A kiegyezés után, amikor beindult a magyar zsidóság asszimilációja, a zsidók zsidó vallású magyarok lettek. Aztán a holokauszt idején mégis faji alapon pusztították el őket. Tábor Béla filozófus a második világháború előestéjén úgy definiálta a zsidóságot, hogy az egyetlen vallás, amely faj, illetve az egyetlen faj, amely vallás. Hogy is van ez?
P. P.: A zsidók voltaképpen maguk is rasszisták, hiszen ahhoz, hogy valaki zsidó legyen, zsidó anyától kell születnie (régebben apától, de a szétszóratás után ez a szabály már nem működött, mert nem lehetett követni, ki kivel feküdt le). De én azt hiszem, hogy a zsidóság elsősorban se nem vallás, se nem faj, hanem inkább valamiféle gondolkodásmód. Én nem ismerek népet, amely a maga származását ne hőskölteményekben-legendákban fogalmazná meg. A zsidó azonban azt mondja, „rabszolgák voltak az én őseim”. Még dicsekszik is vele! Mindennek a fonákját nézi. A zsidó humor a legsajátosabb önbemutatás, amely nem eposzokban, hanem viccekben nyilvánul meg. Olyan viccekben, amelyeket aztán sokszor el sem szabad mesélni. Egyszer akartam írni egy könyvet a zsidó mentalitásról, viccekkel kezdtem, de az izraeli kiadó megrettent tőlük, és ki akarta cenzúrázni őket. Nem tudom, ha ezt most elmesélem, a HVG-ben meg fog-e jelenni. Mindenesetre elmondom azt a viccet, amivel a könyvet kezdtem volna. Kohn ül Rómában az amfiteátrumban, és nézi a gladiátorok küzdelmét az oroszlánokkal. Egyszer csak felordít: „Igazgató, igazgató!” Jön az igazgató: „Parancsoljon, Kohn úr!” „Micsoda vircsaft van itt, hát az oroszlánok zabálják a zsidókat?” „Nincs itt egy zsidó sem.” „Hát kik ezek?” „Árja gladiátorok.” „Egy zsidó sincs köztük?” „Egy sincs.” „Jó.” Kohn visszaül, de egy idő után megint felkiált: „Igazgató, igazgató!” „Parancsol, Kohn úr?” „Az a dög ott nem zabál!” Ez a vicc azért nem jelenhetett meg Izraelben, mert mit fognak szólni hozzá a nem zsidók? Minden oldalon érzékenységek vannak.
HVG: Ezekre az érzékenységekre a holokauszttagadók, az antiszemita cikkek szerzői manapság sincsenek éppen nagy tekintettel.
P. P.: Pszichológiai kísérletek egész során bizonyították be, hogy ha például egy diákcsoportot tekintélyelvűen nevelnek, majd hirtelen átállnak a liberális-demokratikus nevelési módszerekre, akkor a csoport nem demokratizálódik, hanem megőrül. Elveszti a normatíváit, az orientációs pontjait, megbolondul attól, hogy mindent lehet. Nem tudom, nem az-e a legnagyobb baj a rendszerváltással, hogy elveszett a határ az „ezt lehet” és az „ezt nem lehet” között. Manapság egy képviselő mondhatja a másiknak a parlamentben, hogy hazaáruló, Mikszáth idejében ilyesminek halálos párbaj lett volna a következménye, és valaki ott maradt volna a páston. Az ember akkor kezd el káromkodni, amikor nincs érve. Amikor a logikája, az érvelése csődöt mond, akkor szitkozódik. Ez a tehetetlenség dühe. Ha egy társaságban egy pasas elkezd mesélni a szexuális sikereiről, hogy hány nő volt meg neki, és állandóan erről beszél, egy idő után az én lélektani felfogásom szerint nyugodtan meg lehet tőle kérdezni: mondja, mióta impotens? Az ember mindig azt bizonygatja, ami nincs. Hogy hívták az újságokat a Rákosi-korszakban? Szabadság, Szabad Nép, Szabad Száj. Hiszen szabadság nem volt. És így tovább. Továbbgondolva ezt: ha egy tömeg állandóan a magyarságát lobogtatja, ha már a kokárda sem elég magyar neki, hanem Árpád-sáv kell, akkor az csak azt jelentheti, hogy súlyos bajok vannak a magyar identitással. Megfontolásra ajánlom az egymásra acsarkodóknak Leonardo da Vinci egy mondatát. Egy építésszel vitatkozik, aki semmiképpen nem akarja megérteni, amit ő a boltívről mond. Leonardo kifakad: „Ej, mit nem ért ezen?! A boltív két, egymásnak támaszkodó gyengeség, amiből végtelen erő lesz.”
GERLÓCZY FERENC
Popper Péter (1933. 11. 19. — 2010. 04. 16.)
A nagy hitek és a nagy kételyek, a nagy örömök és a nagy fájdalmak mindig együtt járnak.
Ugyanígy van a módszerekkel, a gyógyító tanácsokkal is.
Aki gyógyítani képes, az ártani is tud.
Mert soha nem a módszer jó vagy rossz, hanem az ember, aki felhasználja.
Ezért az emberben érdemes hinni, nem az eljárásban, az orvosban, nem a gyógyszerekben, a bölcsben, nem a módszerekben, a szakácsban, nem a receptekben, valamilyen kozmikus intelligenciában és nem a szertartásokban.
József Attila néhány verse
Tiszta szívvel / Baksa Sós János
Külvárosi éj / Latinovits Zoltán
Levegőt! / Major Tamás
Eszmélet / Latinovits Zoltán
Óda / Mácsai Pál
A Dunánál / Kaszás Attila
Elégia / Major Tamás
A város peremén / Sinkovits Imre
Nagyon fáj / Latinovits Zoltán
Talán eltűnök hirtelen / Ternyák Zoltán
Íme hát megleltem hazámat / Latinovits Zoltán
Ady Endre INTÉS AZ ŐRZŐKHÖZ
Őrzők, vigyázzatok a strázsán,
Csillag-szórók az éjszakák,
Szent-János-bogarak a kertben,
Emlékek elmúlt nyarakon,
Flórenc nyarán s összekeverten
Búcsúztató őszi Lidónak
Emlékei a hajnali
Párás, dísz-kócos tánci termen,
Történt szépek, éltek és voltak,
Kik meg nem halhatnak soha,
Őrzött elevenek és holtak,
Szívek távoli mosolya,
Reátok néz, aggódva, árván,
Őrzők: vigyázzatok a strázsán.
Őrzők, vigyázzatok a strázsán,
Az Élet él és élni akar,
Nem azért adott annyi szépet,
Hogy átvádoljanak most rajta
Véres s ostoba feneségek.
Oly szomorú embernek lenni
S szörnyűek az állat-hős igék
S a csillag-szóró éjszakák
Ma sem engedik feledtetni
Az ember Szépbe-szőtt hitét
S akik még vagytok, őrzőn, árván,
Őrzők: vigyázzatok a strázsán.
Orbán Ottó
LEVÉL EGY FIATAL KÖLTŐHÖZ
(Rilke – Franz Xaver Kappusnak)
1. Azt kérdezi, jók-e a versei?
Irodalmi díjakkal földíszített, száradó karácsonyfa vagyok.
Mindent tudok a szakmámról, amit tudni lehet,
de a költészet titkáról nem tudok semmit.
Lakik bennem egy idegen, ő mindent tud, de semmit sem árul el,
hiába próbálom meg mágiával szóra bírni: Isten* nevében! –
kitér előlem és elnézőn mosolyog.
Verset írni annyi, mint puszta kézzel nyúlni át egy tömör téglafalon,
és ujjainkkal tapintani ki azt, amit eszünkkel föl nem foghatunk.
Megigézett a nyelv szépsége? Hirdetnéd fennkölt eszméidet?
Csapj föl hát költőnek, te hülye,
szállj le a sóbányába, öntözd arcod verítékével a kéziratpapírt,
fonj egy életen át a verssoraidból lepkehálót –
fölemeled, s alatta semmi sincs, csak a megfeketedett vérnyomok,
s a kimondatlanul maradt, nagyobb rész szenvedés.
2. PS.: Ismeretlen férfi képmása. XVI. század
Verseimet egy zsaroló írja – fölrobbantja a világot,
ha holnapig nem válaszolnak neki, van-e Isten?
Van, van, zengi a reneszánsz kórusa: dicsőség neki!
(A mennyekben, gondolja hozzá bölcsen, a föld a miénk!)
Lehet-e bárki vadabb modern, mint Monteverdi a maga korában,
egy fukar herceget szolgálva a mindenség kincstárnokaként?
Ő is, mint Michelangelo, csak a Teremtővel van köszönő viszonyban,
dramatizálja a gregoriánt, operát ír a madrigálból,
s megbotránkoztatja a mértéktartást áriái aranyával –
azzal nem, hogy ekkoriban kiherélik a majdani kontratenort…
Tisztelt Bankkuratórium, a művészet nem való semmire,
de azt még egy fingfejű herceg is fölfogja, hogy tükörbe néz,
ha a századok kútjában megpillantja egy ismeretlen férfi arcát:
jobb fele tiszta és arányos, bal fele torz, egy szörnyetegé.
Irodalmi díjakkal földíszített, száradó karácsonyfa vagyok.
Mindent tudok a szakmámról, amit tudni lehet,
de a költészet titkáról nem tudok semmit.
Lakik bennem egy idegen, ő mindent tud, de semmit sem árul el,
hiába próbálom meg mágiával szóra bírni: Isten* nevében! –
kitér előlem és elnézőn mosolyog.
Verset írni annyi, mint puszta kézzel nyúlni át egy tömör téglafalon,
és ujjainkkal tapintani ki azt, amit eszünkkel föl nem foghatunk.
Megigézett a nyelv szépsége? Hirdetnéd fennkölt eszméidet?
Csapj föl hát költőnek, te hülye,
szállj le a sóbányába, öntözd arcod verítékével a kéziratpapírt,
fonj egy életen át a verssoraidból lepkehálót –
fölemeled, s alatta semmi sincs, csak a megfeketedett vérnyomok,
s a kimondatlanul maradt, nagyobb rész szenvedés.
2. PS.: Ismeretlen férfi képmása. XVI. század
Verseimet egy zsaroló írja – fölrobbantja a világot,
ha holnapig nem válaszolnak neki, van-e Isten?
Van, van, zengi a reneszánsz kórusa: dicsőség neki!
(A mennyekben, gondolja hozzá bölcsen, a föld a miénk!)
Lehet-e bárki vadabb modern, mint Monteverdi a maga korában,
egy fukar herceget szolgálva a mindenség kincstárnokaként?
Ő is, mint Michelangelo, csak a Teremtővel van köszönő viszonyban,
dramatizálja a gregoriánt, operát ír a madrigálból,
s megbotránkoztatja a mértéktartást áriái aranyával –
azzal nem, hogy ekkoriban kiherélik a majdani kontratenort…
Tisztelt Bankkuratórium, a művészet nem való semmire,
de azt még egy fingfejű herceg is fölfogja, hogy tükörbe néz,
ha a századok kútjában megpillantja egy ismeretlen férfi arcát:
jobb fele tiszta és arányos, bal fele torz, egy szörnyetegé.
Orbán Ottó
LEVÉL A PARNASZUSRA -
mit tudni, talán a költészet jövőjéről
Néhány kóbor vers még teszi a dolgát, hat rád...
De világhódító útra a szellem indul-e még?
Zálogházi becsüs kezében az ócska nadrág -
pecsétes a föld, és lyukas az ég.
Ez a becsvágyó évszázad azt képzelte, hogy az eszével teremt majd rendet,
e helyett a agyát vírusos veszettség köpte be hirtelen,
és a romok közt már csak egy füstcsík kísértete merengett
a döghalál csillagán, Benitó Mao Ioszif Hitleren.
Most mondjam azt, hogy A művésze szent! A líra örök!?
Rögeszmés vagyok, ez igaz, de nem lila dogmát ordító szamár.
Költészet és jövő - aggódjanak értük a magasabb körök;
én szuronnyal verekszem minden verssorért - ha már...
Árnyak és szárnyak közt verődve a tiszta papírhoz tiszta fej kell.
Az esőerdő, bár édennek mutatja magát, csatatér.
Avagy a csecsemő nem azért szívja-e meg magát tejjel,
hogy a felnőtt sebéből bőven ömöljön a vér?
De világhódító útra a szellem indul-e még?
Zálogházi becsüs kezében az ócska nadrág -
pecsétes a föld, és lyukas az ég.
Ez a becsvágyó évszázad azt képzelte, hogy az eszével teremt majd rendet,
e helyett a agyát vírusos veszettség köpte be hirtelen,
és a romok közt már csak egy füstcsík kísértete merengett
a döghalál csillagán, Benitó Mao Ioszif Hitleren.
Most mondjam azt, hogy A művésze szent! A líra örök!?
Rögeszmés vagyok, ez igaz, de nem lila dogmát ordító szamár.
Költészet és jövő - aggódjanak értük a magasabb körök;
én szuronnyal verekszem minden verssorért - ha már...
Árnyak és szárnyak közt verődve a tiszta papírhoz tiszta fej kell.
Az esőerdő, bár édennek mutatja magát, csatatér.
Avagy a csecsemő nem azért szívja-e meg magát tejjel,
hogy a felnőtt sebéből bőven ömöljön a vér?
Kurdi Imre GOLDBERG-VARIÁCIÓK
Így kezdődött, igen, igaz,
lassan egy teljes éve már ennek is, hogy egy este
(nyilván tavaszodott akkor is), mivel épp
üres volt az ágyam és hideg,
hosszú idő után először újra
meghallgattam a Goldberg-variációkat,
azt a felvételt, tudod, amelyet voltaképpen, ha jól
emlékszem, még neked
vettem valaha, talán valamelyik születésnapodra, de téged
nem érdekelt, alighanem
hideg volt neked és túlságosan
fémes, meg talán
túlságosan pontos és szenvtelen is, nekem viszont
épp erre volt szükségem akkor,
a cembalóra és Jarrettre, Gouldot
például bizonyára akkor se raktam volna be, ha történetesen
már ismertem volna akkoriban.
Szóval a Goldberg-variációk megint,
hosszú idő után, és mint utólag mindig kiderül,
mindig hajszálpontosan
életem fordulópontjaira időzítik magukat
az egyes felvételek, és mindig
pont az talál meg, ami kell,
akkor épp a hideg, hogy a hideg ágyban
még hidegebb legyen, és most már
mindegy az is, hogy neked nem jelentettek semmit,
se Jarrett, se Gould,
mert CD-gyűjteményeink azóta már
más-más lakásokban állnak,
és más-más polcokon.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)